Elmondhatjuk, hogy másfél-két évtizedig ez lett a szociálpszichológiai szakirodalom egyik uralkodó témája, eredmények tömkelegével (18. ábra).Mindebből itt kiemelendő, hogy ez a nagytömegű empirikus vizsgálat nem viszolygott a sztereotípiáktól, nem vádolta a társadalmat, hogy miért is élnek a közgondolkodásban előítélet-gyanús csoportjellemzések, hanem magyarázatot keresett. Magyarázatot arra, hogy veszélyeik, torzításaik, túláltalánosított jellegük ellenére miért is maradnak fenn a sztereotípiák, egyéni gondolkodásunkban és társadalmi léptékben miért állnak elő és működnek folyton-folyvást.
A szakirodalomban a sztereotípiáknak több funkciója szóba került, ezeket rendezve és kiegészítve magam négyet különböztetek meg: (19. ábra)
A sztereotípiák második funkciója az ön-megkülönböztetés erős motívuma. Az az igény, hogy következetes önmeghatározásunk legyen, arra vezet, hogy önmagunkra alkalmazzuk saját csoportunk látni vélt vagy elvárt jellemzőit. Ez lehet egyszerűen önleírás, de lehet előírás is magunk számára, vagyis a magatartás irányának kijelölése és motívuma. Ezzel kölcsönviszonyban tölti be a sztereotípia harmadik funkcióját, a saját csoport jellemzését, ennek leírását és a saját csoportnak szóló előírást.
S itt jutunk el a sztereotípiák negyedik funkciójáig, nevezetesen, hogy egy világkép alkotóelemei, a társadalom átlátásának, a társadalomban való eligazodásnak az eszközéül szolgálnak. Vannak kiterjedt vizsgálatok, amelyek feltárják, hogy Európa nemzetei milyen képet formáltak és tartanak fenn egymásról, de azt is, hogy milyenek a volt Szovjetunió népeinek egymásról alkotott sztereotípiái. E csoportjellemzéseket nyilván nem lehet egy-egy csoport önkörében, egymástól elszigetelten értelmezni, hiszen csoportközi összehasonlítást sűrítenek magukba, egy nemzetközi erőteret képeznek le, rendszert alkotnak. A sztereotípia-rendszerek gondolata saját kutatásaimnak tanulsága is és egyben meghatározó irányelve.