Elképesztő: megtalálták minden idők legrégebbi palackpostáját

Vágólapra másolva!
Egy ausztráliai strandon nem várt felfedezést tett egy család a nyaralása során, amikor ugyanis kinyitották a parti homokban talált, igencsak réginek tűnő üveget, egy 132 évvel korábban íródott üzenetre bukkantak benne. Azóta az is kiderült, hogy ez minden idők legrégebbi palackpostája.
Vágólapra másolva!

Még 2018-ban az ausztráliai Wedge Islandtől északra fekvő strandon Tonya Illman bukkant rá arra az üvegre, amiről később kiderült, hogy egy titokzatos 132 évvel korábban a palackba zárt üzenetet tartalmaz.

„Egyszerűen csak egy szép, régi üvegnek tűnt, ezért felvettem, mert gondoltam, jól mutatna a könyvespolcomon” - mondta Illman egy akkoriban tett nyilatkozatában. „A fiam barátnője volt az, aki felfedezte az üzenetet, amikor ment kiönteni a homokot az üvegből. A cetli nedves volt, szorosan feltekerve és madzaggal becsomagolva. Hazavittük, kiszárítottuk, és amikor kinyitottuk, láttuk, hogy egy nyomtatvány, németül, nagyon halvány német kézírással”.

Az Illman által talált feljegyzés részletei arra engednek következtetni, hogy az üveg egy olyan hajón volt, amely a walesi Cardiffból az indonéziai Makassarba tartott 1886-ban. A Nyugat-Ausztráliai Múzeum és a Német Haditengerészeti Obszervatórium modernkori fiókjainak szakértői vizsgálata után - amely magában foglalta a papír datálását és a kézírás összehasonlítását -

 a leletet a valaha talált legrégebbi palackba zárt üzenetnek nyilvánította.

„Hihetetlen, de egy németországi levéltári kutatás során megtaláltuk Paula eredeti meteorológiai naplóját, és a kapitány 1886. június 12-i bejegyzésében azt írja, egy palackot dobtak a vízba” - idézte Dr. Ross Andersont, a WA Múzeum tengerészeti régészeti kurátorhelyettesét a Promotions.hu. „A dátum és a koordináták pontosan megegyeznek a palackba helyezett üzeneten szereplő adatokkal."

Palackposta
Illusztráció 
Fotó: Shutterstock/Jenny Sturm 

Nagy szenzációt keltett az a korábban világrekordot jelentő palackposta is, amely megtalálása előtt 108 éven, 4 hónapon és 18 napon át hánykolódott az Északi-tengeren. Ahogy az Origo beszámolt róla, egy angol tengerbiológus dobta a vízbe az áramlások vizsgálatára.

George Parker Bidder annak idején több mint ezer palackot indított útnak.

A közelmúltban megtalált üzenetet 1906. november 30-án hajította a tengerbe. A palackot 2015-ben vetette partra a víz a Németországhoz tartozó Amrum szigetnél, és egy ott nyaraló német nő, Marianne Winkler találta meg.

A palackból kivett képeslapon angolul, németül és hollandul is szereplő üzenetben a kutató azt kérte a megtalálótól, hogy juttassa vissza a lapot a dél-angliai Plymouthban működő Tengerbiológiai Egyesületnek (MBA). Winklerék az utasításoknak megfelelően ráírták a képeslapra, hogy hol és mikor találták meg a palackot, majd egy Biddernek címzett borítékba tették a lapot.

Az 1884-ben alapított egyesület még ma is létezik, és bár volt némi csodálkozás Plymouthban, amikor a levél megérkezett, a városban még akkor is ismerősen csengett Bidder neve. Az 1954-ben, 91 évesen meghalt kutató palackpostái révén elsőként bizonyította, hogy az Északi-tenger mélytengeri áramlata keletről nyugatra mozog.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!