Egy ember meghalt, tízen kórházba kerültek, miután a McDonald'sban ettek

Roswell, McDonald's,
ROSWELL, NEW MEXICO, USA - NOVEMBER 22, 2019: Flying Saucer UFO McDonald's at night on Main Street in downtown Roswell
Fotó: Shutterstock/Nagel Photography
Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, tízen pedig kórházba kerültek, miután a McDonald'sban ettek. Köztük egy kisgyerek is, akit súlyos vesebetegséggel kezelnek. A halált és a rosszulléteket E. coli járvány okozta. A megbetegedettek száma tovább nőhet, ugyanis ennél a betegségnél hosszú a lappangási idő.
Vágólapra másolva!

Szeptember 27. és október 11. között 10 amerikai államban jelentettek fertőzéseket.

A CDC szerint a megbetegedések száma valószínűleg sokkal magasabb, ennél a betegségnél ugyanis hosszú a lappangási idő, ráadásul a közelmúltbeli megbetegedésekről még nem számoltak be.

A 49 bejelentett esetből 27 Colorado államban történt. 

Ott lett rosszul egy idős ember is, aki később meghalt, és egy gyerek, akinek súlyos vesebetegségei lettek.

Azt egyelőre nem tudják a szakemberek, hogy milyen összetevők betegítik meg az embereket, de mindenki, akit a járvány kapcsán megkérdeztek, arról számoltak be, hogy a McDonald's-ban ettek.

A McDonald's közegészségügyi tisztviselőkkel dolgozik együtt a szennyezett összetevő meghatározásán, a szakemberek a hagymára és a marhahúsra összpontosítanak -  news.sky.

Az E. coli, amely a megbetegedéseket okozta, az állatok beleiben található baktériumcsoportból indul. A fertőzések súlyos betegségeket okozhatnak, lázat, gyomorgörcsöt, hasmenést és hányást.

Ételmérgezés miatt került kórházba egy magyar csoport minden tagja, de még az idegenvezetőjük, és két sofőr is a nyár közepén Romániában, Herkulesfürdőn. 

Mindannyian gyomorfájásra, hasmenésre és hányingerre panaszkodtak.

A rengeteg beteg miatt beindult a vörös akcióterv, még a szabadnapos orvosokat is berendelték, hogy mindenkit el tudjanak látni. 

Szintén Romániában meghalt egy négyéves kislány és a nagymamája, miután állítólag egy falu boltjában vásárolt fagyasztott makrélából ettek. Először a kislány lett rosszul, majd néhány órával később a nagymama is.

Angliában egy börtönből három rabot és három alkalmazottat szállítottak kórházba, miután rosszul lettek a nagycsütörtöki istentisztelet után kapott ételtől. Zanzibár szigetén nyolc gyerek és egy nő meghalt, miután tengeri teknősök húsát fogyasztották.

Arról is írtunk, hogy a csirke sütése vagy főzése előtt sokan automatikusan megmossák a nyers húst, azt gondolva, hogy ezzel eltávolítják a kórokozókat. Ez viszont szakértők szerint egy hatalmas tévedés, és tulajdonképpen többet ártunk vele, mint használunk.

A nyers csirkehús felülete nem steril, Campylobacter és Salmonella baktériumok telepedhetnek meg rajta, amelyek az ételmérgezés fő okozói. 

A baromfik nem mutatják a Campylobacter fertőzés tüneteit, ezért valójában lehetetlen megmondani, melyik állat hordozza a kórokozót. A baktérium a szalmonella kórokozójával együtt a csirkék szerveiben található, például a belekben, de amikor ezeket az állatokat levágják, a baktérium szétterjedhet a húsban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!