Vona mellényétől a vicces bakizásokig - tudósítás percről percre a parlament nyitóüléséről
2010. május 14. 09:06
A köztársasági elnök nyitja meg pénteken a parlament alakuló ülését, amelyen esküt tesznek az új képviselők, az országgyűlés pedig megválasztja saját tisztségviselőit. Az államfő hivatalosan ezen az ülésen javasolja majd miniszterelnöknek Orbán Viktort. A rendőrség az alakuló ülés miatt lezárja a Kossuth teret, amelynek közelébe összesen hat demonstrációt jelentettek be.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke és leendő frakcióvezetője az áprilisi választások után jelentette be, hogy a betiltott Magyar Gárda tagjai által viselt mellényben és fehér ingben jelenik meg majd az Országgyűlés alakuló ülésén. A Magyar Gárdát jogerős bírósági döntés oszlatta fel és feloszlatott szervezet formaruhájának viselése egy tavalyi rendeletmódosítás alapján szabálysértés minősül, amiért 50 ezer forint pénzbírságot lehet kiszabni.
Két év után szólal fel Orbán Viktor, a Jobbik elnöke már az első ülésen kényelmetlen helyzetet teremthet, 176 képviselőnek pedig még arra is oda kell figyelnie, hogy ne tévedjen el. Pénteken délután alakul meg az új Országgyűlés. Az ülésen felszólal Sólyom László, Orbán Viktor, Bajnai Gordon is, de másra is érdemes lesz figyelni. Hogyan tudja kezelni a Fidesz hatalmas győzelmét? Mire mennek a megosztott ellenzéki pártok? Milyen törvényekkel indít az új kormány? Kövesse az eseményeket az [origo]-n!
Az új parlamentbe bejutott pártok vezetői pénteken reggel - elvileg 9-kor - írják alá azt a megállapodást, amely rögzíti, hogy milyen bizottságok lesznek az új országgyűlésben és kik lesznek a bizottságok tisztségviselői. Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója szerint elsőként Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Schiffer András, az LMP leendő frakcióvezetője érkezett meg a ceremónia helyszínére, az Országgyálés delegációs termébe. Vona és Schiffer beszélgetnek.
Megjelent a delegációs teremben a Fidesz leendő frakcióvezetője, Lázár János, a KDNP-s Harrach Péter, az MSZP-s Mesterházy Attila és a jobbikos Balczó Zoltán.
Helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint nem megy simán a parlament alakuló ülését megelőző aláírási ceremónia. Az új frakciók politikai nyilatkozatot írnának alá arról, hogy milyen bizottságok működnek majd az új parlamenti ciklusban és azoknak kik lesznek a vezetői. Hét eleji egyeztetésükön úgy tűnt, hogy a frakciók megállapodtak minden fontos kérdésben, eldőlt többek között, hogy a Jobbik adja majd a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, az MSZP pedig a költségvetési bizottságot vezetheti.
Az MSZP azonban csütörtökön délután bejelentette, hogy mégsem tartja jó ötletnek, hogy a Jobbik adja a nemzetbiztonsági bizottság elnökét. Ez meglepő fordulat volt, hiszen korábban az MSZP vetette fel ezt a megoldást (az MSZP tegnapi húzásáról itt olvashat). Mesterházy Attila az MSZP leendő frakcióvezetője a pénteki aláírás előtt megerősítette, hogy az MSZP szeretne egy kiegészítést fűzni a nyilatkozathoz, Lázás János leendő fideszes frakcióvezető azonban azt mondta, így nincs értelme az aláírásnak.
Szollár Domokos kormányszóvivő farmerben, biciklivel megérkezett.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke az új parlamenti frakciók pénteki megbeszélésén azt mondta, antidemokratikus eljárásnak tartja, hogy az MSZP kétségbe vonja bizottsági tagságukat, mert a Jobbiknak ugyanolyan jogai vannak, mint a többi pártnak.
Az Országgyűlés hivatala felkészült az új ciklusra. A parlament honlapján frissült a frakciók listája, törölték az előző ciklusban benyújtott javaslatokat és már az új képviselők neve olvasható a parlamenti képviselők felsorolásánál.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője közölte: a Fidesz-KDNP frakciószövetség nem fogja megengedni, hogy bármely politikai erő obstrukcióval kezdje a parlamenti munkát, és azt sem, hogy bármely politikai erő megakadályozza az Országgyűlés munkáját. Lázár ezzel arra reagált, hogy Mesterházy módosító indítványt nyújtott be ahhoz a politikai megállapodáshoz, melynek lényege, hogy a függelék tartalmát csak azzal a kitétellel fogadják el, hogy ha a parlament nemzetbiztonsági bizottságában a Jobbik sem elnöki, sem alelnöki, sem bizottsági tagsági helyet nem kap. Lázár János azt mondta: az MSZP különvéleménye és az LMP által benyújtott záradék miatt így nincs értelme a bizottsági struktúrában való megállapodásnak. Vona közölte: ragaszkodnak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségéhez. (MTI)
Lázár kérte a pártokat, hogy tizenegy óráig egyezzenek meg a bizottságok ügyében. Ha nem sikerül addig megegyezni, Lázár szerint 17 bizottság rendben van, kettő - a költségvetési és nemzetbiztonsági bizottság - vezetésére pedig Schmitt Pál fog javaslatot tenni.
Mesterházy szerint nem kettő, csak egy vitatott bizottság van: a nemzetbiztonsági. Azt kérte, hogy a bizottsági vezetőknél az MSZP-s helyek név feltüntetése helyett legyenek kipontozva, mert ők nem választottak tisztségviselőket.
A Jobbik szóvivője, Dúró Dóra közölte: a hagyományoktól eltérően idén nem a legfiatalabb képviselő, hanem az országgyűlés korelnöke olvassa majd előre a képviselői eskü szövegét a parlament alakuló ülésén. Dúró szerint az alakuló ülés részleteit tisztázó csütörtök délutáni, zárt egyeztetésen dőlt el, hogy a fideszes Horváth János "magához vonja" ezt a feladatot. A megbeszélésen a jobbikos szóvivő szerint a korelnök mellett a korjegyzők, illetve a titkos szavazásnál segédkező munkatársak, valamint az országgyűlés jegyzői irodájának főtitkára vett részt. Horváth János itt jelentette be a hagyományokkal szakító döntést, amit Dúró szerint "láthatóan felsőbb utasításra tett, a Fidesz ugyanis nem szerette volna, ha jobbikos képviselő olvassa elő az esküt" . Megjegyezte: a Fidesz-KDNP-nek 1998-ban még nem volt fenntartása az ellen, hogy a később első fokon elítélt szocialista Zuschlag János olvassa elő a képviselői esküt. (MTI)
Részletek itt.
Lázár János, a Fidesz leendő frakcióvezetője a pártok péntek reggeli egyeztetésén azt kérte, hogy a felmerült vita miatt az MSZP tegyen javaslatot a arra, hogy kik vezessék az új parlamenti bizottságokat. Lázár szerint ha az MSZP frakciója délután 2-ig javaslatot tesz, akkor még pénteken szavazhatnak, tehát meg tud alakulni az országgyűlés.
Lázár bejelentésének előzménye, hogy az MSZP csütörtökön közölte, nem támogatja, hogy a Jobbik vezesse a nemzetbiztonsági bizottságot, ezért az új parlament bizottságainak megnevezéséről szóló politikai nyilatkozathoz kiegészítést akar fűzni. Az MSZP annak ellenére elégedetlenkedik, hogy korábban a szocialisták javasolták, hogy a Jobbik kapja a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját.
A Parlament előtti parkolóban négy zöld színű katonanadrágot, fekete dzsekit viselő ember ellenőrzi gömb alakú, nyélre erősített tükör segítségével az itt parkoló kocsik alját, hogy nincs-e ott robbanószerkezet. Feltúrják a növényzetet, a sövényt, a tujákat is.
Mesterházy Attila, az MSZP leendő frakcióvezetője a pártok új frakcióinak pénteki egyeztetésén másfél órás vita után közölte: a költségvetési és nemzetbiztonsági bizottság vezetése szerinte a legnagyobb ellenzéki frakciót illeti, ezért visszautasította Lázár János fideszes frakcióvezető javaslatát és azt mondta, nem nevezik meg, hogy kit látnának szívesen a bizottságok élén, hanem várják az országgyűlés elnökének javaslatát. Ha ugyanis vita van egy bizottság vezetőjéről, akkor személyére az országgyűlés elnöke tehet javaslatot.
A Parlament főbejáratával szemben, a földművelésügyi minisztériumnál nyolc-tíz ember demonstrál árpádsávos zászlókkal. Körülöttük rendőrök sétálnak. Kihangosító berendezést helyeztek el egy asztalon. Van közöttük egy szőrmesapkát, aranyszínű szkíta mintás ruhát és nagy bajuszt, szakállat viselő férfi, akinek a testére egy minikamera van erősítve. Arra a kérdésre, hogy miért demonstrálnak, azt válaszolta: ő kérdéseket szeretne feltenni, de a Parlamentben ezt nem teheti meg, ezért van itt. Azt mondta: azt szeretné megtudni, hogy miért nem használják a képviselők a főbejáratot, miért a "cselédbejáraton" mennek be. Szerinte a válasz az, hogy a főbejáratnál van két oroszlán, és ennek szakrális jelentősége van. Arra a kérdésre, hogy szimpatizál-e valamelyik frakcióval, azt felelte: a hunokkal szimpatizál.
A Batthyány-örökmécsesnél, ahol negyed tizenkettőkor megemlékezést fog tartani a Fidesz-KDNP frakciószövetség, még nagyban takarítják a teret: söprik a járdát, eltávolítják a csikkeket. A tér minden sarkán hármas csoportokban állnak a rendőrök. A térre már nem engedik be az autósokat.
Körülbelül tíz perce a parlamentet kívül és belül is teljesen átvizsgálta a biztonsági szolgálat. Kint kutyákkal és bombakeresővel vizsgálták át a bokrokat és az autók alját, bent egy lámpával és egy tükrös keresővel minden széket, padot, sarkot átvizsgáltak a kupolateremben.
Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. A bizottságok sorsa így Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerülhet (az egyeztetésről itt olvashat részletesen).
Felvonult a Fidesz frakciója a Parlament épülete előtt. A képviselők a Kossuth téri nagy kapunál állnak a lépcsőn, élükön Orbán Viktor. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és a kormányfő munkáját vezető Miniszterelnökség leendő vezetője majdnem lemaradt a gyülekezőről. Varga a Parlamentből szaladt ki nevetve.
Minden politikus távozott a parlament delegációs terméből, ahol előzőleg a a parlamenti bizottságokról tárgyaltak a pártok vezetői. A teremben nyolc munkás pakoja, rendezi át az asztalokat, a csoport vezetője azonban nem árulja el, milyen eseményt készítenek elő. Egy munkás pakolás közben azt kiabálta társának, hogy a keze ügyében lévő széket tegye a fő helyre "az elnöknek", mert "az egy jó szék".
Véget ért a Fidesz-frakció megemlékezése a Batthyány-örökmécsesnél, a képviselők gyalog vonultak át az Országházhoz. Útközben a rendőrök leállították a keresztutcák forgalmát, ami miatt több autós is dudálni kezdett. Mihalovics Péter, Veszprém megyei képviselő az [origo]-nak azt mondta, az eső miatt módosítani kellett a megemlékezés programján, az rövidebb lett a tervezetnél. A frakcióról ezután az Országház főlépcsőjén készítették el a hivatalos csoportképet.
A KDNP-s Soltész Miklós az [origo] tudósítójának azt mondta, a frakció (amely a Fidesszel alkot szövetséget) nem egyeztetett arról, hogy a leendő házelnök, Schmitt Pál milyen javaslatot tergyen a kérdéseses bizottsági elnöki posztokra.
Több képviselő is nehezen vette a lépcsőket benn az épületben. Látszott rajtuk, nehezen vették a levegőt, törölgették a homlokukat. Az egyik képviselőt meg iskérdezte egy biztonsági őr, hogy jól van-e. "Dagi vagyok, mit csináljak?" - válaszolta erre a túlsúlyos férfi, akit tudósítónk nem ismert fel.
Tudósítónknak a Kossuth téren egy holland férfi és egy spanyol nő arra panaszkodott, hogy nem engedték be őket a Parlamentbe, holnap vissza kell jönniük. Sem ők, sem az [origo] által megkérdezett többi turista többsége nem tudta, mi folyik éppen az Országházban.
A Kossuth téren egy férfi és egy árpádsávos, kopott sálat viselő nő közt vita alakult ki arról, hogy a jobbikos képviselők melyik bejáraton fognak bemenni a Parlamentbe. A férfi makacsul állította, hogy a főbejáraton, míg a nő azt mondta, hogy oldalt. Végül dúlva-fúlva elmentek, két különböző irányba.
Rohamtempóban rendezik vissza az elnöki és alelnöki szobákat az eredeti állapotra az új képviselők beköltözése előtt a parlament asztalosai. A bútorokon nem sokat variálhatnak a lakók, de mindenkinek van valami egyedi kérése: hova szeretné a számítógépet, milyen kiegészítőket kér - magyarázza az asztalosok főnöke. Az alakuló ülés előtt alagsori műhelyükben hatan dolgoznak, bútorokat javítanak, de semmi különleges feladatuk nincs. Nem kellett semmit átalakítani az ülésteremben sem, szerencsére minden képviselő elfér - mondta a főnök. Az új parlament tiszteletére leszedték és kimosták az összes függönyt is, ezt egyébként a nyári szünetben szokták megcsinálni.
A kőműveseknek a balesetveszélyes helyeket kellett megkeresni a házban, fellazult járólapokat ragaszottak vissza, kisebb hibákat javítottak ki. "Volt egy kis rohanás az elmúlt napokban" - mondta az alagsorban kerámiaburkolókat válogató kőműves az [origo]-nak.
Több tucat fős csoport élén érkezik a Parlamenthez a Jobbik több vezetője, köztük Vona Gábor pártelnök. A csoport több tagjánál árpádsávos zászló van, a csapatot egy fehérruhás, sámándobos nő vezeti.
A parlamentben két étterem üzemel, az alagsoriba a parlamenti dolgozók járnak. Az étterem előtt már fél 12-kor is hosszú sor állt. "Mindenhez hozzáírtak egy ezrest, úgy rakták fel az internetre az étlapot" - értetlenkedett a bejárat előtt kifüggesztett étlapnál egy középkorú hölgy. A kínálat az alagsorban is ugyanaz, mint amiből az ülésterem szintjén választhatnak a képviselők, csak az ételek itt sokkal olcsóbbak, és a nevük is kevésbé kacifántos. Kétféle menü van: csirkeraguleves és vargabéles 490 forintért, valamint lebbencsleves és tavaszi rizses hús 850-ért.
Kattintson a képre és nézze meg az alagsori büfé árlistáját nagyban!
A képviselői menüről itt olvashat.
Megjelent a parlamenti nyitóülésen Eperjes Károly és Balázs Péter színművész is, akik a kupolaterem közepén, a korona mellett jókedvűen beszélgetnek. Sok képviselőnek látszó ötönyös ember kis fényképezőgépekkel készít felvételeket egymásról és az épületről.
A jobbikos képviselők a parlament lépcsőjén fotózkodtak, és közben odakiáltottak az őket kísérő tömegnek, hogy "Adjon az Isten szebb jövőt". A szimpatizánsok erre válaszul azt kezdték el kiabálni, hogy "Vesszen Trianon", majd a Himnusz éneklésébe fogtak. Többen Budaházy nevét is kiabálták. Vona Gábor Jobbik-elnök egyelrőe zakóban van, de lehetséges, hogy alatta gárdista mellényt is visel.
"Mellénybe" - kiabálta egy nő a Kossuth téren a Parlament épülete felé vonuló jobbikos képviselőknek arra utalva, hogy Vona Gábor pártelnök korábban azt ígérte, a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájában vesz részt a parlamenti nyitónapon. Vona reggel otthonról egy mellénnyel a kezében indult el.
A parlamenti lépcsőn felvonuló jobbikos képviselőket tapsvihar köszöntötte tudósítónk szerint, aki azt mondta, többen érdeklődtek a fotózkodó jobbikosok, mint a fideszesek iránt. A fotózás közben az érdeklődők éljeneztek, majd a felvétel elkészítése után a jobbikosok azt kiabálták: "Adjon az Isten", és érkezett a válasz is: "Szebb jövőt!"
Megérkezett a Parlamentbe a Jobbik frakciója, a képviselők körbeállták a koronát, és esküt tettek rá. (A Jobbik már korábban jelezte, hogy nem hivatalosan, de képviselői felesküsznek majd a koronára.) A jobbikosok tudósítónk szerint nem klasszikus öltönyt, hanem többnyire atillát viselnek. Vona Gábor öltönyben van, a zakója alatt pedig egy mellényt visel, de nem lehet megállapítani róla, hogy az öltönyhöz tartozik, vagy gárdista-öltözetről van szó.
A Jobbik képviselői ígéretük szerint esküt tettek a koronára is - még több fotóért kattintson a képre!
Az LMP leendő frakcióvezetője, Schiffer András nyújtotta be az új parlamenti ciklus első törvényjavaslatát. Részletek itt.
Az épületbe megérkeztek az MSZP-sek is, közben a jobbikos tömeg még kinn volt az utcán. Egyik képviselő ezért oda is szólt a többieknek a bejáratnál, hogy ne hergeljük őket, menjünk be.
Megérkezett és bevonult az ülésterembe az MSZP frakciója. Tudósítónk megpróbálta megszólaltatni a szintén érkező Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, aki viszont annyit mondott: továbbra is tartja magát ahhoz, hogy nem ad interjút, de ha meggondolja magát, akkor az [origo]-nak is nyilatkozik majd.
A parlamenti ülésterem melletti, dohányzásra kijelölt folyosón munkatársunk szerint egy csapat fiatal jobbikos képviselő és néhány fideszes cigizik. Nyakó István, az MSZP szóvivője ennek láttán azt mondta: "mostanában sokat szívunk". A nagy dohányos hírében álló MSZP-s Szanyi Tibor ott van a cigizők között. Ő azt mondta, "ez legalább jó hely".
Megkezdődik az új országgyűlés nyitóülése, a legtöbben már leültek, de még nincs senki a pulpituson.
Sólyom László államfő megnyitotta az új országgyűlés alakuló ülését, a képviselők a Himnuszt éneklik.
Szanyi Tibor MSZP-s képviselő olvas tudósítónk szerint, pedig épp Sólyom László köztársasági elnök beszél, megnyitja az új parlamenti ciklust. A szintén MSZP-s Kovács László sms-t olvas.
Sólyom László köztársasági elnök nyitóbeszédében azt mondta, erkölcsi kudarc fenyegeti a kormányzásra készülő Fideszt, mivel egy morálisan és gazdaságilag meggyengült országot kell talpra állítaniuk. Sólyom megjegyezte azt is, hogy nehezíti a parlament munkáját, hogy radikális párt ül a parlamentben.
A Parlamenthez közeli Vértanúk terén tartott tüntetést a Méltóságot Mindenkiért nevű szervezet, a résztvevők között volt Ungár Klára egykori SZDSZ-es politikus. Az egyik transzparensükön az állt, hogy "Le a jogsértés fekete mellényével". Megjelent két Jobbik-szimpatizáns, és vita kezdődött közülük arról, hogy ők fasiszták-e. Az egyikük azt mondta, nem vagyok fasiszta, amire Ungár azt mondta, hogy "nem, csak náci".
Sólyom László nyitóbeszédében arról beszélt, hogy pozitív üzenetet hordoz, hogy bejutott a parlamentbe a fenntartható fejlődést szem előtt tartó LMP. Sólyom államfői jelölését először a Védegylet vetetett fel. A csoport egyik képviselője Schiffer András, az LMP leendő frakcióvezetője volt.
Sólyom László köztársasági elnök nyitóbeszéde végén bejelentette, hogy Orbán Viktort javasolja miniszterelnöknek.
Tudósítónk szerint a jobbikos képviselők nem tapsolták meg Sólyom László köztársasági elnök beszédét. Sólyom a párt nevének említése nélkül figyelmeztette a képviselőket, hogy a radikális párt szerinte komoly nehézséget jelent az új parlamentnek. Akkor viszont tapsoltak a jobbikos képviselők, amikor Sólyom bejelentette, hogy a parlamenti korjegyzők jobbikosok.
Budaházy nevét skandálják a Hatvannégy Vármegye nevű szélsőséges szervezet tagjai a Parlament előtt. A szervezet egyik képviselője, Torockai László azt mondta, hogy petíciót fognak átadni a képviselőknek, hogy támoogassák a szervezet szerint politikai okból bebörtönzött embereknek. Toroczkai szerint a jobbikosok már átvették a petíciót, és a fideszes Wittner Mária pedig ígéretet tett arra, hogy délután fogja átvenni.
A Fidesz szerint legidősebb képviselője, Horváth János, az országgyűlés korelnöke önállóan döntött arról, hogy ő maga olvassa fel a nyitóülésen a képviselői eskü szövegét, eltérve az eddigi szokásoktól. A legfiatalabb képviselő a jobbikos Dúró Dóra, a Jobbik szerint Horváth felsőbb utasításra törte meg a szokásjogot. Részletek itt.
A Parlamenttel szemközt lévő földművelésügyi minisztérium épülete előtt elvonult egy idős férfi két rendőr mellett, és azt mormogta nekik: "Ne lőj le, ne lőj le! Ugye hogy ki van adva, hogy lőni fogtok?" A rendőr erre fa arccal azt mondta: "Természetesen, ki van adva az utasítás, de célzott lövések lesznek."
"Minden képviselő leadta az összeférhetetlenségi nyilatkozatát" - olvasta fel Horváth János korelnök véletlenül másodszor is a nyitóülésen. A derültséget látva azt mondta: "Mindenki jelen van, mindenki mosolyog, köszönöm", majd a parlament elfogadta az ülés napirendjét.
Horváth János korelnök beszéde alatt az MSZP-frakció egyáltalán nem figyelt: a képviselők félhangosan beszélgettek, újságot olvastak, vagy az asztalukra készített dobozokat bontogatták. A dobozokban - amelyekből minden képviselő kapott - több bordó borító könyv, egy tájékoztató füzet és egy toll van - ez utóbbit tudósítónk szerint Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke már ki is próbálta, miután egy egész sor közelben ülő képviselő papírt kutatott neki.
Szabó Máté ombudsman a nyitóülésen. Még több képet talál a fotóra kattintva!
Varga Zoltán önkormányzati miniszter bocsánatot kért a szavazás április 11-i első fordulóján kialakult káoszért, vagyis azért, hogy a szavazókörök előtt kialakult hosszú sorok miatt hosszú ideig nem közölték a részeredményeket a választás estéjén. "Utólag is meg kell követni a nézőket, és a média dolgozóit" - fogalmazott Varga, akinek az oszággyűlés előtt be kell számolnia a választások lebonyolításáról. (A szavazás körüli bonyodalmakról korábbi cikkünkben, itt olvashat.)
A képviselők mandátumvizsgálatának idejére húsz perc szünetet rendeltek el a nyitóülésen.
Az ülésterem bejáratánál öt-öt díszegyenruhás őr várakozik zászlókkal a kezükben. Arra várnak, hogy bemehessenek a terembe az eskütételre. Egyikük tudósítónknak rezzenéstelen arccal annyit mondott: "Elvileg kettőkor mentünk volna be, de hát csúszás van."
A karzaton egy szakértő beszélgetett Szepessy Zsolt monoki polgármesterrel. A szakértő tudósítónk szerint azt mondta neki, úgy tudja, teljes a fejeltlenség a Házban. A házbizottság még csak most ül össze, hogy eldöntse a következő plenáris ülés részleteit, enélkül pedig nem lehet kiküldeni a meghívókat. Az országgyűlés sem tudott felkészülni az új ciklusra a választások óta: nem érkeztek meg az új laptopok, nem készültek el az új képviselők belépőkártyái, nem működik a belső hálózat, és nincsenek kész a képviselők szobái sem - állította a szakértő.
A Rendszerváltó Fórum az Alkotmány utca torkolatában tart kisebb, mintegy ötven fős megmozdulást. Tatár József, a demonstráció szervezője az [origo]-nak azt mondta, várják, hogy az ülés után a jobbikos képviselők kimenjenek, és esküt tegyenek a Szent Koronára, amelynek egy kis fotóját kiragasztották a Földművelésügyi Minisztérium falára. Az eskü szövegét korábban odaadták a Parlamentbe bevonuló Jobbik-frakciónak. Bár konkrét ígéretet nem kaptak arra, hogy a jobbikosok az ülés után kimennek közéjük, de számítanak rá.
Vágó Gábor LMP-s képviselőt meglepte, hogy a parlamentben ingyen vannak az újságok. Azt mondta, hogy örült a korelnök, Horváth János beszédének, ami fontos közgazdaságtani elveket vetett fel, bár stílusát ódivatúnak nevezte.
Szólláth Tibor Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselő azt mondta tudósítónknak, hogy bár a költségvetési bizottságba jelölték, szeretne átkerülni a mezőgazdaságiba, úgy érzi, az a neki fekvő terület. Azt mondta, megpróbálja megoldani, hogy minél többet legyen otthon, mert két kamasz és két kicsi gyereke van otthon, bár hozzátette, ez nem lesz könnyű.
A szocialista Ujhelyi István tudósítónknak azt mondta, igyekezett az ismerős politikusokkal szemkontaktust teremteni, és több fideszes is biccentett neki üdvözlésképpen. Megjegyezte, hogy több megszerepent bolyongó jobbikossal is találkozott az utóbbi napokban, akik keresik a vécét és a büfét. Kijelentette, hogy ő abszolút nyitott a jobbikosokra, ad nekik esélyt arra, hogy bizonyítsanak. Szerinte ennek a parlamentnek a nagy kérdése az lesz, mennyire tud alkalmazkjodni a Jobbik ehhez a miliőhöz. Ujhelyivel ellentétben Mesterházy Attila frakcióvezető azt mondta munkatársunknak, hogy semmilyen együttműködést nem tud elképzelni a Jobbikkal.
Újrakezdődött a nyitóülés a szünet után. A megválasztott országgyűlési képviselők mandátumát szavazással igazolták a képviselők. Az országgyűlés 377 szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodással igazolta az összes képivselő mandátumát. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, és az országgyűlés legfiatalabb képviselője és egy korjegyző felolvassák a képivselők névsorát.
A szocialista Varju László azt mondta, hogy kedden, amikor a frakció megszavazta, hogy kérik a költségvetési bizottsági elnöki posztját, már akkor abban reménykedtek, hogy a Jobbik nem kapja a nemzetbiztonsági bizottság vezetését. Varju szerint a keddi kompromisszumból való kihátrálásukkal az volt a céljuk, hogy rákényszerítik a Fideszt arra, ő is felelősséget vállaljon a Jobbik pozícióhoz jutásáért. Varju szerint a Fidesz taktikája, hogy bedobta az ellenzéki pártok közé a koncot. Mesterházy Attila frakcióvezető azt mondta, vannak különböző elméletek, ő nem kommentálja ezeket.
Számos újságot vettek magukhoz a szünetben a képviselők az ülésterem mögötti nagy asztalról, amelyet napi- és hetilapok, magazinok borítanak. A legnépszerűbbnek tudósítónk szerint A mi otthonunk című lakberendezési lap tűnik, ezt vitte magával az ülésterembe Szekeres Imre MSZP-elnökhelyettes, négy-öt másik szocialista, és több fideszes politikus előtt is. A fideszesek kertészeti és számítógépes szakújságot is olvasnak.
Behozták a zászlókat az ülésterembe, esküt tettek a képviselők. Az eskü szövegét Horváth János korelnök olvasta fel. Ezzel megalakult az új parlament.
Egy sor és két oszlop választja el egymástól Novák Elődöt, a Jobbik alelnökét és feleségét, a szintén jobbikos képviselő Dúró Dórát.
Nem fogadta el az újonnan megalakult országgyűlés az önkormányzati miniszter, Varga Zoltán, és az Országos Választási Bizottság (OVB) beszámolóját sem a választások lebonyolításáról.
Mesterházy Miklósnak nevezte Mesterházy Attilát a parlamenti ülést levezető korelnök, Horváth János, amikor a pártok frakcióvezetőinek nevét sorolta. A bakit - ami nem az első volt az ülés során - nevetés fogadta. Alig egy perccel később az LMP nevét tévesztette el, Lehet a Más Politikát mondott Lehet Más a Politika helyett.
Az eskü ideje alatt az MSZP-sek a pulpitus felé fordultak, a többiek középre néztek. Tudósítónk szerint nem egyértelmű, de feltehetően azért viselkedtek így a szocialisták, mert így háttal állhattak a Jobbik képviselőcsoportjának.
Tavaszi zápor zavarta a Kossuth téren demonstrálókat a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alá, ott szoronganak a tüntetőkön kívül az újságírók és a biztosító rendőrök is. Többen kis tévén nézik a parlamenti közvetítést. Az eskütétel alatt nagy tapsvihar tört ki, miután valaki felkiáltott: "Mellényben van a Vona!" Tudósítónk szerint a tüntetők nagyon büszkék arra, hogy a Jobbik frakcióvezetője - ígéretéhez híven - fel merte venni a gárdista-egyenruhát jelképező ruhadarabot a Parlamentben.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője és Lendvai Ildikó pártelnök sajtótójékoztatót tartottak a parlamenti nyitóülés szünetében, ahol azt mondták: nem kommentálják a Hagyó meggyanúsításáról szóló hírt, az igazságszolgáltatás teszi a dolgát.
A Köztársasági Elnöki Hivatal rövid közleménye szerint "minden országgyűlési képviselőnek be kell tartania a jogszabályokat, a parlamenterizmust csúfolja ki az a képviselő, aki az országgyűlés alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg". A közleményt kiadó Sólyom László köztársasági elnök keményen bírálja a betiltott Magyar Gárda mellényében esküt tevő Vona Gábor Jobbik-elnököt. Sólyom szerint ha Vona a "jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküj;vel a hazugságot fogja képviselni".
Vona lépése azért jogsértő mert egy idei rendeletmódosítás szerint törvénysértést követ el, aki betiltott szervezet egyenruháját használja. A jogsértésért pénzbüntetést lehet kiszabni.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a Sólyom László köztársasági elnök Jobbikot bíráló nyitóbeszéde kirekesztő volt, 850 ezer embert alázott meg, ez volt Sólyom pályafutásának mélypontja.
Vona az [origo] munkatársának reagált Sólyom közleményére is. Azt mondta, hogy Sólyom véleménye, hogy jogsértő volt a Magyar Gárda mellényében esküt tenni. Amennyiben kiderül, hogy valóban jogsértő módon járt el, akkor vállalja ennek következményeit - mondta. Vona hozzátette, egyfajta állampolgári engedetlenségnek tekinti a lépést, amivel a jobbikos választók akaratát és véleményét szerette volna képviselni.
Vona Gábor és Pörzse Sándor interjút ad. Még több képért kattintson a fotóra!
Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye szélsőséges mozgalom tagja, jobbikos képviselő azt mondta Sólyom Jobbiknak mondott bírálatáról, hogy eddig is tudták, hogy milyen Sólyom hozzáállása, de nem gondolták, hogy a parlamenti alakuló ülésen ilyen nyíltan bírálja őket. Zagyva szerint Sólyom nem ismeri a radikális és a szélsőséges szavak közti különbséget és hozzátette: "legyen annyira férfi, hogy mondja ki azokat a nyamvadt pártneveket".
Mintegy negyed órája befejeződött a szavazás az országgyűlés vezető tisztségviselőiről. Még körülbelül egy órán át szünet lesz, amíg összeszámolják a szavazatokat - jelentette tudósítónk.
A betiltott Magyar Gárda mellényében jelent meg a parlamentben tudósítónk szerint Hegedűs Lóránt budapesti református lelkész.
Megjelent a Kossuth téren várakozó demonstrálók között két jobbikos képviselő, Samu Tamás Gergely, és Zagyva György Gyula. Az emberek megtapsolták és megéljenezték őket, és nagyon hálásak voltak tudósítónk szerint, hogy kijöttek hozzájuk az ülés szünetében. A két képviselő később visszament a Parlamentbe.
"Ha lakásban laksz, ha szállodában, mindenhogyan szar" - mesélt tudósítónk szerint a brüsszeli élet nehézségeiről Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő Pörzse Sándornak az ülésterem melletti folyosón.
A parlamenti ülés szünetében kérdezgettük a képviselőket Sólyom László beszédéről és Vona Gábor gárdaruhás szerepléséről:
Az országgyűlés honlapjára felkerült az első három fideszes törvényjavaslat. Mind a hármat Navracsics Tibor, Répássy Róbert és a KDNP-s Rétvári Bence nyújtotta be közösen. Az első témája az alkotmány módosítása, a második a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormánytagok és államtitkárok jogállásáról szól, a harmadik pedig a minisztériumok felsorolásáról. Egyik törvényjavaslat szövege sem olvasható egyelőre az országgyűlés honlapján.
Steiner Pál és Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikusok - több frakciótársuk mellett - két kitűzőt is viselnek. Az egyik feltehetően a Jobbiknak szóló üzenet - a kitűzőn egy figura egy horogkeresztet dob egy szemétkosárba -, a másikon, a kisebbiken pedig egy izraeli és egy magyar zászló látható egymás mellett.
Ilyen kitűzőt visel több MSZP-s. Még több képért kattintson!
Az [origo] tudósítója látta, amint több jobbikos képviselő a szünetben ujjal mutogatott Horváth és Steiner kitűzőjére, miközben hangosan nevettek.
Steiner az [origo]-nak azt mondta, a horogkeresztes kitűzőt a budapesti képviselők találták ki, és akkor tűzték ki az öltönyükre, amikor Vona - akit Steiner nem volt hajlandó néven nevezni - gárdista-mellényben mutatkozott az ülésteremben. Horváth Csab pedig az izraeli zászlós kitűzőt magyarázva elmondta, ma van az izraeli állam alapításának 62. évfordulója, és Steinerrel mindketten egy ünnepségen vettek részt ebből az alkalomból, ekkor kapták.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerint nem volt elvárás, hogy egymás mellett ülhessenek feleségével, a szintén képviselő Dúró Dórával, mert szerinte amúgy is eleget vannak együtt. A helyekről a frakcióvezetés döntött. Novák azt mondta, sokkal jobban zavarja, hogy LMP-s képviselő mellé ültették.
Egyre több jobbikos képviselő jelenik meg a Kossuth téren vérakozók között, nemrégen négyan, majd még öten mentek ki a Parlamentből, köztük ismertebb politikusok is, mint Szabó Gábor pártigazgató és Pörzse Sándor. Egyiküktől egy, a téren várakozó kismama megkérdezte: "Van magyar ásványvíz a büfében?"
Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt szerint furcsa időzítéssel állítottál elő Hagyó Miklóst, és várja az ügy végkifejletét.
Hagyó előállításáról itt olvashat.
Staudt Gábor, a Jobbik jogi kabinetjének vezetője azt mondta tudósítónknak, hogy felháborítónak tartja, hogy az MSZP pénteken felrúgta az öt parlamenti frakció keddi megállapodását és megpróbálják elérni, hogy elvegyék a nemzetbiztonsági bizottság elnöki székét a Jobbiktól. Staudt szerint az MSZP térdre kényszerítette a kétharmados többséget szerző Fideszt.
Az előzményekről itt olvashat.
Két jobbikos politikus, Vona Gábor pártelnök és Balczó Zoltán képviselő is azt mondta, nekik hivatalosan nem szólt senki arról, hogy esetleg másnak adnák a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját. Balczó biztos benne, hogy Schmitt nem egyedül fogja eldönteni a kérdést. Schmitt korábban jelezte, a hagyományok miatt a legnagyobb ellenzéki frakciónak adná a posztot, ami azt jelenti, hogy a szocialisták fogják adni az elnököt.
Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnöke hamarosan beszédet mond a szünet után újra megkezdődő nyitóülésen. Egyik munkatársa szerint Schmitt be fogja jelenteni a bizottsági helyek elosztásáról szóló döntését. Töb fideszes politikus azt mondta az [origo]-nak, úgy tudja, hogy végül a nemzetbiztonsági bizottság vezetését az MSZP, a költségvetési bizottságét pedig a Jobbik kezébe adja a leendő házelnök. (E két bizottság vezetése körül alakult ki ugyanis vita az MSZP és a Jobbik frakciója között, erről bővebben itt olvashat.)
Molnár Oszkár, a parlamentbe függetlenként bejutó egykori fideszes képviselő az [origo]-nak azt állította, a fideszes képviselők 95 százaléka gratulált neki ahhoz, hogy a parlamentbe jutott. Hozzátette, a jobbikosok közül is sokan gratuláltak neki. Molnár "érdekes szituációnak", ahogy visszekrült a parlamentbe. Azt mondta, a történtek ellenére semmiképp sem fog a Fidesszel szembemenni. Igaz, attól sem zárkózott el, hogy a Jobbik kezdeményezéseit támogassa, ha azok jobbak, mint a fideszes javaslatok.
Horváth János, az országgyűlés korelnöke a parlamenti tisztségviselőkről szóló szavazás eredményét ismertetve azt mondta: "az érvénytelen szavazatok száma ten". Aztán javított, hogy tíz.
Péntek délután a Jobbik három képviselője, Balczó Zoltán, Gyöngyösi Márton és Szávay István határozati javaslatot nyújtott be a trianoni döntés évfordulójának nemzeti emléknappá nyilvánításáról. Az LMP leendő frakcióvezetője, Schiffer András a házszabály módosítására nyújtott be egy határozati javaslatot. Egyelőre ezek szövege sem érhető el az országgyűlési honlapról. (Az eddig benyújtott törvényjavaslatokról itt és itt olvashat.)
Nyikos Attila, a Jobbik pártonkívüli gazdasági szakpolitikusa, az Állami Számvevőszék korábbi alelnöke az [origo]-nak azt mondta, nem tudja, mi lesz a bizottsági elnöki posztok sorsa. Az [origo] kérdésére azt mondta, ha a házelnök elveszi a nemzetbiztonsági bizottság vezetését a Jobbiktól, és a költségvetési bizottság vezetését adja a pártnak, akkor ő elvállalná ezt a posztot. (A két bizottság vezetése körül alakult ki ugyanis vita az MSZP és a Jobbik frakciója között, erről bővebben itt olvashat.)
"Alázattal meghajlok a feladat nagysága előtt" - kezdte házelnöki köszöntő beszédét Schmitt Pál. Schmitt a fair play fontosságáról beszélt és arról, hogy megtanulta: az ellenfelet nem szabad ellenségként kezelni. A "gyorsabban, magasabban, erősebben" elve vezessen minket - mondta. Schmitt szerint 15 millió magyar sorsáért kell felelősséget vállalni, az Országgyűlés a határon túli magyarok háza is.
Elsőnek szeretnék lenni az egyenlők között - mondta Schmitt. Beszélt a 2011-es magyar uniós elnökség jelentőségéről, és arról, mit jelent számára az "erős Magyarország".
Schmitt Pál Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című verséből vett idézettel fejezte be a beszédét: "Mi dolgunk a világon? küzdeni /
Erőnk szerint a legnemesbekért. / Előttünk egy nemzetnek sorsa áll."
Mától ügyvezető kormánnyá alakul kormányom - közölte Bajnai Gordon távozó miniszterelnök búcsúbeszédében, amelyről azt ígérte, nem lesz hosszú, mert természetesnek tartja, hogy az érdeklődés már az új kormány felé fordul.
Gratulált, és sok sikert, felelősségteljes munkát kívánt az új képviselőknek és az új kormány tagjainak Bajnai. A demokráció tiszteletetéről beszélt. "Aki ma ünneplőt öltött, a demokráciát tiszteli meg vele" - mondta. Szerinte a demokráciát sérti, aki levette az ünneplőt az eskü pillanatában. Bajnai provokációról beszélt a gárdaegyenruha ügyében. Szerinte cinizmus kell ahhoz, hogy valaki úgy tegyen, mintha nem értené, miért riaszt sokakat a gárdaegyenruha. Törvényszegésnek nevezte a gárdaegyenruha viselését.
Morvai Krisztina bekiabál (hátul), miközben Bajnai Gordon leköszönő miniszterelnök Vona Gábort bírálja. Kattintson a képre!
Bajnai bejelentette: felkérte az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy a kormány nevében tegyen feljelentést még ma a gárdaegyenruha viselése miatt.
Komolyan összevesztek a tüntetők a Kossuth térről érkezett, a Jobbikot támogató tüntetők a Vértanúk terén azokkal, akik ott a szélsőjobboldal ellen tüntettek. A demonstrációt a Civilek Szélsőjobb Ellen mozgalom és a Nemjobbik nevű csoport szervezte, de hamar nagy viták alakultak ki, amikor a Kossuth térről megérkeztek a Jobbik-pártiak.
A két csoport között végül dulakodás alakult ki, egymás haját vagy a nyakkendőjét húzták, és lökdösődtek - jelentette tudósítónk. Több jobbikos elkezdte letépni az ellentábor tagjai melléről a kitűzőket. A mintegy száz, a verekedés határán álló embert a rendőrök választották szét, jelenleg sorfalat állnak közöttük.
Köszönetet mondott a magyar állampolgároknak Bajnai a gazdasági válság idején tanúsított türelemért és kitartásért. Szerinte ma már nem fenyeget vészhelyzet, és az ezzel riogatás veszélyes. "A válság tanulsága, hogy a teljes egészséghez az országnak is életmódváltásra van szükség" - mondta.
Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök beszédet tart. További képekért kattintson!
Egy gyorsulóban lévő gazdaságot adunk át utódainknak - jelentette ki Bajnai. Szerinte a kormány mások ígéreteiért nem tehető felelőssé. Bajnai arról beszélt, hogy a következő tíz évben kedvezőtlen gazdasági környezetben kell majd Magyarországnak helyt állnia.
"Bajnai beszél, a Fidesz röhög, Morvai meg itt kiabál mellettem. Kezdődik..." - írta az ülésteremből a Twitterre Ivády Gábor, az LMP képviselője Bajnai beszéde közben.
"Miniszterelnökként a válsággal akartam megmérkőzni" - mondta Bajnai. Szerinte a közérdek szolgálatát előtérbe helyező "jó kormányzás" ókori eszméjében hittek. "Mi mindannyian azon szurkolunk, hogy önök sikeresek legyenek" - mondta az új kormánynak és képviselőknek címezve, majd jó munkát kívánt.
Feloszlott a két felpaprikázott tábor - a Jobbik-szimpatizánsok és a Jobbik-ellenes tüntetők - a Vértanúk terén. A rendőrök szinte mindenkit igazoltattak, ezután a két csoport a két ellenkező irányba elvonult.
Orbán hosszan sorolta, milyen társadalmi jelenségeket, nehézségeket fog leküzdeni ígérete szerint a kormánya. Említette többek között a munkanélküliséget, a fiatalok kilátástalanságát, a kishitűséget. Ismét azt mondta, hogy áprilisban a választók forradalmat vittek végbe a szavazófülkékben. Szerinte az országgyűlésnek első intézkedésként azt kell deklarálnia, hogy elismeri ezt.
Orbán felolvassa azt a dokumentumot, amelyet a nemzeti együttműködés nyilatkozatának nevez, és amelyet el szeretne fogadtatni az országgyűléssel. A nyilatkozatban szerepel az az állítás, hogy forradalom ment végbe a szavazófülkékben. "Munka, otthon, egészség, család és rend" - ezek a tartóoszlopok - áll a nyilatkozatban.
A nyilatkozat felolvasásának befejezésekor véget ért Orbán Viktor beszéde.
A határozati javaslat szerint az MSZP-nek jut a nemzetbiztosnági bizottság elnöki tisztsége, a Jobbik pedig a költségvetési bizottság vezetését kapja. Részletek itt.
Az ülésteremben az ülés lezárásaként a képviselők elénekelték a Himnuszt. A Himnusz vége után azonban a Jobbik képviselői rázendítettek a székely himnuszra. A többi képviselő tanácstalannak tűnt, néhányan kimentek, mások állva maradtak a dal közben.
A Jobbik frakciója elénekelte a Székely himnuszt. További képekért kattintson!
Hétfőn dől el, hogy kit jelöl az MSZP a nemzetbizotnsági bizottság élére, valamitn a többi, a pártnak jutó bizottság vezetői posztjaira is - mondta Mesterházy Attila az [origo]-nak.
Lendvai Ildikó a bizottsági helyek ügyében az [origo]-nak azt mondta: szerinte a költségvetési és a nemzetbiztonsági a két legfontosabb bizottság, ezért úgy érzi, "félig jó, félig rossz döntés" született. Arra utalt ezzel, hogy az MSZP szerette volna mindkét bizottság elnöki posztját megkapni. Lendvai szerint az MSZP azt akarja elérni, hogy a Jobbik ne delegálhasson tagokat a nemzetbiztonsági bizottságba, ezért azt szeretnék, hogy a jobbikos tagjelöltek nemzetbiztonsági átvilágításon essenek át, és abban reménykednek, hogy így nem tudnak majd bekerülni a bizottságokba.
Vona Gábor azt mondta a bizottsági helyekről szóló döntésről, hogy nem tartja korrektnek, de elfogadja a végső javaslatot. Közölte, hogy a Jobbik tartózkodott a szavazásnál, de állnak a költségvetési bizottság vezetésével járó feladatok elé. A Jobbik a pártok eredeti kompromisszuma szerint a nemzetbiztonsági bizottságot kapta volna, de az MSZP tiltakozása miatt ez végül meghiúsult.
A Jászai Mari tér felől a Kossuth térre érkezett egy 2-es villamos, amelynek vezetőfülkéjében jól látszott, hogy a sofőrnél a Barikád című hetilap egy példánya van. Tudósítónk szerint a villamosvezető kiintegetett a téren lézengő Jobbik-szimpatizánsoknak, akik nagyon megörültek neki, néhányan kezet is fogtak vele.
Az ifjúsági bizottság elnöki posztjának várományosa, a jobbikos Sneider Tamás kitérő választ adott a szkinhed múltjára vonatkozó kérdésekre. Tudósítónknak azt mondta, ő azt gondolja, hogy a szkinhedség az egy szubkultúra, és nem veti meg ma se azokat, akik bőrfejűnek vallják magukat. Korábban a Jobbik lapja, a Barikád írt arról, hogy Sneider a kilencvenes évek elején az egri szkinhedmozgalom egyik vezetője volt.
A parlamenti ülés végén a Jobbik képviselői elénekelték a székely himnuszt, amiről Kovács László MSZP-s politikus utóbb azt mondta tudósítónknak, hogy ő nem énekelt velük, mert azt gondolja, hogy a parlament nyitóülésén a szózatnak és a himnusznak van helye. "Ez nem a székely parlament, hanem a magyar parlament" - mondta Kovács, aki hozzátette, hogy örült a határon túli magyarok jelenlétének, de szerinte nem szabad keverni a dolgokat.