Lezuhant egy repülőgép, a túlélők több mint két hónapig a hegyen ragadtak - leírhatatlan szörnyűségeken mentek át

Az 1972-es andoki légi katasztrófa egyike a modern történelem legmegrázóbb és legdrámaibb eseményeinek. Az október 13-án bekövetkezett baleset során egy uruguayi repülőgép zuhant le, amelyen egy fiatal rögbicsapat és néhány hozzátartozójuk utaztak, és az Andok magasan fekvő, havas hegycsúcsai közé csapódott be a gépük. Az esemény az emberi kitartás és túlélés elképesztő példája lett, mivel a túlélőknek extrém körülmények között kellett harcolniuk az életben maradásért. A dermesztő hideg, a sérüléseik és a veszélyes lavinák mellett az élelem hiánnyal is meg kellett küzdeniük, ez utóbbi pedig olyan dologra kényszerítette az andoki légi katasztrófa túlélőit, amely az egyik legnagyobb tabunak számít.

1972. október 12-én egy uruguayi légitársaság Fairchild FH-227D típusú repülőgépe Uruguay fővárosából, Montevideóból, Santiagoba indult. A gépen 45 ember tartózkodott, köztük a Stella Maris főiskola rögbicsapatának a játékosai, a barátaik, a családtagjaik, valamint az utaskísérők és a személyzet. A rögbicsapat egy barátságos mérkőzésre miatt akart a chilei fővárosba utazni, azonban ehelyett a leghíresebb andoki légi katasztrófa főszereplői lettek. 

Andoki légi katasztrófa: 72 nap a pokolban
Fotó: pixabay.com

Miért történt az andoki légi katasztrófa?

Az Andok hegylánca felett való átrepülés nagy kihívás elé állította a pilótákat, különösen az időjárási viszonyok miatt, amelyek ködöt és erős szelet hoztak. A kapitány végül úgy döntött, hogy megszakítja az utat, és az argentínai Mendoza repterén kért leszállási engedélyt. Az utasok és a személyzet az éjszakát Mendozában töltötték és reggel terveztek újra indulni, azonban az időjárás miatt ezt sem tudták megvalósítani. Végül délután kettő óra után a kapitány úgy döntött, hogy útnak indulnak és az eredeti útvonalon haladnak tovább, pedig lett volna annál egy lassabb, azonban biztonságosabb út is. 

A gép útja során a pilóták tévesen mérték fel a pozíciójukat: az elsőtiszt számításai alapján úgy hitték, hogy már áthaladtak az Andok fő vonulatán, ezért megkezdték a süllyedést. Ez a döntés végzetesnek bizonyult, mert valójában még a magas hegylánc felett voltak, ezt azonban ekkor még nem sejtette senki.

A gép erős turbulenciába került, a kapitány felszólította az utasokat, hogy csatolják be magukat, ezt azonban a sportolók nem igazán tartották be. Rövid időn belül azonban néhány utasnak feltűnt, hogy az ablakon keresztül az oszladozó ködben sziklafalakat látni. 

Az egyik utas még meg is kérdezte, hogy nem repülnek-e túl közel a hegyhez, erre azonban nem érkezett válasz, viszont pillanatokon belül a hegyoldalnak csapódott a gép és darabokra tört, 4200 méteres magasságban.

 A félszárnyak valamint a gép farokrésze letört, a törzs pedig egy lejtős gleccserre zuhanva szánkázott tovább, végül 3600 méter magasban állt meg.

72 nap a pokolban

A becsapódáskor 16 ember azonnal meghalt, köztük a két pilóta. A túlélők között sokan súlyosan megsérültek, töréseket és súlyos sebeket szenvedtek. A hegyek közepette, szinte teljesen védtelenül maradtak a dermesztő hidegben, élelem nélkül. 

Szerencséjükre az egyik utas, Roberto Canessa, orvostanhallgató volt, aki miután magához tért, azonnal megkezdte a sérültek ellátását, azonban a segítsége ellenére is másnap reggelre újabb öt utas halt meg. 

Miután a túlélők rájöttek, hogy nem maradhatnak fedezék nélkül a repülőgép törzsének maradványait, az üléseket, a bőröndöket és mindent, ami mozgatható volt, próbálták menedékként használni, valamint összegyűjtöttek minden ehető dolgot, ami megmaradt a repülőgép konyhájából. 

Kezdetben abban reménykedtek, hogy nem kell sokáig kitartaniuk és jön a segítség, azonban ahogy teltek a napok, úgy váltak egyre kétségbeesettebbé. 

A gép roncsait használták fel a túléléshez
Fotó: Profimedia

A baleset utáni 8. napon egy újabb túlélő halt meg és ezen a napon szüntették be a keresőcsapatok a gép utáni kutatást, amit egy működőképes rádión keresztül az életben maradtak is megtudtak. Eluralkodott rajtuk a pánik és a rettegés, hiszen alig volt már élelmük és már a segítségben sem reménykedhettek. 

A napok teltével az élelem hiány egyre inkább kínozta őket, eleinte a bőr bőröndök borítását ették meg, azonban hamarosan rá kellett jönniük, hogy a túlélésük egyetlen záloga az, ha esznek az elhunyt társaik testéből.

Ez több okból is szörnyen nehéz volt a túlélőknek, hiszen a kannibalizmus eleve egy undorító és nem elfogadott dolog, azonban ehhez még hozzájött az is, hogy a halottak, akikből kénytelen voltak enni a barátaik vagy éppen a családtagjaik voltak. A helyzetüket az is nehezítette, hogy a katasztrófa utáni 17. napon egy újabb csapás érte a túlélőket, egy lezúduló lavina elsodort hat embert. 

Két hónappal a katasztrófa után, december 13-án, a három legjobb fizikai állapotban lévő túlélő, Roberto Canessa, Antonio Vizintin, valamint Nando Parrado elhatározták, hogy elindulnak segítségért. Az út nagyon veszélyes volt, Antonio Vizitin fel is adta és visszafordult, ám a másik két férfi nem adta fel és 8 napnyi menetelés után sikerült lejutniuk a hegyről, ahol összetalálkoztak egy chilei férfival, aki értesítette a hatóságokat. December 20-án, 72 nappal a baleset után, a mentőcsapatok elérték a túlélőket, és kimentették őket. A 45 utasból végül 16-an élték túl a borzalmas megpróbáltatásokat.

16 ember élte túl a katasztrófát
Fotó: Getty Images

• A történet utóélete

Az Andokban történt tragédiát számos könyv és film dolgozta fel, a legismertebb talán az 1993-as Életben maradtak című film, amely Piers Paul Read azonos című könyvén alapul. A film hitelesen mutatja be a túlélők küzdelmét, döntéseiket és a mentőakció történetét. 

A repülőgép-baleset története az emberi kitartás és túlélés szimbóluma maradt. 

A túlélők története az emberi kitartás, a szolidaritás és a hihetetlen túlélési ösztön örök példájává vált. A katasztrófa során elhunytak emlékét az évek során számos helyen megőrizték, és a túlélők rendszeresen visszatértek a helyszínre, hogy tisztelegjenek elvesztett társaik előtt.