Eladták az elátkozott repülőt, aminek kiszakadt az oldala

Vágólapra másolva!
Eladta a január 5-i balesetben megsérült Boeing gyártmányú repülőgépét az Alaska Airlines. A gépet a Boeing vette vissza, azt viszont nem lehet tudni, hogy mennyiért, és hogy mihez kezdenek majd vele.
Vágólapra másolva!

Eladta az Alaska Airlines azt a Boeing 737 MAX 9-es gépét, mely idén januárban szenvedett balesetet 5.000 méter magasságon repülve. A repülőgépnek kiszakadt az egyik oldalpanelja, mely egy használatból kivont vészkijárati ajtót foglalt magában. A balesetben senki nem szenvedett komoly sérülést, de az incidens után a hatóság elrendelte a típus gépeinek átvizsgálását.

Az Airportal most arról ír, hogy a légitársaság a gyártónak, azaz a Boeingnek adta el az egy évesnél fiatalabb repülőgépet. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra, de az kiderült, hogy 

az Alaska Airlines a visszaadott gép helyett egy MAX 10-es változatot rendelt a gyártótól.

 Ez a MAX-család leghosszabb törzsű változata. A Boeing a MAX 10-es típussal az Airbus A321neo modelljére kíván válaszolni, de míg az európai gyártó típusának gépei már repülnek egy ideje, addig az amerikai gyártó MAX 10-ese még tanusítás alatt áll.

Portland, 2024. január 8. Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség (NTSB) által közreadott kép az Alaska Airlines egyik 737 MAX 9-es típusú utasszállító repülőgépének törzséből 5 ezer méter magasságban kiszakadt, vészkijáratként szolgáló panel helyéről az Oregon állambeli Portlandban 2024. január 7-én. Két nappal korábban a Portlandből a kaliforniai Ontario felé tartó gép felszállás közben veszítette el a kulcsfontosságú alkatrészt, emiatt kényszerleszállást hajtott végre 171 utassal és a hatfős személyzettel a fedélzetén. A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) elrendelte 171 Boeing MAX 9-es típusú repülőgép ideiglenes repülési tilalmát, amelyekbe ugyanezt a mintegy 27 kilogamm súlyú panelt szerelték be. A balesetben senki nem sérült meg. MTI/EPA/NTSB
Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség (NTSB) által közreadott kép az Alaska Airlines egyik 737 MAX 9-es típusú utasszállító repülőgépének törzséből 5 ezer méter magasságban kiszakadt, vészkijáratként szolgáló panel helyéről az Oregon állambeli Portlandban 2024. január 7-én
Fotó: MTI/EPA/NTSB

A Boeing arról nem adott információt, mihez kezdenek a visszavásárolt géppel.

Az Alaska Airlines járatának januári balesete óriási felfordulást okozott a légi közlekedésben, és a hatóság által elrendelt gépátvizsgálások mentén súlyos biztonsági és minőségügyi problémák láttak napvilágot a gyártónál. Bonyolította a helyzetet, hogy az elmúlt hónapokban a Boeing több volt munkatársa is azzal állt a nyilvánosság illetve az amerikai Kongresszus elé, hogy a vállalat gyártási folyamatainál tapasztalható problémákat jelezte ugyan felettes szinten, ám ezeket a jelzéseket lesöpörték azt asztalról.

Miként az Origo megírta, nemrég a korábban történt két halálos repülőgép baleset áldozatainak hozzátartózói az Igazságügyi Minisztériumhoz fordultak, azt kérve, hogy az állam indítson büntetőeljárást a vállalattal szemben. Erre azonban nem kerül sor, mert a cég vádalkut kötött, amivel ugyanakkor elismerte bűnösségét az összesen 346 halálos áldozatot követelő MAX-gépek lezuhanásában.

A Boeing idénre nem határozott meg gépátadási illetve pénzügyi célszámokat. A vállalat vezetése az év első felében úgy határozott, hogy 2024-et a gyártási problémák megoldására fordítják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!