24,8 milliárd dollár (közel 9.000 milliárd forint) büntetés kiszabását, továbbá annak kimondását kérik az amerikai igazságszolgáltatástól az áldozatok családjai, hogy Boeing bűnös a két halálos MAX 737-es repülőgép-katasztrófa ügyében. Az amerikai Igazságügyi Minisztériumhoz eljuttatott beadványukban úgy fogalmaztak: ami a repülőgépgyártó nevéhez köthető, az "a leghalálosabb vállalati bűntény az amerikai történelemben."
Emlékezetes: 2018 októberében a Lion Air légitársaság egyik Boeing 737 MAX típusú gépe a Jáva-tengerbe csapódott, a fedélzeten tartózkodó mind a 189 utas meghalt. Majd 2019 márciusában az Ethiopian Airlines ugyanilyen típusú gépe Addis Ababából való indulása után zuhant le, a katasztrófában 157-en haltak meg.
A katasztrófák után az egész világon felfüggesztették az érintett géptípus használatát. Később bebizonyosodott, hogy a Boeing felelős az átesésgátló rendszernél kimutatott hibáért. Ráadásul néhány évvel a történtek után újabb hibákat tártak fel a vállalatnál, melyek súlyos repülésbiztonsági kockázatokat rejtenek. Gyanakvásra ad okot az is, hogy kiderült: az elmúlt években, évtizedekben több munkatárs jelezte feletteseinek a gyártásnál tapasztalható gondokat, ám úgy tűnik, ezeket a jelzéseket ignorálták. Az elmúlt hónapokban többen közülük, akik időközben kiálltak a nyilvánosság elé, meghaltak, bár gyilkosságot egyik esetben sem állapítottak meg.
Most a 2018-as és 2019-es balesetekben meghaltak családjai döntöttek úgy, nem elegendők az eddigi intézkedések illetve a vállalat által nyújtott kompenzációs csomag. Azt szeretnék, hogy az egykor mintaértékűnek tartott, mára viszont alaposan megtépázott hírnevű Boeinget új eljárásban vonják felelősségre. A családokat képviselő Paul Cassell ügyvéd szerint a kiszabni kért közel 25 milliárd dolláros összeg
igazságos és méltányos elégtétel azokért az emberi veszteségekért, melyeket a Boeing bűnei következtében el kellett szenvedni.
A családok képviselői 32 oldalas dokumentumban fordultak az amerikai kormányhoz, melyet a BBC-nek is eljuttattak. Ebben idézik Dave Calhoun, a Boeing vezérigazgatójának bocsánatkérést, melyet a napokban tett kongresszusi meghallgatásán, amikor dokumentumokat mutatott be a Boeingnél észlelt hibás gyártási folyamatokról és az elégtelen minőségbiztosításról.
Calhoun a meghallgatáson azt állította, hogy figyelembe vették azoknak a belsős munkatársaiknak a jelzéseit, akik észrevételezték a vállalhatatlan gyártási gyakorlatokat, de elismerte, hogy retorziókkal éltek irányukba. A vezető azt is állította, hogy tisztában vannak azzal, hogy a cég hibákat követett el, de "tanultak a múltból."
Calhoun egyébként márciusban bejelentette, hogy év végén távozik a pozícióból, célja az, hogy idén kiküszöböljék a feltárt hibákat.
A családok által benyújtott dokumentum egyelőre egy indítvány az Igazságügyi Minisztérium részére, nem peres eljárás kezdetét jelenti. A hozzátartozók azt szeretnék, hogy az alapján lényegében az állam is vonja felelősségre a céget. 2021-ben egyébként csalás miatt már indult a Boeing ellen ügyészi eljárás. A családok azt is szeretnék elérni, hogy a cégre kért büntetés, és minden további bírság egy részét különítsék el azért, hogy
egy független monitorozó testület ellenőrizze, hogyan halad a Boeing a biztonsági és gyártási kérdések rendezésével.
Ez az elmúlt hónapokban feltárt anomáliák miatt is érdekes lehet.
A minisztériumnak július 7-ig kell döntenie arról, a beadvány alapján indítanak-e újabb büntetőeljárást a Boeing ellen.