A britek nem tűrik tovább a fosztogatást

Vágólapra másolva!
A brit katonák nem tűrik tovább Bászrában a fosztogatásokat. Ezt Al Lockwood brit katonai szóvivő nyilatkozta hétfőn a Reuters brit hírügynökségnek. A szóvivő elmondta, hogy hétfőtől a brit katonák közös hadjáratokat indítanak a helyi rendvédelmi szervekkel a város biztonságosabbá tétele érdekében. Lockwood kijelentette: helyreállítjuk a rendet és a törvényességet.
Vágólapra másolva!
Irak-oldalhttp://www.origo.hu/irak

A brit hadsereg nem tűri tovább a fosztogatásokat az általa ellenőrzött Bászrában. A zavargások azt követően kezdődtek több iraki nagyvárosban, hogy a szövetséges csapatok elfoglalták a települést. A briteknek Bászrában gyűlik meg a bajuk a közbiztonság fenntartásával. A bászrai rendőrség ugyanis szétszéledt, a brit katonák pedig nem tudják békés eszközökkel fenntartani a rendet.

Al Lockwood brit katonai szóvivő hétfőn a Reuters-nek azt mondta, hogy a brit hadsereg mostanatól a zéró tolerancia elvét érvényesíti majd a fosztogatókkal szemben. Hozzátette: a rablások és a bűncselekmények már kezdenek alábhagyni Bászrában. A brit hadsereg türelmének elfogyásához valószínűleg az is hozzájárult, hogy pénteken öt bankrabló tüzet nyitott a brit katonákra Bászrában. A katonák lelőtték a támadókat.

Lockwood kijelentette: nyilvánvaló, hogy a Szaddám-rendszer 25 éve után az emberek az elnöki épületek és a rezsim vezetőinek házai ellen fordultak, de most ennek már vége. Helyreállítjuk a rendet és a törvényességet - mondta.

Hétfőtől a brit csapatok közös őrjáratokat tartanak majd a városban a helyi rendfenntartókkal. A katonák elsődleges feladata az lesz, hogy elég biztonságossá tegyék a várost ahhoz, hogy megindulhassanak a segélyszállítmányok és a kórházaknak szánt ellátmány.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!