Megbírságolják a turistákat, ha megszegik ezeket a szabályokat Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Spanyolország egyik legnépszerűbb nyári úti céljának számító Malaga 2023-ban nem kevesebb, mint 14 millió turistát fogadott. A túlturizmus annyira zavaróvá vált már a helyieknek, hogy ezen a nyáron tüntetések és turizmusellenes kampányok sora futott a Costa del Sol egyik kedvencén. A helyiek szerint városuk a turisták vidámparkjává vált, ezért illemszabályokat állítottak össze a számukra.
Vágólapra másolva!

Az aktivisták szerint Malagából vidámpark lett, úgyhogy fel is szólaltak a helytelenül viselkedő turistákkal szemben, akik a szórakozóhelyek és a pezsgő éjszakai élet miatt érkeznek az andalúziai városba.

A járvány utáni turisztikai fellendülés drasztikus hatást mért a helyiek életére, mivel torzította a bérleti piacot és lezüllesztette a városközpontot. 

Erre válaszul Malaga vezetése angol és spanyol nyelvű plakátkampányt indított, hogy emlékeztesse a látogatókat a megfelelő viselkedésre. 

Kiemelik például, hogy az utcán és a nyilvános helyeken mindig viseljenek „felső ruházatot”.

Erre azt követően volt szükség, hogy a lakosok panaszkodtak az utcákon gyakran fürdőruhában vagy póló nélkül sétálgató turistákra. Egy 2023-ban bevezetett törvénynek köszönhetően ez már illegális tevékenységnek számít, vagyis tilos felső nélkül vagy alsóneműben mutatkozni a nyilvánosság előtt, a szabálysértésekért akár 750 (kb. 300 ezer forintos) eurós bírság is kiszabható - írta meg a Roadster.

A városi tanács azt kéri a turistáktól, hogy ne kiabáljanak, ne énekeljenek és ne zenéljenek hangosan, tartsák tiszteletben a nap azon óráit, amikor a helyiek pihennek, továbbá legyenek tekintettel az idősekre, betegekre, gyerekekre, diákokra. Az online és plakátkampány arra figyelmezteti a látogatókat, hogy a szemét kidobásakor használják a szemeteseket, konténereket és egyéb szolgáltatásokat és lehetőleg ne szemeteljenek a műemlékek, történelmi látnivalók, parkok és kertek környékén.

Az Origo arról is beszámolt, hogy a Kanári-szigeteken is sokallják a turisták számát, ezért az ott élők tiltakozásokat szerveztek. 

2023-ban a szigetcsoport rekordszámú, 14,1 millió külföldi látogatót vonzott, a helyiek pedig megelégelték a tömeget.

 Vannak, akik arról számolnak be, hogy a lakásárak emelkedése miatt autóikba vagy barlangokba kényszerülnek, egy tenerifei aktivistacsoport pedig éhségsztrájkot rendezett két új szálloda építése miatt.

A Canarias Se Agota (a Kanári-szigetek elkeltek) nevű csoport szintén demonstrált, Tenerifén, Gran Canarián, Lanzarote-on és La Palmán tüntettek A Kanári-szigeteknek is van határa felirattal. 

Mint az aktivisták mondják, a szigeteken mindig is nagyon szívesen fogadták a turistákat, de azt szeretnék, ha fenntarthatóbb lenne a turizmus.

"Tenerife kis sziget, korlátozott erőforrásokkal. Az utakon túl nagy a forgalom, kevés a víz, a szállodák pedig tele vannak" - mondta néhány hónappal ezelőtt Ruben Zerpa, a Canarias Se Agota tagja, aki a megfizethetetlen bérleti díjakra is felhívta a figyelmet: „Körülbelül kilencszáz eurót (körülbelül 350 ezer forintot) keresek, és a párommal élek, de a bérleti díj nyolcszáz euró (mintegy 312 ezer forint) havonta. Ráadásul ez Santa Cruz, ami nem is tartozik a sziget legdrágább részei közé".

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!