Fontos bejelentést tett az Energiaügyi Minisztérium - ez minden magyar családot érint

Vágólapra másolva!
Egész évben célérték felett van a magyarországi gáztárolók töltöttségi aránya, amely szeptember elsején a korábbi időszakokhoz hasonlóan meghaladta az uniós elvárást – közölte az Energiaügyi Minisztérium. Vagyis biztonságos lesz a hazai gázellátás az idei fűtési szezonban is.
Vágólapra másolva!

Magyarország esetében szeptember elsejére 86 százalékos szintet követel meg az uniós rendelet, ez idén már augusztus közepén teljesült, tehát az ősz eleji határidőre lényegében a két hónappal később esedékes, 90 százalékos feltöltési mutatónak is eleget tesz hazánk – írja a minisztérium közleménye.

Elsőként 2022-ben kötelezte uniós rendelkezés az érintett tagállamokat arra, hogy 

  • földfelszín alatti gáztárolóikat kapacitásuk legalább 80 százalékáig töltsék fel a fűtési szezon kezdetére,
  • tavalytól e közös célérték 90 százalékra emelkedett november elsejei határidővel,
  • ütemezett elérése érdekében a szabályozás országonként eltérő köztes célértékeket is rögzít.

A teljes elérhető készletmennyiség az 5,8 milliárd köbmétert közelíti, ezzel már most több földgáz áll rendelkezésre, mint amennyire a legutóbbi fűtési szezonban a lakosság és a gazdasági szereplők összesen igényt tartottak. 

A belföldi tárolók fogyasztásarányos töltöttsége tartósan több mint duplája az uniós átlagnak.

A tartalékok magas szintje az enyhe téli időjárás mellett az egyre tudatosabb fogyasztói magatartásnak is köszönhető - teszi hozzá a Világgazdaság

Magyarország egymást követő két időszakban teljesítette felül az uniós elvárást a gázfelhasználás visszafogásában. A tagállamoknak az előző öt év átlagához képest 15 százalékos csökkenést kellett elérniük. A hazai megtakarítás mértéke a kötelező szintet jelentősen felülmúlva 20 százalékos volt tavaly után idén áprilisig is.

A hazai háztartások zökkenőmentes ellátása tehát az októberben kezdődő fűtési szezonban is nagy biztonsággal garantálható. 

Fűtés, fűtési szezon
Zökkenőmentes lesz a magyar háztartások gázellátása a fűtési szezonban 
Fotó: Shutterstock 

A rezsicsökkentésnek köszönhetően a lakossági felhasználók változatlanul Európában a legolcsóbban jutnak földgázhoz és áramhoz. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szentpéterváron tárgyalt a Gazprom orosz állami gázipari óriáscég vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel, és ezt követően arról számolt be, hogy Magyarország földgázellátása továbbra is stabil és biztonságban van.

A Facebook-oldalára feltöltött videóban kiemelte: a Gazprom teljesíti a 2021-es szerződésben vállalt kötelezettségeit. 

Hozzátette, hogy Törökország, Bulgária és Szerbia pedig megbízható tranzitországként viselkedve folyamatosan biztosítják az Oroszországból származó gáz Magyarországra érkezését.

Arra is kitért, hogy a déli szállítási útvonal jelentősége egyre nagyobb, a déli szállítási útvonal biztosítani, garantálni tudja Magyarország földgázellátását.

És ennek köszönhetően Magyarország felkészülése az előttünk álló hónapokra, amit fűtési szezonnak neveznek, európai összevetésben is nagyon jól áll

- zárta sorait.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!