Döbbenetes szavak hagyták el egy kettős gyilkosságért halálra ítélt férfi száját, mielőtt kivégezték
![](https://cdn.origo.hu/2024/04/LJCeWLFjxI2w5DaR_VjGOXJcIb-Y8av5oqXFzrFY-cg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc5OWE1MGM3NTY3NTQ0MWViMzE0NThkOTk5MjQ3MTQ1.webp)
A halálos ítélet végrehajtására azt követően került sor, hogy a fellebbviteli bíróság elutasította a gyilkos nevében benyújtott kegyelmi kérvényt. Smith azzal érvelt, hogy tette elkövetésekor kábítószer hatása alatt állt, és nem is emlékszik a gyilkosságokra. A vádat képviselő ügyészek viszont erre azt a tényt hozták fel, hogy a gyilkos egy helyi bűnbanda tagja volt, és megtorlásként ölt. Egyik áldozatával azért végzett, mert annak fia információkat adott át róla a rendőrségnek, míg a másiknak csupán azért kellett meghalnia, mert szerinte tiszteletlenül nyilatkozott a bandájáról egy interjúban.
Habár a halálraítélt férfi nem élt az utolsó szó jogával a kivégzése előtt, de néhány meglepő szó mégis elhagyta a száját:
Jól van ez így.
A kivégzés menetéről a New York Post írt részletesen, ezek szerint amikor a férfinek beadták a három mérgező gyógyszer közül az elsőt, a midazolámot, Smith megpróbálta még felemelni a fejét, de már erre sem volt képes. Valószínűleg már a második injekció is kioltotta az életét, de a biztonság kedvéért még beadták neki a harmadikat is. Ezt követően állapították meg nála a halál beálltát.
Ő volt idén az első, akin Oklahomában halálos ítéletet hajtottak végre. Ebben az amerikai államban 2021-ben tették ismét gyakorlattá a halálos ítélet végrehajtását, azóta Smith volt a 19. akit ki is végeztek.