Az eddigi legnagyobb háború-ellenes tüntetést tartották vasárnap Indiában. A calcuttai tüntetők magját a demonstrációt szervező - a tartományi kormányzatot vezető - kommunista párt tagjai alkották, hozzájuk csatlakoztak a társadalom minden rétegéből. A tiltakozó megmozduláson sok gyerek is részt vett.
A békés tömeg keresztülvonult a belvároson, hatalmas forgalmi dugókat okozva. Több tüntető elhozta kutyáját, amelyre ráírta Bush vagy Tony Blair brit kormányfő nevét. A tüntetők Amerika-ellenes jelszavakat kiabáltak, de végig békések maradtak a 9 kilométer hosszú úton. A menethez több tucatnyi nyugati turista is csatlakozott.
Az indiai háború-ellenes mozgalom diák-, baloldali, muzulmán és különböző szakszervezeteket tömörít. Az indiai szövetségi kormány mindig ellenezte, hogy a szövetségesek egyoldalúan háborút indítsanak Irak ellen. Az ellenzék azonban bírálja Újdelhit, mert szerinte nem túl elutasító a washingtoni poltikával szemben.
Mintegy 200 ezer fő vett részt a marokkói fővárosban rendezett háború-ellenes vasárnapi tüntetésen is. Néhányan fegyvert imitáló tárgyakkal hadonásztak, Szaddám Huszein iraki elnököt ábrázoló képeket tartottak a magasba. A tüntetők legalább tucatnyi amerikai és izraeli zászlót elégettek, és összetörték a McDonald's amerikai gyorséttermi lánc egy utcai reklámtábláját.
Az Egyesült Államokkal szövetséges rabati kormány már korábban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a háború haragra gerjeszti a marokkói iszlám fundamentalista mozgalmat. A mozgalom képviselői nagy számban vettek részt a vasárnapi tüntetésen.
Rengetegen vettek részt az indonéz fővárosban, Dzsakartában rendezett háború-ellenes megmozduláson is. A százezres tüntető tömeg megbénította a beváros forgalmát.
Tüntetések voltak Bulgáriában is. Görögországban háborúellenes aktivisták megkezdték vasárnap egy óriási transzparens kihelyezését az Olümposz-hegy oldalában. A rossz időjárás miatt vasárnap délelőtt csak a felét tudták kihelyezni az ókori görög istenek mitikus lakhelyére az 1200 négyzetméteres transzparensnek, a szaloniki képzőművészeti
főiskolások alkotásának, amelyen az Állítsátok meg a háborút! jelszó szerepel. Spanyolországban is tízezrek tüntettek a háború ellen az Egyesült Államok által üzemanyag-felvételre és sebesültellátásra használt spanyol katonai támaszpontoknál.
A Földközi-tenger partján fekvő Alexandria észak-egyiptomi kikötővárosban 15 ezer diák rendezett háborúellenes megmozdulást, melyen amerikai és brit zászlókat égettek, és "szent háborúra" buzdítottak az irakiak megsegítésére. Az alexandriai egyetemisták szövetség nyilatkozatban követelte, hogy zárják le a szuezi csatornát "az ellenséges hadihajók előtt" és kezdődjön bojkott az amerikai és brit termékek ellen.
Ciprus görög részén ötezren vonultak az Akrotiriban lévő brit légitámaszponthoz a szigetország eddigi legjelentősebb háborúellenes megmozdulásában. - A demonstráció világos üzenet arról, hogy a háborúba bevont brit katonai bázisok nemkívánatosak Cipruson és ezért be kell zárni őket - hangoztatta Demetrisz Krisztofiasz főszónok, a ciprusi kommunista párt vezetője, a ciprusi parlament elnöke a hangos, de békés nagygyűlés résztvevői előtt.