Ilyen volt a Szuperkoncert

Vágólapra másolva!
Teljesen megtelt a Hősök tere szeptember 21-én, rengetegen voltak kíváncsiak a latin pop sztárjára, Ricky Martinra és a magyar előadókra is a Szuperkoncerten. A világhírű énekes mellett ismert hazai előadók: Metzker Viktória Dj, T. Danny, zenekara, meglepetés vendége KKevin, valamint Regán Lili női lemezlovas léptek fel. Az est folyamán mintegy 70 ezres tömeg fordult meg a helyszínen. Idén, az árvízhelyzetre való tekintettel a Szerencsejáték Zrt. Napi Mázli játékának egyheti bevételét és a koncert helyszíni termékértékesítéséből származó bevételét, összesen 150 millió forintot ajánlott fel az árvízi védekezésben érintett településeknek.
Vágólapra másolva!

Óriási buli, hatalmas kivetítők, soha nem látott méretű színpad és drónshow – ez az élmény fogadta a koncertre kilátogatókat a Hősök terén. A Szerencsejáték Zrt. hatodszorra rendezte meg a Szuperkoncertet és 4 év, valamint egy világjárvány után ismét világsztárt hívott Magyarországra. Az elképesztő koncerthangulatról megérkezett a hivatalos videós élménybeszámoló, amelyben felvillannak a koncert legjobb pillanatai.

Az idei Szuperkoncert a tavalyinál is nagyobb színpaddal várta a nemzetközi és hazai fellépőket, valamint a közönséget a Hősök terén. 

A helyszínt több mint 400 lámpa világította meg, a színpad körül mintegy 700 négyzetméternyi ledfalat építettek a szervezők, a zenei élmény fokozása érdekében pedig a korábbinál is több hangfalat helyeztek ki.

 Az Andrássy út több pontján óriási kijelzők várták a kilátogatókat, így a leghátsó sorban állók is kiemelkedő koncertélményben részesültek. A színpadi munkák öt napon át tartottak, a megvalósításon több mint száz ember dolgozott.

Szuperkoncert
Fotó:  Szerencsejáték Zrt. 

A nemzeti lottótársaság már több mint 20 éve elkötelezett a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügyében, éppen ezért a színpad közvetlen közelében idén is akadálymentes lelátót helyezett el, valamint jelnyelvi tolmács segítette, hogy a siketek és nagyothallók is részesei lehessenek a koncertélményeknek.

Mint ahogy azt már a játékosok megszokhatták, a Szuperkoncerttel a nemzeti lottótársaság mindig egy jó ügyet támogat. Idén a Szerencsejáték Zrt. úgy döntött, hogy az árvízhelyzetre való tekintettel felajánlja Napi Mázli termékének egyheti bevételét, valamint ahogy az már megszokott, a koncert helyszíni értékesítéséből származó bevételt is, ezzel összesen 150 millió forintot adományozott az árvízi védekezésben érintett településeknek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!