Nem sokáig tart a nyárias idő, mutatjuk, mi várható a napokban

Sport szeles, esős időben, sportesőben, sport rossz időben, sportrosszidőben, illusztráció szabadtéri sport
Fotó: Shutterstock/Maridav
Vágólapra másolva!
Nyárias hétvége után ismét esős, szeles idő lesz - írta előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Ma ragyogóan napos, igazi vénasszonyok nyara jellegű idő lesz. Kizárt az eső. A délkeleti szél csak néha élénkül meg.

 21-26 fok várható.

Hétfőn csak kevés fátyolfelhő zavarja a kellemes szeptemberi napsütést. Eső nem lesz.

 22-27 fokos nyárias meleg valószínű. 

A délkeleti szél megélénkül.

Kedden délnyugat felől érkező szórványos 

záporok és zivatarok várhatók, az ég többnyire erősen felhős lesz. 

A déli és délkeleti szél sok helyen megélénkül, zivatarok környezetében erősebb széllökések is előfordulhatnak. Délután 18 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán fokozatosan csökken a felhőzet, inkább már csak délen és keleten fordul elő zápor.

 22 fok körüli értékeket mérhetünk. 

A délnyugati szél megerősödik.

Csütörtökön részben felhős időre számíthatunk, időnként napsütéssel.

 Helyenként eső vagy zápor is kialakulhat. 

A déli, délnyugati szél sok helyen élénk lesz, néhol erősebb lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, míg a nappali csúcsértékek 21 és 25 fok között alakulnak.

(Köpönyeg.hu)


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!