Szörnyethalt a befolyásos cégvezér, a mentősök tehetetlenek voltak

Vágólapra másolva!
A 62 esztendős Fabrizio Longo, az Audi Italia igazgatója a Cima Payer hegyen túrázott, amikor elvesztette egyensúlyát, és a mélybe zuhant. A helyszínre érkező helikopteres mentők már csak a cégvezér halálának tényét tudták megállapítani.
Vágólapra másolva!

Tragikus módon halt meg 62 évesen az Audi Italia igazgatója, Fabrizio Longo – számolt be a hírről az olasz Il Messaggero portál nyomán a Világgazdaság.

A lap értesülései szerint 

Longo a Trentino környékén található Cima Payer hegyen túrázott egy via ferrata útvonalon, amikor a hegycsúcshoz érve elvesztette egyensúlyát és lezuhant az alatta elterülő, 200 méteres mélységbe.

Longo ugyan egyedül volt a baleset idején, egy közelben járó turista észlelte a történéseket, és azonnal segítséget hívott. A helyszínre érkező helikopteres mentők viszont már csak a cégvezér halálának tényét tudták megállapítani.

A via ferrata olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást. 

Audi City Lab
Fabrizio Longo, az Audi Italia hegymászóbalesetben meghalt igazgatója
Fotó: Gettyimagey/Vincenzo Lombardo

A cégvezérnek különleges kapcsolata volt élete során ezzel a heggyel: mivel fontos volt számára a környezetvédelem, több projektet is támogatott, ami a környék zölden tartását tűzte ki célul, és többször is felszólalt a hegy védelme érdekében különböző fórumokon.

Az Audi Italia igazgatója 1962-ben született, Riminiben, később politológusi diplomát szerzett. Autóipari karrierje 1987-ben, a Fiatnál indult, audis pályafutása pedig 2013-ban vette kezdetét.

Fabrizio Longo 62 éves volt.

A német autógyártó nemrégiben mutatta be az Audi Q5-ös új generációját, amely fejlettebb digitális szolgáltatásokat kínál, mint elődje. Ahogy az Origo megírta, az újdonság kombi karosszériával és lágyhibrid hajtásokkal debütált.

Júliusban ismerhettük meg a tömegmodell szerepébe lépő Audi A5 új generációját, ennek testvére az Audi Q5 szabadidő-autó legújabb nemzedéke.

Kitartanak a belső égésű motorok mellett, itt is a PPC (Premium Platform Combustion) műszaki alapot használják, ami leginkább elektronikai téren fejlődött az eddigi MLB Evo-hoz képest, nem csak egy 48 voltos elektromos kört kapott, de sokkal több digitális szolgáltatást nyújt majd az autó. A TDI és TFSI motorok fogyasztását 48 voltos lágyhibrid rendszer csökkenti, ezenkívül a klímakompresszor hajtására használják még ezt a kört, a plug-in hibrid modellek később érkeznek.

Jobban kiemelt karaktervonalakkal rendelkezik a karosszéria, látványosabb a hűtőrácsbetét. Az S line megjelenésnél ezüst peremű légbeömlők kerülnek a sarkokba, az SQ5 modellnél U alakú, feketére fényezett elem veszi körbe a hűtőrácsot. Hátul erőteljes vízszintes tagolás láttatja szélesebbnek a karosszériát. Elöl és hátul is lehetőség lesz arra, hogy menüből lehessen megválasztani a LED-es menetfény megjelenését. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!