Orbán: Lázadással állunk szemben

Események

menekültek
Röszke, 2015. szeptember 11. A Magyar Honvédség járművei a röszkei gyűjtőpontnál 2015. szeptember 11-én. MTI Fotó: Molnár Edvárd
Vágólapra másolva!
Katonák érkeztek a magyar–szerb határra, Finnország elutasítja a kvótarendszert, testvérpártjából is támadják Angela Merkel menekültügyi döntését. A szakértő szerint már a magyar szakaszon meghalhattak az osztrák autópályán augusztus 27-én megtalált hűtőkocsiban összezsúfolódott menekültek. Az Origo tudósítói a helyszíneken vannak, kövesse velünk a nap eseményeit percről percre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül47 bejegyzés
14:24
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Már a magyar szakaszon meghaltak

A szakvélemény szerint minden bizonnyal már a magyarországi útszakaszon meghaltak az osztrák A4-es autópályán augusztus 27-én megtalált hűtőkocsiban összezsúfolódott menekültek. Gyakorlatilag megfulladtak. A tragédia áldozatai közül 59 férfi, nyolc nő, négy pedig gyermek volt.

A burgenlandi rendőrség 2015. augusztus 27-én Parndorfból egy nickelsdorfi fagyasztóállomásra szállítja azt a kamiont, amiben több mint hetven holttestet találtak Fotó: Origo
14:27
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Az ENSZ is figyeli a magyar hadsereget

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) "szorosan figyelemmel követi" a honvédség tevékenységét Magyarországon, és elvárja, hogy mind a rendőrség, mind a hadsereg tiszteletben tartsa a menedékkérők jogait - közölte a szervezet szóvivője. William Spindler elmondta: a magyar kormány elfogadta, hogy a főbiztosság Magyarországra küldjön 300 előre gyártott házat - szerkezeti elemekre szétszerelten -, amelyek menekültek átmeneti szállásaként szolgálhatnak. A szóvivő tudatta, hogy a főbiztosság rendkívüli segélyt küld 95 ezer ember számára Magyarországra, Szerbiába, Macedóniába és Görögországba.

A Magyar Honvédség járművei a röszkei gyűjtőpontnál Forrás: MTI/Molnár Edvárd
14:35
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Négy bírót állítottak a migrációs ügyekre

Négyfős tanács vesz részt a migrációs ügyek tárgyalásában a Szegedi Törvényszéken. A négyfős tanácshoz és a munkavégzéséhez szükséges tisztviselők tevékenységéhez még most alakítják ki a feltételeket - közölte a Szegedi Ítélőtábla. 

14:44
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Holland családok vacsorára hívták a menekülteket

Háromszázötven menekültet láttak vendégül a hollandiai Apeldoorn város lakói. A helyiek Facebookon szervezték meg az akciót, minden családnál két-három menekült vacsorázott, hogy otthon érezzék magukat. Hazar Askar és Bahaa Saraf szíriai menedékkérőket a Bos család látta vendégül.

Együtt vacsoráztak a menekültekkel Forrás: MTI/EPA/ANP/Piroschka Van De Wouw
14:50
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Egymillió euró menekült gyermekeknek

A Demján-csoport egymillió eurót (több mint 315 millió forintot) ajánl fel a menekült gyermekek körülményeinek javítására – közölte a Demján Alapítvány az MTI-vel.

A menekült gyermekek helyzetének javítására adakoznak Fotó: Polyák Attila - Origo

A pénzt a hazánkban és Magyarország határain tartózkodó menekült gyermekek körülményeinek javítására ajánlják fel, elsősorban élelmiszerekre, ruházatra, országon belüli utazásra, egészségügyi ellátásra, információs anyagok előállítására, valamint a helyzet megoldásán dolgozó hivatalos személyek és civilek munkájának segítésére.

15:08
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Orbán Junckert bírálta

Élesen bírálta Jean-Claude Juncker javaslatcsomagját Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével folytatott tárgyalásai után úgy fogalmazott: nem lehet európai szintű döntéseket hozni az uniós miniszterelnökök hozzájárulása nélkül. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy hétfőn az Európai Bizottság a Tanács nélkül akarja elfogadni a 160 ezer menekült áthelyezésére tett javaslatát. 

15:08
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Határzár: hétfőn kapu kerül a sínekre

Nagy lendülettel zajlik a határkerítés építése, a magyar–szerb határnak a migráció által leginkább érintett pontján, Röszke térségében.

Kapu kerül a sínekre Forrás: MTI/Molnár Edvárd

Miközben csütörtökön még csak a gyorstelepítésű drótakadály jelentett fizikai korlátot a szántóföldön, péntek délelőtt már felkerült a pengehuzal a 3 méteres oszlopok Szerbia felé hajló úgynevezett hattyúnyakára is, illetve a drótháló az oszloptestekre. Szombaton várhatóan megkezdik a vasút által a határkerítésen ütött rést elzáró kapu tartóoszlopainak a betonozását, és hétfőn a helyére kerülhet a kapu.

15:13
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Orbán: Lázadással állunk szemben

Köszönetet mondott a magyar rendőröknek Orbán Viktor a Manfred Weberrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor szerint a menekültek fellázadtak a magyar jogrend ellen Fotó: Polyák Attila - Origo

A miniszterelnök a Reuters kérdésére azt mondta: a menekültek fellázadtak a magyar jogrend ellen, nem hajlandóak együttműködni a magyar hatóságokkal. A kormányfő szerint kevés országban lennének képesek arra a rendőrök, hogy fizikai erőszak nélkül kezeljenek egy ilyen lázadást, nálunk viszont sikerült, ezért "megemeli előttük a kalapját".

15:17
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Orbán: Ne fogadjuk el a görög jogsértést

Orbán Viktor azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak, hogy ha Görögország nem tudja megvédeni a saját határait, akkor legyen meg annak a jogalapja, hogy az Európai Unió rendészeti erőket küldjön Görögországba a schengeni határok védelmére. "Ott kell kezelni a problémát, ahol kitört. Semmi értelme elfogadnunk a görögök jogsértését" - jelentette ki a magyar kormányfő.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Orbán Viktor miniszterelnök Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
15:17
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

LMP: Civilek csinálják azt, amit az államnak kellene

Az LMP szerint menekültügyben a kormány nem végezte és nem végzi el a feladatát, és eddig csak azért nem alakult ki nagyobb katasztrófa, mert az önkéntesek, a civil szervezetek és az egyházak teszik a dolgukat.

15:27
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Veres András: A keresztényeknek segíteniük kell

A keresztényeknek segíteniük kell az úton lévő, nehéz élethelyzetbe került embereket, nemre, korra, nemzetiségre vagy éppen felekezetre való tekintet nélkül – hangoztatta Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott elnöke pénteken Körmenden. A püspök a helyi rendészeti szakközépiskola előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: csütörtökön értesült arról, hogy Körmenden átmeneti regisztrációs gyűjtőpont létesül, azt követően egyeztetett a Katolikus Karitász országos és helyi vezetőivel arról, hogy természetesen segíteni fogják az oda érkezőket.

15:39
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Tóbiás: A józanság politikáját kell követni

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a józanság politikája azt követeli, hogy legyen közös európai határvédelem, közös európai menekültügyi szabályozás, és a menekülteket igazságosan osszák el a tagállamok között, de emellett arra is figyelmet kell fordítani, hogy békét teremtsenek azokban az országokban, ahonnan az emberek elmenekülnek – mondta Tóbiás József.

15:42
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Gyalog Ausztriába

A magyar-osztrák határ felé tartó menekültek vizet kapnak Pinkamindszent közelében Forrás: MTI/Varga György

Menekültek 80-90 fős csoportja péntek éjszaka érkezett a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola udvarán létrehozott ideiglenes gyűjtőpontra, majd hajnalban gyalog indultak tovább Ausztria felé.

15:42
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Az ombudsman fellépését várják

Öt jogvédő és menekültekkel foglalkozó civil szervezet és egy önkéntesekből álló segítő csoport közös nyilatkozatban fordult Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához, fellépését sürgetve a menekülők érdekében - közölte a Társaság a Szabadságjogokért.

15:52
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Szijjártó félmillió menekültről beszélt

Akár 400-500 ezer menekült is érkezhet Magyarországra az év végéig, ha Magyarország nem erősíti meg déli határainak védelmét - jelentette ki Szijjártó Péter a visegrádi négyek, illetve Németország és Luxemburg külügyminisztereinek prágai találkozója után. A külgazdasági és külügyminiszter szerint eddig mintegy 180 ezer menekült érkezett Magyarországra.

„Magyarország teljesíteni fogja kötelezettségvállalásait, és megvédi az Európai Unió külső határait” – szögezte le a magyar diplomácia vezetője. 

15:54
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

A Fidesz eközben 9/11-re emlékezik

Közleményben emlékezett meg a Fidesz-frakció a 14 évvel ezelőtti amerikai terrortámadásról. Azt írták, hogy "2001. szeptember 11. óta az egész világnak mást jelent a terrorizmus, mint az amerikai tragédia előtt. Az ártatlan emberek életét követelő erőszakos esemény napja a terrorizmus elleni harc kezdete. A Fidesz képviselői elítélik az erőszakot, és kegyelettel adóznak minden terrortámadás áldozatának emléke előtt."

15:56
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

A cseh külügyminiszter több pénzt adna Magyarországnak

"Ma már nyilvánvaló, hogy Európa alábecsülte a balkáni utat, amely jelenleg egyértelműen az Európába tartó migrációs hullám legfontosabb útjává vált. Ezért meg kellene változtatni az európai pénzügyi támogatásokat Magyarország javára" – jelentette ki Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter a visegrádi négyek, valamint Németország és Luxemburg találkozója után.

Szijjártó Péter a találkozó után elmondta: Magyarország eddig 6,7 millió euró nagyságú segítséget kapott a menekültválság kezelésére, míg kiadásai 120 millió eurót tettek ki.

Lubomír Zaorálek Prágában fogadta Szijjártó Pétert Forrás: MTI/Kkm / Burger Zsolt
16:03
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Konrád védelmébe vette Orbánt

A "politikai ellenfelemről van szó (...), de ez nem azt jelenti, hogy csak ostobaságokat mond” – ezt mondta a La Repubblica csütörtöki számában megjelent interjúban Konrád György író Orbán Viktorról és a magyarországi menekülthelyzetről. Konrád szerint Németország és Európa rögtön elmarasztalja Orbánt, "ahelyett, hogy elgondolkodnának a sajátos magyar helyzeten" (...) mert "Orbán fala kudarcot vallott (...) de nem könnyű alternatívát találni".

Konrád György, író, politikus Forrás: AFP/Eric Lalmand

Úgy fogalmazott, Németországgal ellentétben a magyaroknak nincs szükségük képzett szíriai orvosokra és mérnökökre, mivel ha a magyar gazdaság erőre kap, a határon túli magyarok tudására is számíthat.

16:10
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Soltész szerint emberségesek a rendőrök

Emberségesen bánnak a rendőrség munkatársai a migránsokkal – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, miután meglátogatta a röszkei gyűjtőpontot. Soltész Miklós szerint „hazugak és hamisak azok az állítások, amelyek szerint a magyar rendőrség munkatársai nem tisztességgel, becsülettel és felkészülten végzik a munkájukat”. Hatalmas szakértelemmel, hihetetlen erőfeszítéssel és óriási türelemmel dolgoznak - fűzte hozzá az államtitkár.

16:10
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Fidesz: Megfelelő a migránsok ellátása

A Fidesz szerint Magyarországon megfelelő a migránsok ellátása. A kormánypárt sajtóirodája ezt pénteken arra reagálva közölte, hogy Ferenczi István, az LMP országos elnökségi tagja azt mondta, menekültügyben a kormány nem végezte, és nem végzi el a feladatát, és csak azért nem alakult ki nagyobb katasztrófa, mert az önkéntesek, a civil szervezetek és az egyházak teszik a dolgukat.

A Fidesz szerint rendben van Fotó: Polyák Attila - Origo

A Fidesz közleménye szerint az LMP-s politikus állításai nem igazak és rosszindulatúak, aki ugyanis bemegy a kijelölt befogadóállomásra, az teljes ellátást kap. Aki azonban megtagadja az együttműködést a magyar hatóságokkal, arról a magyar állam nem tud gondoskodni.

A Fidesz szerint Schiffer András, Tóbiás József és Gyurcsány Ferenc mindenkit beengedne az országba és az Európai Unióba. "Ez elfogadhatatlan, Európa nem képes mindenkit befogadni" – tették hozzá.

16:10
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Emberséges tranzitzónát szeretne a DK

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy tegye látogathatóvá a röszkei tábort, illetve, hogy a kerítés építésére és a katonák odatelepítésére szánt keretből fordítson pénzt a tranzitzóna emberséges kialakítására is - közölte Ara-Kovács Attila, a párt elnökségének tagja.

16:15
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Uniós segítséget kért a katasztrófavédelem

Sátrakat, matracokat, lepedőket, párnákat, takarókat és hősugárzókat is kért az uniós tagállamoktól az „EU Polgári Védelmi Mechanizmusán” keresztül az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Hajdu Márton, az OKF szóvivője az Origónak azt mondta, hogy az országba érkező menekülteknek szeretnének ezekkel segíteni. 

16:17
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Egyetemre járhatnak Budapesten a menekültek

A Közép-európai Egyetemre (CEU) járhatnak be előadásokra és szemináriumokra azok a menekültek, akiket Magyarországon regisztráltak. A CEU közleményében azt írja, hogy az órákat angol nyelven tartják, többek között társadalomtudományokat, jogot, üzleti ismereteket tanulhatnak a résztvevők. A félév szeptember 21-én kezdődik, szeptember 14-től, jövő hét hétfőtől a "nulladik héten" több tanszék bemutató előadásokat is tart. Az érdeklődő menekültek az adott tanszékeken regisztrálhatnak a kurzusokra.

16:47
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Embercsempészeket fogtak el Szegeden

Több embercsempészt fogtak el Szegeden, a sofőrök Németországba, illetve Budapestre szállítottak volna határsértőket – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A járőrök Szegeden, a Kapisztrán utcában állítottak meg csütörtök reggel egy német rendszámú személyautót, amelyben két német nő és négy szír állampolgár utazott. A migránsok Németországba akartak eljutni. Az M5-ös autópályán, Röszke külterületén és Szegeden csütörtökön hét olyan sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök, akik pénzért Budapestre vittek volna migránsokat. 

16:49
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Fóton várják őket

Afgán fiatal a fóti Károlyi István Gyermekközpont kísérő nélküli kiskorúak gyermekotthonában Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt mondta, hogy a magyar gyermekvédelem felkészült a kísérő nélkül érkező menekült gyermekek fogadására és ellátására.

16:56
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Szijjártó szerint hazudik a német alkancellár

Felháborítónak nevezte és visszautasította a német alkancellár kijelentését Szijjártó Péter. Sigmar Gabriel korábban azt mondta, Magyarország a bevándorlókkal kapcsolatban nem tartja be a nemzetközi konvenciókat.

„Felháborítónak tartjuk, és visszautasítjuk ezt a képtelen vádat. Mi minden bevándorlót a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátunk Magyarországon" – mondta Szijjártó Péter Prágában. "Aki ezzel ellentétes állítást tesz, legyen akárki, az hazudik" – jelentette ki.  

17:06
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Németország 40 ezer menekültre számít a hétvégén

Németország, amely a migránsok legfőbb célországának számít, az idén mintegy 800 ezer bevándorlóra számít - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter pénteken Prágában a négy visegrádi ország, valamint Németország és Luxemburg külügyminisztereinek prágai találkozóját követő sajtótájékoztatón. "Csak a következő hétvégén mintegy 40 ezer menekült érkezésére számítunk" - jegyezte meg Steinmeier, aki hozzátette, hogy talán az Európai Unió történelmének legnagyobb kihívásáról van szó.

17:35
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Több mint 800 próbaidős rendőr tesz esküt hétfőn

Mintegy 860 új, próbaidős rendőr tesz esküt hétfőn a Hősök Terén. A több mint 800 fős állományt a Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóságának állományába nevezik ki. A kormányfő az eseményen beszédet mond - írja az MTI.

17:37
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Előzetesben a rendőrt megdobó szír nő

Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a szír nőnek, aki szeptember 9-én kővel dobott meg egy rendőrt Röszkén – közölte a Szegedi Járásbíróság. A kő a rendőr karját találta el, de nem okozott sérülést. A nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vette őrizetbe a rendőrség. A gyanúsított ügyvédje fellebbezett, így a végzés nem jogerős. 

17:58
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Továbbra is torlódás van az M1-es Bécs felé vezető oldalán

Továbbra is torlódás van az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében, ahol délelőtt biztonsági okokból lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt Ausztriában, mert illegális bevándorlók nagyobb csoportja indult útnak az A4-es autópályán.

Forrás: MTI/Filep István
18:16
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Meghekkelték az N1 TV honlapját

Egy tunéziai hekkercsoport megbénította az N1 TV honlapját, az oldal jelenleg nem elérhető. Ennek a csatornának a munkatársa volt az az operatőr, aki kedden elgáncsolt és megrugdosott több menekülő migránst.

Meghekkelték az N1 TV weboldalát Forrás: n1tv.hu
18:21
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Vállalkozni segítik a menekülteket Finnországban

Tőkealapot hoztak létre finn vállalkozók és két tévés híresség a menekülteknek, hogy startupot alapíthassanak.

18:26
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Rendkívüli EU-csúcs lehet szeptemberben

Donald Tusk Nicosiában kijelentette: szeptember második felére rendkívüli uniós csúcs összehívását kezdeményezi, ha nem születik megállapodás a tagállamok belügyminisztereinek hétfői brüsszeli ülésén. "Ha nem látom az egység és a szolidaritás konkrét jeleit a belügyminiszterek hétfői ülésén, még ebben a hónapban rendkívüli ülést hívok össze menekültügyben" - jelentette ki Tusk a Nikosz Anasztaziadisz ciprusi elnökkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón. "Eljött a döntés ideje" - fogalmazott Twitter-üzenetében a tanács elnöke, hozzátéve: derűlátóan tekint egy konszenzuson alapuló megoldás kialakítására.

18:48
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Ne mondjon le a bécsi kiruccanásról!

Kiruccanna a hétvégén Bécsbe, de aggódik az útlezárások, törölt vonatjáratok miatt? Nem kell lemondania a hétvégi sétáról a schönbrunni kastély parkjában. Az Origo összegyűjtötte, hol érdemes átlépni az osztrák határon.

18:49
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

A menekültek megsegítésére szólítják fel kormányukat brit sztárok

Több mint száz brit sztár és művész szólította fel hazája kormányát arra, hogy tegyen többet a menekültek megsegítéséért.  Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Michael Caine és Jude Law színészek, Jamie Oliver sztárszakács és számos más ismert személyiség írta alá a pénteken a The Guardian című lapban megjelent nyílt levelet, amelyben David Cameron miniszterelnök figyelmét hívják fel a válságra.

Benedict Cumberbatch csütörtök este egy londoni színházban, a Hamlet előadása után is kihasználta az alkalmat, hogy a politika és a nyilvánosság figyelmét a problémára irányítsa. A kormány reakcióját túl lassúnak nevezte és adakozásra szólította fel a közönséget. 

19:01
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Több mint 7000 doboz gyógyszert osztottak szét

Két hét alatt eddig 7-8000 doboz gyógyszert osztottak szét a menekülteknek önkéntesek Budapesten és Röszkén. A gyógyszerellátás vezetője, dr. Birinyi Péter szerint fertőzések elleni szerekre és antibiotikumokra, valamint kötszerekre van a legnagyobb szükség. A menekültek gyógyszerellátásáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben. 

19:12
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Vérdíjról beszél az N1 TV közleménye

Csütörtök éjszaka hackertámadás érte az N1 TV oldalát és szervereit, a támadás egy törökországi IP-címről történt, és a tunéziai iszlamista hackercsoport, a Fallaga Team vállalt magára – közölte az N1 TV, amelynél a menekülteket Röszkén rugdosó operatőrnő dolgozott, ám az eset után kirúgták. A hackerek törölték az oldal teljes tartalmát, archívumát és az N1 TV levelezését is – tudatták.

Közleményében Kisberk Szabolcs főszerkesztő emlékeztetett: egykori kolléganőjük tettét a szerkesztőség is elítéli, munkaviszonyát pedig megszüntették. Mindezek ellenére – folytatta – "az eset óta több tucat életveszélyes fenyegetést kaptunk, volt operatőrünk fejére vérdíjat tűztek ki, minket pedig szerkesztőségünk felrobbantásával és családjaink kiirtásával is megfenyegettek." 

19:32
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Hetilapok a menekültügyről

A Figyelő több cikkben foglalkozik a menekültválsággal. Helyzetelemző cikkük legérdekesebb állítása, hogy kompromisszum születhet az Orbán-kormány és az EU között. Ennek értelmében nem lesznek nálunk menekülthotspotok.

A Heti Válasz tekintélyes részét a migránsügynek szenteli. Több cikk és a címlap is arról szól, hogy Németország hamarosan már nem olyan nagy örömmel fogadja majd az oda érkezőket.

A HVG hatoldalas összeállításban elemzi a menekültügyet. Szerintük a kormány nem kezeli a problémákat, hanem egyrészt saját maga propagálására, másrészt a szabadságjogok újabb megnyirbálására használja. De a hetilap is leszögezi, akik nem igazi menekültek, csak annak hazudták magukat, azoknak kifelé kell, hogy vezessen az útjuk Európából.

A Magyar Narancs címlapja sok biztosítékot kivert, a CÖF például sajtótájékoztatót is összehívott, hogy kifejtse felháborodását. Orbán Viktor szűkre vágott portréján egy szögesdrótból formált Hitler-bajusz mondja el, amit a hetilap publicisztikája: megengedhetetlen, hogy a miniszterelnök összemossa a menekülteket, az iszlámot és a terrorizmust (meg a hazai cigányságot, továbbá a kebabárusokat).

Forrás: Origo
20:08
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

1200 menekültet vendégel meg BL-meccsén a Wolfsburg

A német labdarúgó-bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Wolfsburg 1200 Németországba érkező migránst hív meg az első Bajnokok Ligája-mérkőzésére, amelyet a CSZKA Moszkva ellen vív kedden.

20:29
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Szijjártó: Magyarország továbbra is betart minden EU-s jogszabályt

Magyarország továbbra is betart minden európai uniós jogszabályt, ha tetszik a szomszédainknak, ha nem - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek. A miniszter Werner Faymann osztrák kancellár Magyarországot ért bírálataira reagálva azt mondta, hogy az osztrák kancellár továbbra is hazug képet fest Magyarországról.

21:06
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Az osztrák kormány 75 millió eurót szán a menekültek integrációjára

Az osztrák kormány 75 millió eurót, azaz 23,5 milliárd forintot szán a menekültek integrációjára – jelentették be a pénteken tartott kormányülés után. Az összeget a migránsok beilleszkedésének elősegítésére, többek között nyelvtanfolyamokra és a menekültek számára biztosított oktatás fejlesztésére fordítják. Werner Faymann osztrák kancellár ígéretet tett arra, hogy október közepéig minden alapellátásra jogosult menedékkérőnek biztos szállást nyújtanak, nem kell sátorban aludniuk – közölte az MTI. 

21:46
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Ruhát és lábbelit válogattak a menekültek

Ruhát és lábbelit válogattak a menekültek a Röszke melletti gyűjtőponton, a magyar-szerb határ közelében.

Forrás: MTI / Molnár Edvárd
21:48
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Horst Seehofer bírálta Angela Merkelt és meghívta Orbán Viktort

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke élesen bírálta Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt a Der Spiegel című német hírmagazinban megjelent nyilatkozatában. A politikus egyben közölte, hogy meghívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a bajor tartományi törvényhozás (Landtag) CSU-frakciójának következő tanácskozására.

22:46
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb a feszültség Röszkén

Egyre nagyobb a feszültség a menekültek között Röszkén - közölte az M1 Híradóban egy helyszíni tudósító. Mindenki fel akar jutni a buszokra, ezért nagy a tolongás.

Forrás: MTI/Molnár Edvárd
22:51
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Menekültek akadályozzák egymás elszállítását Röszkén

Menekültek egy kisebb csoportja akadályozza a többiek elszállítását a röszkei Dugonyi úti gyűjtőpontnál péntek este - jelentette az MTI tudósítója. Néhányan a buszok elé ültek, mások pedig a legelső busz előtt vitatkoznak a rendőrökkel, akik önkéntes tolmács segítségével próbálják meggyőzni őket, hogy engedjék el a járműveket. Három csuklós busz már tele van, idősek és gyermekek is vannak rajta, a rendőrök erre is hivatkoznak, hogy őket minél előbb el akarják helyezni táborokban.

A tiltakozók közül többen angolul azt skandálják, hogy nem akarnak táborba menni. A röszkei gyűjtőpontnál csütörtök reggel óta folyamatos és gördülékeny a magyar-szerb határon átkelő menekültek elszállítása. Ahogy megérkeznek, azonnal vagy minimális várakozás után buszokkal a röszkei idegenrendészeti előállító pontra vagy az ország más pontjain kialakított állomásokra viszik őket.

00:42
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

A körülmények javításán dolgoznak Röszkén

A hatóságok és a civilek is azon dolgoznak, hogy javítsák a Horgos-Szeged vasútvonal mentén, a zöldhatáron keresztül érkező menekültek ellátásának körülményeit a röszkei Dugonyi úti gyűjtőpontnál - közölte az MTI tudósítója.

A vasútvonal és az út metszéspontjánál hetek alatt, a szántóföldeken spontán létrejött táborban több segélyszervezet munkatársai, magyar és külföldi civilek igyekeznek élelemmel, innivalóval, meleg ruhával, lábbelikkel és takarókkal ellátni a naponta érkező, a gyaloglástól gyakran kimerült embereket. Az idő hidegebbre és esősre fordultával a migránsok között egyre több a beteg, a hosszú út okozta végtagsérülések mellett, sokszor fordulnak megfázás miatt az egészségügyi sátrakban dolgozókhoz.

01:52
szeptember 11, 2015
Vágólapra másolva!

Fővárosi taxisokkal szövetkeznek az embercsempészek

Fővárosi taxisokkal szövetkeznek az embercsempészek az M1 aktuális csatorna pénteki riportja szerint. A csatorna stábja egy fővárosi hipermarket parkolójában készített felvételeket mintegy 50 várakozó taxiról, amelyekkel információik szerint szervezetten viszik Budapest belvárosába az ország déli részéből odafuvarozott illegális menekülteket. A tudósítás szerint fejenként akár 2-300 euróért, vagyis csaknem 100 ezer forintért viszik el őket Budapest határáig az embercsempészek, a taxisok pedig fejenként 50-100 euróért viszik őket tovább.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!