Melegrekord lehet a hosszú hétvégén

Vágólapra másolva!
Húsz foknál melegebb lesz szombaton, de 15-én is szép, napos idő várható, melegfrontos migrénnel. Meglehetősen nagy esély van arra, hogy megdőlnek a maximum hőmérséklet napi rekordjai.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön keleten több lesz a felhő, ugyanakkor a Dunántúlon többnyire napos idő várható. Csapadék nem valószínű. A kezdetben még erős északi, északnyugati szél délutánra mérséklődik. A hőmérséklet hajnalban általában -2, +4 fok között alakul, de a szélcsendes, derült helyeken ennél hidegebb lesz. Kora délután 8, 15 fokra lehet számítani.

Pénteken és szombaton egyaránt derült, napos, csapadékmentes időre van kilátás. A délnyugati szél élénk, a Dunántúlon olykor erős lesz. A hőmérséklet péntek hajnalban -2, +3, kora délután 14, 20 fok között várható. Szombaton a hajnali 1, 6 fokról délutánra 18, 23 fokig emelkedik a levegő hőmérséklete.

Vasárnap a sok napsütés mellett kevés felhő is lehet az égen, említést érdemlő csapadék nem valószínű. A délnyugati szél erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz. A hőmérséklet hajnalban 3, 8 kora délután 18, 22 fok között alakul.

Ezúttal a kellemes tavasz valószínűbb 15-ére

Meglehetősen nagy esély van arra, hogy megdőlnek a maximum hőmérséklet napi rekordjai. Szombatra vonatkozóan például 23,2 fok a napi rekord, amelyet 2005-ben Szentgotthárdon regisztráltak. Viszont nemcsak április, hanem a március is szeszélyes tud lenni: két évvel ezelőtt hózáporok tarkították a Dunántúl időjárását március 15-én, és a hőmérséklet csúcsértéke alig néhány helyen érte el a 10 fokot.

Jelenleg Európa-szerte az Ibériai-félszigeten és Franciaországban van a legmelegebb idő, ott 20, 25 fokot is mérnek. Ez az időjárás várhatóan a hét végéig kitart, de vasárnap nyugat felől ciklon érkezik, így lehűl az idő, és csapadék is várható. Vasárnapra a legenyhébb idő az Appennini-, illetve a Balkán-félsziget térségében lesz, itt a levegő hőmérséklete 20 fokig melegszik fel.

Erős lesz a melegfront

Csütörtökön eleinte még a hidegfrontra érzékenyeknél jelentkezhet fejfájás, migrén, meghosszabbodhat a reflexidő, erősödhet a szervezet görcshajlama. Délutántól azonban erős melegfronti hatással kell számolni, így fáradtságérzet, ingerlékenység fokozott jelentkezése valószínű. A gyorsuló keringés miatt emelkedik a vérnyomás, nőhet a vérzésre való hajlam. Szombatra, vasárnapra már nem várható további melegedés, így a tünetek gyengülnek, vagy akár el is tűnhetnek.

Fagyzugos helyen meglepetések érhetik a kertészkedőket

A tavasz eleji munkák elvégzéshez (ásás, metszés, gallyazás stb.) kifejezetten kedvező alkalmat teremt a hétvégi időjárás. A tél megviselte a gyepet is, hiszen év végén alig hullott csapadék, és a február elején érkezett vastag hótakaró sem tett jót a fűnek. Érdemes megtisztítani a gyepet az esetleg benne maradt falevelektől.

Bár a következő napokban egyre enyhébbek lesznek az éjszakák, egyre kevesebb helyen csökken fagypont alá a hőmérséklet, azért fagyok még lehetnek. Tavasszal, derült, szélcsendes éjszakákon gyakran előfordul, hogy kis területen belül nagy hőmérsékleti különbségek alakulnak ki a fagyzugokban. A magyarázat egyszerű: az a fizikai ok van a háttérben, hogy a meleg levegőnél nagyobb fajsúlyú, hideg levegő megreked az adott terület legmélyebb, "lefolyástalan" részén. Így fordulhat elő például a tavasz vége felé, hogy a frissen kiültetett palánták elfagynak a kert egy néhány méterrel mélyebb, magasabb területekkel körülvett részében, míg másutt károsodás nélkül vészelik át a hideg éjszakát.

A jelenség nagyobb léptékben is megfigyelhető: dombokkal, hegyekkel körülzárt helyen lévő meteorológiai állomásokon szélcsendes, derült éjszakákon több fokkal alacsonyabb hőmérsékletet mutathatnak a hőmérők, mint akár a legközelebbi, más adottságú mérőhelyeken. Jó példa erre Zabaron működő meteorológiai állomás a Nógrád megye északkeleti részén, Gyakran itt mérik a legalacsonyabb hőmérsékletet az egész országban, és olyan helyzetekben is lehet fagy, amikor legtöbb helyen fagymentes az éjszaka. (Az [origo] zabari télről szóló riportját itt olvashatja.)

Ilyen volt az idő a héten
Múlt szombaton kellemes, napos idő volt, 8, 13 fok közötti csúcshőmérséklettel. Ám vasárnap észak felől nedves levegő érkezett, ezért sokfelé borult volt az ég. Ekkor főként keleten fordult elő eső, északkeleten hó, havas eső, az ország más tájain pedig néhol záporok voltak. Hétfő délelőtt csak a Dunántúlon volt borult az ég - ott többfelé esett az eső is -, majd délután a Tiszántúl kivételével másutt is beborult az ég. Többfelé erős, az Észak-Dunántúlon és a Balaton környékén viharos északnyugati szél fújt. Kedden is többnyire erősen felhős volt az ég, csupán kisebb körzetekben sütött ki a nap. Az éjszakai órák jobbára fagymentesek voltak.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!