A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Egy vezérigazgató elmondta, ezek az intő jelek, hogy valaki nem jó alkalmazott

Vágólapra másolva!
A 63 éves Deryl McKissack, a washingtoni székhelyű McKissack & McKissack építőipari cég vezérigazgatója elárulta mi az a három intő jel, amiről felismerhetjük, hogy mérgező tulajdonságokkal rendelkezik egy kolléga.
Vágólapra másolva!

A 63 éves McKissack alapítója és vezérigazgatója a washingtoni székhelyű McKissack & McKissack építőipari cégnek , amelyet 1990-ben 1000 dollár (nagyjából 370 ezer forint) megtakarításából indított. A nő sokáig küzdött azzal, hogy olyan alkalmazottakat talált, akik nem voltak megfelelőek a cég kezdeti éveiben, és nem segítették az üzletet sem - írja a CNBC.

A CNBC Make It által áttekintett dokumentumok szerint a megfelelő tehetség megtalálása segítette céget a növekedésben, amely jelenleg évi 25 millió dolláros (nagyjából 92 milliárd forint) bevételt hoz.

Minden főnöknek meg kell tudnia bízni az alkalmazottaiban, mondja McKissack. Ezért úgy véli problémát jelentenek azok az emberek, akikből hiányzik az integritás, különösen a menedzserek, akik adott esetben nem adnak megfelelő dícséretet a csapatuknak.

A vészharangok megszólalnak a fejében 

ha valaki egész idő alatt azt mondja, hogy „ezt én csináltam”, és a csapatát teljesen kihagyja ebből

– mondja McKissack.

Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

Nem McKissack az egyetlen, aki szerint a feddhetetlenség intő jel az alkalmazottak körében.

Heidi K. Gardner, a vezetési tanácsadó és a Harvard Law School kiváló munkatársa hasonlóképpen gondolkodik azokról a dolgozókról, akik mások munkáját a magukénak könyvelik el.

Ez etikátlan, és azt a benyomást kelti, hogy nem tiszteli a kollégáit

 – mondta Gardner a Make It című lapnak tavaly.

Talán képtelenek felfogni, hogy a körülöttük lévő emberek mekkora értéket adnak a sikerükhöz

 - mondta. Hozzátéve, hogy ez szerint "együttműködésellenes.”

Szinte minden csapatnak, iparágtól függetlenül, olyan emberekre van szüksége, akik jól tudnak együttműködni másokkal.

Ez nehéz, ha a munkatársai nem szeretnek a közelében lenni, vagy éppen fordítva ő nem szeret mások közelében lenni.

McKissack azt mondja, hogy szeretnie kell az alkalmazottai személyiségét, mert ha nem szeret a közelükben lenni, akkor valószínűleg az ügyfelek sem fognak. 

Ha én nem akarok a jelenlétében tartózkodni, akkor általában más sem.

– mondja.

A kedves, megnyerő személyiség a munkahelyén talán többre viszi, mint amit a képességei és a végzettségei indokolnak

mondta Steve Adcock, a  milliomos vállalkozó a Make It című lapnak.

„A személyiséged tízszer gazdagabbá tesz, mint az intelligenciád” – mondta Adcock. „Ezt pályafutásom során megtanultam, lassan, de biztosan. Sok okos emberrel dolgoztam együtt, ehhez nem fér kétség. De az irodában nem feltétlenül a legokosabb emberek kapták az fizetésemelést és az előléptetést.”

McKissacknek van egy háromszavas mantrája a vállalkozásához: alázatos, éhes, okos. Azt mondja, hogy Patrick Lencioni író és üzletvezetési szakértő „Az ideális csapatjátékos” című könyvéből merítette ezt.

„Csalhatatlan étvágyunk van a sikerre”

 – írta McKissack a LinkedInen az év elején. „Az alázatosság arra késztet bennünket, hogy a kollektív javak érdekében döntsünk… [és] nagyra értékeljük az érzelmi intelligenciát, mert tudjuk, hogy ez az, ami erős kapcsolatokat épít ki.”

Azzal, hogy az alkalmazottaktól elvárták, hogy megtestesítsék ezt a három jellemzőt – alázatosak, éhesek, okosak –, McKissack cég tele lett olyan emberekkel akik ugyanannak a küldetésnek szenteltettek.

Lencioni könyve szerint ez a sikeres csapatjátékosok „ három erénye ”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!