Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Eldőlt, ki veszi át a híres európai légitársaságot

Vágólapra másolva!
Megveheti a Lufthansa-csoport az olasz ITA Airwayst, miután az Európai Bizottság hosszas versenyjogi vizsgálat után rábólintott az üzletre.
Vágólapra másolva!

A német légi-ipari óriás, a Lufthansa-csoport megvásárolhatja az olasz ITA Airwayst. A felek számos intézkedést tesznek a versenyhelyzet javítására, de az Európai Bizottság mint hatóság az ügylet lezárásakor még megvizsgálja, teljesültek-e a feltételek – számol be a fejleményről az Airportal az Euronews alapján.

Ezzel lezárul, illetve új szakaszba lép az olasz, tágabban pedig az európai légi közlekedés, melynek korábban egyik legjelentősebb szereplője az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia volt. Ám a patinás cég 74 év működés után 2021-ben csődbe ment, erről az Origo is beszámolt. Ezek után jelentős állami ráfordítással megalapították az ITA Airwayst, az állami többségi részesedés megvásárlása iránt több befektető is érdeklődött.

Ám a vevőjelöltek visszalépése után Róma magára maradt a céggel, amikor képbe került a Lufthansa. Az ügyletben versenyjogi hatóságként fellépő Európai Bizottság azonban nem sietett semmivel, így hosszú idő után kerülhet most pont egy régóta húzódó ügylet végére.

A Lufthansa végül megveheti az ITA Airways 41 százalékát 325 millió eurós tőkeemelés formájában.

A Lufthansa és az ITA társulásának első lépése várhatóan az idei negyedik negyedévben zárul, ekkor az Európai Bizottság is újabb értékelést készít, megvalósultak-e a fentebbi intézkedések, vagy legalább ígéretesnek tűnnek-e az addig megtett lépések.

ITA Airways
Az ITA Airways egyik repülőgépe
Fotó: Andreeer/Wkimedia Commons

Az ITA Lufthansa általi bekebelezése konkrét légi közlekedési intézkedések meghozatalát is maga után vonja. Az Airportal szerint ezek között lesz a milánói Linate reptéren meglévő résidők feladása versenytársak részére, és a Lufthansa meg is erősítette, hogy ez ügyben az Easyjettel és a Voloteával tárgyalnak. 

A hosszútávú járatoknál is várhatók fejlemények, a német cég és az olasz légitársaság ugyanis vállalta, hogy versenytársakkal közösen dolgozik majd utóbbiaknak új járatok indításában segítve.

A Lufthansa közleményében azt írja, hogy az ITA-t "szorosan integrálja" a vállalatcsoportba, de egyértelművé tette azt is, hogy a vállalat megtartja saját arculatát és a márkanevet. Ugyanakkor a cégcsoporton belüli szinergiák révén az utasok számíthatnak arra, hogy az ITA járatain való utazásokkal részt vehetnek a vállalati hűségprogramokban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről