A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Nagy Márton: Békeköltségvetésre van szükség a gazdaság újraindításához!

Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2024 második negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 1,3 százalékkal nőtt, míg az előző negyedévhez viszonyítva minimális mértékben 0,2 százalékkal csökkent.
Vágólapra másolva!

Míg az előző negyedévhez képest szinte változatlan volt a bruttó hazai termék, a GDP változása (0,2 százalékkal mérséklődött), addig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024 második negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 1,3 százalékkal nőtt. 

A magyar GDP szezonális és naptárhatással kiigazított bővülése nemzetközi összevetésben várhatóan az erős középmezőnyhöz tartozik, hiszen éves alapon, az eddig megjelent adatok alapján kedvezőbb, mint a francia (+1,1), a belga (+1,1), a svéd (0,0), a lett (-0,4) és az ír (-1,4) növekedés.

A gazdasági növekedés a második negyedévben az előzetes várakozásoknál alacsonyabb volt, amely külső tényezőkre vezethető vissza. A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a GDP visszapattanását - az export gyengélkedése miatt - az ipar hátráltatja. Az ipar teljesítményének helyreállását továbbra is az európai külpiacok, különösen legfontosabb külpiacunk, a német gazdaság gyengélkedése késlelteti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalatok csökkenő keresletet érzékelnek.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve kiemelte, hogy a belső kereslet állapota óvatos optimizmusra ad okot: a reálbérek 9 hónapja tartó növekedésének és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása. Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom 5 hónapja tartó folyamatos növekedése, valamint az, hogy a turizmus az év első felében közel 8%-kal bővült a tavalyi rekordévhez képest. A külső keresletben azonban még nem látszik, mikor jön el a fordulópont.
A miniszter kifejtette, hogy mindez két fő okra vezethető vissza: a szomszédunkban folyó elhúzódó háborúra és az Európai Unió versenyképességi problémáira. A háború, a hadiipar és a segélyek finanszírozásán keresztül rengeteg pénzt von el a gazdaságtól és a fejlesztésektől, valamint bizonytalanságot kelt a piacokon, ezáltal visszafogja a befektetéseket és gátolja az óvatossági motívum drasztikus enyhülését. 

Azonban ha a háború a közeljövőben véget ér, akkor a magyar növekedés ismét elérheti a dinamikus 4 százalékos szintet.


Nagy Márton emlékeztetett, hogy az Unió évtizedek óta veszít versenyképességéből a globális versenytársakkal szemben. Ez a tendencia az elmúlt években tovább gyorsult az elszabaduló energiaárak, valamint az USA és Kína protekcionista intézkedései miatt. A legégetőbb versenyképességi problémát a járműipar jövőjének bizonytalansága jelenti.Bár Európában a zöld átállás és az elektromos autózás vonatkozásában elindult egy rendkívül pozitív trend, - a Németországban is tapasztalható elbizonytalanodás fényében - ez most megtörni látszik.
A magyar álláspont ezzel szemben továbbra is az, hogy az elektromos autózás jelenti az európai ipar jövőjét. Ezért a kormány az európai elektromos autóipar fellendítése és megerősítése érdekében egy 11 pontból álló akciótervet dolgozott ki, amely többek között javaslatokat tartalmaz a töltőinfrastruktúra átfogó fejlesztésére, vásárlási támogatás bevezetésére, és a használt akkumulátorok kötelező újrafeldolgozására is. A magyar álláspont szerint Európa versenyképességének megőrzéséhez nem protekcionizmusra és - a kínai elektromos autók behozatalával szemben is alkalmazott - büntetővámokra van szükség, hanem az európai elektromos járműipar uniós szintű támogatására.
 

A kormány várakozásai szerint - az amerikai elnökválasztás után - idén ősszel már nem háborús, hanem békeköltségvetést tud majd az Országgyűlés elé terjeszteni. Egy olyan költségvetési tervet, amely a kis- és középvállalkozásokat és a családokat célzó akcióterveken keresztül gyors lökést ad majd a gazdaságnak, elősegítve a 4 százalékos GDP növekedést, amelynek jövő évi elérésében a kormány továbbra is bízik

Mindezt inkluzív módon megvalósítva, az alulról nyitott középosztályt erősítve, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei részesüljenek a békével együtt beköszöntő konjunktúrából.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!