Több ezer résztvevő az idei melegfelvonuláson
2014. július 05. 14:59
A Budapest Pride rendezvénysorozatot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője, Milanovich Dominika június 25-én tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte, az idei fesztivállal azt akarják üzenni, hogy az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) emberek egyenjogúságának ünnepe nem korlátozódhat egy napra. Azt mondta, küzdeni akarnak a közösséget fojtogató sztereotípiák ellen, annak érdekében, hogy az LMBTQ emberek az év minden napján felvállalhassák szexuális orientációjukat.
Szombaton kora délutántól este hét óráig számos autóbusz- és trolibuszjárat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik. A kisföldalatti az említett időszakban nem áll meg az Oktogonon, a Vörösmarty utcánál, a Kodály köröndön és a Bajza utcai megállóban.
A 4-es és a 6-os villamos várhatóan 16.45-ig a teljes útvonalán közlekedik ugyan, de az Oktogonnál nem áll meg. Ezután megosztva, két szakaszon jár: egyrészt a dél-budai végállomások és a Király utca között (úgy, hogy a Blaha Lujza térnél át kell szállni egy másik, a Király utcáig közlekedő járatra), másrészt a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar között.
Rövidített vagy más útvonalon jár majd a 9-es, a 15-ös, a 115-ös, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös busz, valamint a 70-es, a 72-es, a 75-ös, a 76-os és a 78-as trolibusz. A 19. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség hagyományos fesztiválja keretében a menet szombat délután a Kossuth Lajos térről a Városligetbe vonul.
A Pride gyülekezőhelyétől alig pár utcára, a Kossuth térre szervezte a demonstrációját "A család nevében" Facebook csoport. A Facebook-csoport oldalán az olvasható, hogy rendezvényüket "a közerkölcs-, a család hagyományos értékei-, a gyermekek jogainak védelmében, a család ellen irányuló törekvésekkel szembeni társadalmi immunitás kibontakoztatása érdekében" szervezik.
A tüntetést a rendőrség nem engedélyezte, a Fővárosi Közigazgatási Bíróság azonban hatályon kívül helyezte a rendőrség betiltó határozatá, így a rendezvényt megtartják. A szervezők szerint "a közrend és köznyugalom megzavarására elsősorban a Budapest Pride, másodsorban pedig a rendőrség alkalmas, mely a homoszexuális lobbi által a hazai közélet szereplőire kifejtett nyomás miatt gyakorlatilag nem képes a munkáját elfogultság nélkül, a törvények által meghatározott elvek mentén végezni".
Gyülekeznek az ellentüntetők a Kossuth téren. Rengeteg a rendőr, az Origo helyszíni tudósítója szerint a Szalai utcában tíz rendőrautót is látni, a rendőrök pedig kordont húztak a Pride gyülekező helye és az ellentütetők közé. Az elelntütetők közel negyvenen lehetnek, sok a Harcos pólót viselő férfi.
Tudósítónk jelentése szerint gyükekeznek a résztvevők az Alkotmány utcában, ahonnan a melegfelvonulás indulni fog, néhány százan lehetnek. Nagy a biztonsági ellenőrzés, tudósítónknak kipakoltatták a táskáját, és még az ásványvízébe is bele kellett innia.
Állampolgári jogom átmenni és bemutatni a konzervatív értékrendemet - mondta Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, aki az ellentütetésről próbált meg átkérdedzkedni a melegfelvonulásra, de nem jutott át a kordonon.
Gyorsan több ezresre hízott a tömeg az Alkotmány utcában, különösen a Google kamionja mögött gyülekeznek sokan, ott ugyanis ingyenkávét osztanak.
Az érpataki polgármester új helyen próbált meg bejutni a Pride-ra. Közel 100 emberrel a Honvéd utcai beléptetőkapuhoz ment, ahol a kordonon többedmagával át is jutott, de a rendőrök feltartóztatták. Eközben az ellentüntetők elkezdték azt skandálni, hogy "mocskos buzik", amire a felvonulás résztvevői azzal válaszoltak, hogy "mocskos nácik".
"Nagyon egyek a céljaink, nem volt kérdés, hogy itt legyek" - mondta az Origónak László M. Miksa, a Ladánybene 27 együttes frontembere a Pride-on. Tudósítónk Lang Györgyit is látta a tömegben, és az Amnesty Internationaltól is kint vannak. A beléptetés tudósítónk szerint egy ideig állt, feltehetően az érpataki polgármester miatt.
Több tucat készenléti rendőr áll csoportokban a már minden irányból lezárt Oktogonon. A rendőrkordonok az Aradi utcánál és a Dohnányi Ernő utcánál zárják el a Teréz körutat. A 4-6-os villamos 16 órakor még megállt az Oktogonon, de a következő járatok várhatóan már megállás nélkül hajtanak át a téren. A villamoson a hangosbemondóban már figyelmeztették az utasokat, hogy a kisföldalatti az Opera és a Hősök tere között megállás nélkül hajt végig.
A BKK friss közleménye szerint a 4-6-os villamos a Blaha Lujza tér és a Jászai Mari tér között nem közlekedik.
Tudósítónk találkozott egy idős nővel, aki egy riksával utazott. Elmondta, hogy nem a felvonulásra jött, csak ott lakik a környéken, a szervezők pedig felajánlották nekik, hogy hazavivszik.
Az Alkotmány utca körül gyülekező ellentüntetők 40-50 fős csoportja maszkban, kapucniban az Alkotmány utcával párhuzamos utcákról próbált meg bejutni a Pride kordonai mögé. Nagyon sok rohamrendőr áll az utcákon, teljes felszereléssel, könnygáz is van náluk. Tudósítónk az ellentüntetők között látta Zagyva György Gyulát is és Budaházi Györgyöt.
Még mindig nem indult el a menet. A Pride sajtószóvivője, Milanovich Dominika azt mondta, hogy a késésnek nincs semmi különösebb oka, csak azt várják, hogy minél többen összegyűljenek. A résztvevők létszámát egyelőre még becsülni sem tudják, de nagyjából tízezer emberre számítanak.
Teljesen feloszlott a Kálmán Imre utcában az ellentüntetés, jelentette tudósítónk. Előtte a kapucnis-maszkos ellentüntetők még úgy próbáltak meg bejutni a kordonok mögé, a Pride résztvevői közé, hogy fiatal lányokat kezdtek el követni, mintha velük lennének, de végül a rendőrök a lányokat beengedték, az ellentüntetőket nem. Tudósítónk azt hallotta, hogy öt órára a Hősök terére kezdtek gyülekezőt szervezni az ellentüntetők.
Nagyjából fél órával a meghirdetett indulás után végre elindult az első kamion az Alkotmány utcából - jelentette tudósítónk.
A menettel együtt élő közvetítés is indult a több mint 700 céget összefogó Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés kamionjáról ezen a linken.
A több ezer fős menet most tart a Nagymező utca elejénél - jelentette tudósítónk, aki a tömegben észrevette Lakner Zoltánt, aki a Pride megnyitója előtt vállalta másságát.
A Hősök terén már áll a pódium, ahol az ellentünetők beszédeket fognak mondani, a helyszín körül nagyjából tucatnyi gárdista-egyenruhás férfi áll. A színpad körül hatalmas magyar-, székely- és árpádsávos zászlók vannak.
A kisföldalatti továbbra sem áll meg az Opera és a Hősök tere között, de ezt csak magyarul mondják be a hangosbeszélőbe, így a külföldi turistákat teljesen váratlanul éri, hogy nem tudnak leszállni - jelentette tudósítónk.
Nagy a bulihangulat a tömegben, jelentette tudósítónk, aki szerint a résztvevőknek nagyon lelkesen integetnek a környező házak ablakaiból, erkélyeiről. A Nagymező utcában az egyik pizzásnál pizzát osztogattak a vonulóknak, és más éttermekből is nagyon lelekesen köszöntötték az elhaladó menetet. Egyetlen negatív közjáték volt: az egyik Nagymező utcai ház kapujába kiállt egy hajcsavarós idős néni, és a fenekét mutogatta a menetnek, de csak nevettek rajta. Az egyik vonuló pólóján tudósítónk azt olvasta, hogy "A diplomaosztóm helyett inkább a Pride-ra jöttem".
Az Andrássy út teljesen le van zárva, a kordonokat az úttól beljebb állították fel, így aki csak kíváncsiskodni akar, az csak nagyon messziről tudja megnézni a menetet. A rendőrök azt mondták tudósítónknak, hogy a kordonokon várhatóan este hat-hét óráig nem engednek át senkit, csak azokat, akik megmutatják a lakcímkártyájukat, és igazolják, hogy ott laknak.
A menetben sok olyan lányt látott tudósítónk, akik az Eurovíziós fesztivál osztrák indulójának, Conchita Wurstnak öltöztek-smikelte be. Biciklis rendőröket is kivezényeltek, ők rövidnadrágban támasztják a bringájukat, úgy nézik a menetet.
Hiába a sok rendőr és kordon, az Oktogonnál egy ellentütető mégis bejutott a menetbe, és felugrott az egyik kamionra, ahonnan hárman próbálják meg leszedni - jelentett tudósítónk.
Villámgyorsan leszedték azt a férfit, aki az Oktogonnál feljutott az egyik kamionra. A menet vonul tovább.
Egyre több rendőr érkezik be a Műcsarnok és a Városligeti műjégpálya közé. Tudósítónk legalább húsz kisebb furgont, egy csapatszállító buszt és egy rabomobilt is látott. A felállított színpadon a Magyar Nemzeti Gárda részéről Iváncsi József mondott beszédet a 30-40 fős közönségnek. Arra kérte őket, hogy ne kövessenek el bűncselekményt, és azt mondta, hogy nem a melegfelvonulás miatt vannak ott, hanem a 907-es pozsonyi csatára emlékeznek. Azt azért szeretnék megakadályozni, hogy a melegek bejussanak Hősök terére - mondta. Lesz gárdistaavatás is este kilenckor. A színapdra várják Budaházy Györgyöt, hogy beszédet mondjon, később a Hungarica együttes fog fellépni.
A Pride szervezői azt mondták, nem tartanak a Hősök terén gyülekezőktől, mert a menet a Hősök terét elkerülve fog megérkezni a Városligetbe.
Tudósítóink Alföldi Róberten és Lakner Zoltánon kívül látták a menetben Fodor Gábort, a Liberális Párt vezetőjét, az MSZP-s Lendvai Ildikót, az Együtt-PM-es Szabó Tímeát, Lang Györgyit, a Ladánybene 27 énekesét, Mautner Zsófia gasztrobloggert, Novák Angéla előadművészt. Ott van a Prezi alapítója, Árvai Péter, és látták a tömegben Nádasdy Ádám nyelvészt is.
A menet eleje már elhagyta a Kodály körödöt. A Hősök terén a szélsőjobboldali tünetésen még csak pár tucat ember van, viszont az egész tér tele van rendőrökkel - jelentette tudósítónk.
A Műcsarnok oldalánál kordonnal zárták el a Felvonulási tér felé vezető utat, a kordonnál ötven-hatvan ellentüntető gyűlt össze, és azt kiabálják a pride-osok felé, hogy "mocskos buzik". Tudósítónk szerint ez ugyanaz a társaság, akik az Alkotmány utcánál megpróbáltak bejutni a menetre.
A kordonnál várakozó ellentüntetők bevadultak, amikor az első kamion befordult a Dózsa György útra. Előbb felgyújtottak egy szivárványos zászlót, majd berúgták a kordonokat, és elindultak a menet felé. A rohamrendőrök visszaszorították őket a kordonok mögé, könnygázt is használtak. Az ellentüntetők most azt kiabálják, hogy "senkik vagytok".
A menet eleje már a Városligetben van, és az ellentüntetőkből csak annyit érzékeltek, hogy sokan vannak a kordonoknál, és sok rendőr takarja őket. Egy vonuló táblájára egy sor szlogent felvésett: "Hölgyfaló vagyok, Orbán-mentes hazát, szabad országot, teljes szabadság, szabad szerelmet, demokrácia, jogállam".
Az ellentüntetők átvonultak a Műcsarnok másik oldalára, de ott is nagyon sok rendőr van. Egy négy-öt fős társaság vezeti az ellentüntetőket, ők mondják nekik, hogy ki mit csináljon.
Már a teljes menet megérkezett a Városligetbe, ahol nemsokára beszédekkel fogják szórakoztatni az egybegyűlteket, addig is a szervezők arra kértek mindenkit, hogy egyelőre ne hagyják el a helyszínt, később elmondják, hogy a rendőrség ajánlásra mikor, merre indulhat haza, aki akar. Sokan már a meccset nézik az egyik városligeti szórakozóhelyen.
Úgy látszik, elfogyott az ellentüntetők kedve, egyre kevesebben vannak, már csak pár fős csoportokban kommandóznak, és próbálnak betörési pontokat keresni a kordonokon, nem sok sikerrel.
A Városligetből továbbra sem engednek ki senkit a Pride résztvevői közül. Bent elkezdődtek a beszédek. Felszólalt Ulrike Lunachek, az EP alenöke és LMBT intergroupjának tagja. Ő az EP nevében üdvözölte a jelenlévőket, különösen azokat, akik félelmeiket felvállalva vettek részt a felvonuláson. Elmondta, hogy ő már húsz éve politikus, és harminc éve vállalta fel, hogy leszbikus.
Gulyás Márton, a Krétakör vezetője lett volna a következő felszólaló, de ő "a norvég dolgok miatt" lemondta. Helyette az első, 1997-es budapesti Pride szervezője beszélt.
Bár még tartanak a beszédek a Városligetben, egyre többen többen kérdezték a szervezőktől, hogy merre lehet elindulni. A szervezők azt mondták, hogy a Benczúr utcán és a Rippl-Rónai utcán át lehet kisétálni a Bajza utcai megállóig. A kisföldalatti a város felé csak az Oktogonon és a Deák téren áll meg, a Mexikói út felé már minden megállóban megáll. A távozókat megafonon kérik, hogy tegyék el a szivárványos zászlókat és az olyan kiegészítőket, ami utalhat arra, hogy honnan jönnek.
A Mexikói út felé mégsem engedik felszállni az embereket a kisföldalattira, a Bajza utcától gyalog sem mehetnek tovább, így egy út marad: mindenkinek a város felé tartó kisföldalattira kell felszállnia. Iszonyatos a tömeg, jelentette tudósítónk, aki szerint több százan várnak a megálló körül arra, hogy haza tudjanak menni.
Tudósítónk feljutott a kisföldalattira, ami a város felé az Oktogon után minden megállóban megáll. Minden kocsiban két rendőr utazik, azt mondták az Origónak, hogy addig utazgatnak, amíg el nem oszlik a tömeg.
Megnyitották az Andrássy utat a forgalmomnak. Percről percre tudósításunknak vége.
Két embert előállítottak, 29 embert igazoltattak a rendőrök a Budapest Pride rendezvényéhez kapcsolódóan - közölte a rendőrség. Az előállítottakról egyelőre további részleteket nem közöltek.