Óriási előrelépés történt a magyar gazdaság digitalizációjában

kkv, vállalkozás
kkv, vállalkozás
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió indexe alapján több területen is jelentős előrelépés történt a hazai gazdaság digitális mutatóiban. Ezt a folyamatot segítette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a kormányzat által megvalósított, a KKV-k digitalizációját támogató projekt is, a Modern Vállalkozások Programja. Erről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a 15. INFOTÉR Konferencián beszélt, Balatonfüreden.
Vágólapra másolva!

A vállalat és termelésirányítási rendszerek, a felhő alapú szolgáltatások, valamint az adatelemzés területén is jelentős a fejlődés, illetve emelkedő a trend – mondta el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ehhez az eredményhez hozzájárult, a több mint 25 000 hazai KKV digitalizációjában közvetlenül segítő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Modern Vállalkozások Programja, amely személyes és helyszíni digitalizációs támogatást is nyújtott az elmúlt években – tette hozzá Parragh László.

A program tanácsadói - a helyszíni auditok után - több mint 15 ezer testreszabott fejlesztési tervet adtak át a cégeknek. Emellett rekordszámú, közel 500 információs napon és konferencián mutatták be a legjobb digitális gyakorlatokat és fejlesztési lehetőségeket.

Bejelentette, hogy 

a Modern Vállalkozások Program 2.0 folytatódik és az MKIK tovább segíti a KKV-k digitalizációját, hogy a fejlődés üteme megmaradjon és a még fejlesztendő területek is nagyobb figyelmet kapjanak.

A fejlesztés és tanácsadói programban résztvevő cégek közül, mintegy 8000-en megkapták a Digitálisan Fejlett Vállalkozás minősítést is, ezek a cégek mérhetően jobban teljesítettek, pénzügyileg is eredményesebben működtek, mint a DFV-minősítést nem szerző vállalatok.

Az MKIK elnöke arról is beszélt, hogy globálisan keletre helyeződik át a hangsúly a digitalizáció és az új technológiák használatával kapcsolatban is. Figyelnünk kell az ottani példákra és folyamatokra is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!