Amikor csak kárt okoz a madárfióka-mentés

Csak a csupasz, vaksi, állni és járni nem tudó, kizárólag fehér pehelytollakkal fedett madárfiókákat érdemes megmenteni. A tollas fiókák csak látszólag árvák: a "szétszóródni és túlélni" biológiai parancsnak engedelmeskednek, és az öreg madarak táplálják őket. Az ő mentésükkel csak kárt okozunk.

A magányosnak tűnő, de tollas fióka nem véletlen baleset miatt került ki a fészekből, hanem a madarak túlélését segítő finoman hangolt viselkedési mechanizmus eredménye. A fiókák a "szétszóródni és túlélni" biológiai parancsnak tesznek eleget - derül ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) legfrissebb tájékoztatójából.

Szétszóródnak a ragadozók elől

Az ágak között szabadon (nem odúban) költő madarak fészekaljaira - a tojásokra és különösen az eleségkérő hangot adó fiókákra - nagy kockázatot jelentenek a ragadozók. Ezért ezek a fajok a teljes önállósodás, a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, egymástól és a fészektől mindinkább eltávolodnak. Korai fészekelhagyó faj például a fekete rigó.

Az árvának látszó fiókának az a legnagyobb segítség, ha nem fogjuk be, ha pedig már megtettük, a megtalálás helyén mielőbb elengedjük - foglalja össze a MME tájékoztatója. Sőt, mivel a megfelelő életkort elérő fiókát maguk a szülők hangjelzése riasztja el, nem igazán érdemes a visszahelyezésükkel kínlódni, mert szinte bizonyosan nem maradnak meg a fészekben, mert amint a segítségnyújtó elvette a kezét, az első zajra rugóként pattannak ki.

^{A fészekhez közeli sűrűben rejtőzködik ez a fekete rigó fióka, mely hanggal hívja magákhoz az etető szülőket (fotó: Orbán Zoltán/MME)}

Hogyha énekesmadarakról van szó, a következő jellemzőket érdemes figyelembe venni. Ha a fióka teljes testét repülőtollak borítják, jól szalad, élénken menekül és szárnyával eközben erőteljesen verdes, valamilyen szinten repülni képes, meg tud stabilan kapaszkodni az ágakon, nem bágyadt, láthatóan nem beteg vagy legyengült, akkor a madarat ne mentsük meg. Befogásukkal kiszakítjuk őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozunk nekik - hívja fel a figyelmet a MME.

Melyik fiókát kell menteni?

Bármely madárfajra igaz, hogy segítségre szorulnak azok a fiókák, amelyek csupaszok, sokszor még nem nyílt ki a szemük, állni és járni nem tudnak, csak fehér pehelytollakkal vannak fedve. Fontos alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek.

A nagyobb testű fajok csak a tökéletes röpképesség elérésével válnak önállóvá - itt elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak, különösen a sasok jönnek szóba. Ha például már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű gólyafiókát találunk, segíteni kell rajta, mert az ilyen fióka még szülői táplálásra szorul. Ez esetben az a legjobb megoldás, ha a közelben többnyire megtalálható fészekbe kerülnek vissza a fiókák.

Elsősorban a települési madaraknál fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek. Ilyenkor - ha úgy érezzük, hogy a fészekalj veszélyben van - szintén érdemes beavatkozni, de ezt tényleg csak akkor tegyük meg, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre. Erre példa az az eset, amikor 2007 tavaszán tőkés réce fiókák keltek ki Budapesten, a Lágymányosi híd budai hídfőjénél lévő irodaházak egyikének tetején.

Csak látszólag árvák

A korai fészekelhagyó madarak csak látszólag árvulnak el. Mivel a fiókák ebben az életkorban még nem önellátóak, a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napig még fejlődniük kell, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik folyamatosan őket.

A korai fészekelhagyás kisebb mértékben az odúköltő fajokra (cinegék, verebek, seregély, erdei fülesbagoly stb.) is jellemző. Ezeknek a madaraknak a repülni még nem vagy csak részben tudó fiataljai fejlett ösztönös rejtőzködő és túlélő biológiai programmal rendelkeznek. Keresnek maguknak egy jó búvóhelyet, és ott keveset mozogva meghúzódnak, majd meghallva az eleséggel érkező szülők hangját, válaszolnak erre, így tudatva az öreg madarakat a búvóhelyükről - tájékoztat a MME.