Orbán Viktor: Új lendületet adunk a magyar gazdaságnak!

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor tegnap reggel a Kossut Rádióban elmondta, hogy a kormány új lendületet ad a magyar gazdaságnak. A kormányfő új bejegyzésben megosztotta ennek a tervnek a részleteit.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök leszögezte, hogy ki kell maradni a háborúból és meg kell tartani migránsmentes övezetnek Magyarországot. 

Ezek után pedig a béremelés következik, mivel a gazdaság teljesítménye ezt indokolja. Valamint a lakhatást olcsóbbá kell tenni elsősorban a fiatalok számára. 

A kormány a családokról sem feledkezik meg, meg fogják kétszerezni a gyerekek után járó adókedvezményt. 

Emellett a Demján Sándor-féle tervvel a kis- és középvállalkozókat fogják segíteni. 

A mindennapi éle szempontjából látványosan mutatkozik majd meg ez az új gazdaságpolitika

- mondta a miniszterelnök

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!