Orbán Viktor is felszólal a nemzetközi demográfiai csúcstalálkozón - Élőben az Origón
2021. szeptember 23. 09:52
„A család a fenntarthatóság záloga" – ebben a témában rendezik meg 2015, 2017 és 2019 után immár negyedik alkalommal a Budapesti Demográfiai Csúcsot azzal a céllal, hogy döntéshozók, politikai szereplők, egyházi és civil vezetők, a gazdasági élet és a média szereplői, valamint a tudományos világ képviselői számára platformot biztosítsanak a közös gondolkodásra, az előttünk álló kihívások megvitatására és közös megoldási javaslatok kidolgozására.
A Budapesti Demográfiai Csúcs 2015 óta minden második évben az a fórum, ahol politikusok, egyházi vezetők, szakértők, a média, a vállalati szektor és a tudomány képviselői megvitatják a legfontosabb, családokat érintő aktuális kérdéseket. Napjainkban egyesek a családalapítás és a gyermekvállalás számlájára írják a környezeti kihívásokat, a gyermekvállalást károsnak tartják. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a fenntarthatóság és a család nem összeegyeztethető. Ezért az idei csúcstalálkozó központi témája 2021-ben a demográfia és a fenntarthatóság.
Érdemes-e fenntarthatóságról beszélni, ha nem születik elegendő gyermek? Mit mond a tudomány és mit közvetít a média? Milyen szerepe van az ideológiának a család és a környezetvédelem megítélésében? Vajon az afrikai nemzetek kihívásait a magas születésszám, vagy a hiányos infrastruktúra okozza? Mit tehet Európa a demográfiai válság korában? Többek között ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik idén a választ.
Alekszander Vucsics, szerb államfő arról beszélt, hogy az élet és a halál kérdése a túlélés kérdése. Szerbia estében a népesedéspolitika a túlélés kérdése a demográfia. Az egyik legfontosabb politikai kérdéssé is vált a demográfia - tette hozzá. Sok intézkedést vettünk át a magyaroktól, és néhány intézkedés esetében már látszanak az eredmények.
Vucsis a szerb-magyar kapcsolatokról azt mondta, hogy rendkívül nehéz múlttal rendelkezett a két ország, de Orbán Viktor mert bátor lenni. Komoly érzelmi változásokat sikerült végrehajtani a kapcsolatokban - tette hozzá. Korábban a szerbek mindig a magyarok ellen szurkoltak a csapatsportokban, de ma már ez nem így van - hívta fel a figyelmet a szerb elnök.
Alekszander Vucsics arról is beszélt, hogy ma sokkal több lájkot lehet szerezni egy kutyával, mint egy gyerekkel. Ma a családi értékekről beszélni azt is jelenti, hogy másoknak a lelkébe gázolunk.
Nagyon sajnálom, hogy erre haladunk - tette hozzá.
A szerb államfő feltette a kérdést, hogy valóban az éghajlatváltozás kérdése fontosabb, mint a népesedés. Az éghajlatkérdés egy újabb dzsihádot jelent - mondta Vucsis. Mindig úgy kell csomagolni magunkat, hogy megfeleljünk a liberális véleményeknek, de én ezzel szembe megyek. A szerb elnök élesen bírálta a liberális médiakörnyezetet.
Eljött a cselekvés ideje, és reagálnunk kell arra, ami valójában történik a demográfiai kérdésekben - mondta Vucsics.
Mike Pence, az Egyesült Államok volt alelnöke arról beszélt, hogy dicséret illeti a magyar kormányt ezért a rendezvényért. Szólt arról is, hogy több válság sújtja a nyugati országokat: a koronavírus-járvány, a gazdasági válság és egyre erőteljesebb a bizalom válsága. Végül pedig megtapasztaljuk a család válságát - tette hozzá. Erős családból lesz az erős közösség, és erős közösségből lesz erős nemzet - mondta Pene. Ha meg akarjuk őrizni a civilizációnkat, akkor meg kell őrizni a család erejét.
Mike Pence arról is beszélt, hogy megfelelő demográfiai lépésekkel meg lehet fékezni a lejtmenetet. Nem véletlen, hogy ebben a térségben történnek ilyenek. Sokak szerint a család már anakronisztikus dolog - mondta a volt alelnök. Közép-Európa nemzetei már korábban halottak utópisztikus nézetekről.
A volt szovjet blokk országai megtanították a világot arra, hogyha demokráciát akarsz, akkor véd meg a szuverenitást - mondta a politikus. Az 1956-os szabadságharcosok az utcán próbáltak felszabadulni a diktatúra alól. Egy egészséges nemzet a családokon alapszik.
200 ezer új házas ember részesült a kedvező adózásból. Pence elismerősen beszélt a magyar családpolitikai lépésekről, és fantasztikus eredménynek nevezte. Szólt arról is, hogy egyre többen születnek Magyarországon, miközben Nyugaton egyre kevesebben. Helyre akartuk állítani az amerikai középosztályt - mondta a volt alelnök.
Mike Pence arról is beszélt, hogy ismételten egyértelművé vált a határok megvédése. Mindig is azt hittem, hogy egy társadalmat annak alapján ítélnek meg, hogy a legelesettebbekkel hogyan bánik. Külön kiemelte, hogy 60 millió terhességmegszakítás történt az Egyesült Államokban, és ez egy nagy tragédia.
Mike Pence szerint egyre több fiatal amerikai áll ki az élet mellett. Magyarországon pedig 30 százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma - tette hozzá. Minden emberi élet fontos, és soha nem szabad abbahagyni a munkát - mondta a volt alelnök.
Mike Pence szerint ki kell állni az élet, a szabadság, és a család mellett. És így egy szebb jövő lehet a világból. Isten áldja a családjainkat, Isten áldja az itt lévő nemzeteket, és Isten áldja Amerikát - zárta Pence.
Janez Jansa, Szlovénia miniszterelnöke arról beszélt, hogy az EU jelenleg vitatkozik Európa jövőjéről. A mai összejövetel a legfontosabb része ennek a vitának, mivel az egész kontinens előtt álló legnagyobb problémáról beszélünk. Nincs olyan ország a világban, amelyet nem érintenek a demográfiai kérdések, Európa a probléma negatív oldalán található - mondta Jansa. Ha nincsenek fogyasztók, akkor nincs gazdaság, és semmi más sincs - tette hozzá. Nagyon sok helyen kezdenek elfogyni az emberek - mondta Jansa.
Janez Jansa szólt arról is, hogy emberek nélkül nincsen humán tőke. A demográfia egy hatalmas nagy problematika, hiszen ország sem létezhet emberek nélkül - tette hozzá. A szlovén kormányfő szerint személyes választás kérdése a gyermekvállalás. Könnyebbé kell tenni a fiatalok számára a gyermekvállalást - tette hozzá. A családokat kell előtérbe helyezni, mivel ők jelentik a társadalom magvát.
Minden gyereket támogatnunk kell, különösképpen a családokat - mondta a kormányfő. Az igazi hősök az édesanyák, ők azok, akik támogatnak és elismernek minket.
Janez Jansa rámutatott arra, hogy az 1950-es évek óta jelentősen csökkent a születések száma Nyugaton. Már a liberális sajtó is kezdi felismerni ezt a problémát - hívta fel a figyelmet. Még mindig várjuk a bátor javaslatokat az Európai Bizottságtól, amely a családokat helyezné előtérbe.
Jansa szerint talán sokan nem veszik észre, hogy a mostani konferencia képviseli a legfontosabb vitát Európa jövőjéről.
Jansa úgy véli, hogy manapság a gazdasági körülmények sokkal jobbak mint 50-60 évvel ezelőtt, mégis sokkal kevesebben születnek. A dolgok persze nemcsak a gazdaságon múlik, hanem a vezetőkön is
- tette hozzá. A 27 európai tagállamból 17-ben sokkal többen halnak meg, mint ahányan születnek.
A COVID-krízis alatt még tovább romlottak ezek a születési arányszámok. Nekünk kell megtalálnunk a válaszokat a pillanat nagy kérdéseire.
A kormány tizenkettedik éve a családokért dolgozik, hogy a negyven éve tartó demográfiai lejtmenetet megfordítsa - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot megnyitó köszöntőjében a Várkert Bazárban. Novák Katalin kiemelte: a kormány 2010 óta lehetőségének, feladatának és kötelességének érzi, hogy a családokért dolgozzon, és abban a helyzetben van, hogy az emberektől jelentős felhatalmazást kapott ehhez. A demográfiai előrejelzéseket nem kell tényként elfogadni, azokat meg lehet változtatni - mondta, hangsúlyozva: a jövő a fiatalok kezében van.
Novák Katalin úgy fogalmazott: gyermek nélkül nincs jövő, magyar gyermek nélkül nincs magyar jövő.
A miniszter szerint a "demográfiai tél" nemcsak Magyarországon, hanem a fejlett világ egészében súlyos probléma, ezért összefogásra és a demográfiai csúcshoz hasonló találkozókra van szükség.
Novák Katalin beszélt arról is, hogy a magyar nyelvben a magyar kultúrán keresztül benne van a család kiemelt szerepe, a családközpontúság. A testvér szó jelentésében benne van, hogy "egy testből, egy vérből valók vagyunk", a feleség szó azt takarja, hogy a férfi nő nélkül, illetve a nő férfi nélkül csak félember, és akkor válnak egésszé, ha egymásra találnak; az erdélyi csángók pedig ha valaki gyermeket vár, azt mondják, hogy jövője van - fejtette ki a miniszter.
Andrej Babis, Csehország miniszterelnöke arról beszélt, hogy mindenképpen tanulni kell Magyarországtól. Szólt arról is, hogy a pandémia révén a társadalom nemcsak egy előrelépést tett technológiai értelemben, hanem elgondolkoztunk azon, hogy mit is jelent a globalizált világ, és mekkora jelentőséggel bír a nemzet és a család.
Andrej Babis elmondta, hogy a család szerepe, hogy életet adjon a következő generációknak, és a társadalom alapja és formája. A család szerepe abban van, hogy megtartsa az állam ideáját. A civilizált világban nem születik elég gyerek - mondta a cseh kormányfő. Csehország is messze van még a 2,1-es születési aránytól, hogy fennmaradjon a nemzet.
Andrej Babis elmondta, hogy az emberek kényelmesek, meg kellene változtatni az életstílusukat, ezért születik kevesebb gyermek. A nők átlagéletkora az első gyermek születésekor 30 évesek átlagban. Mindent meg kell tenni, hogy az embereknek gyerekeik szülessenek - tette hozzá. A cseh kormányfő szerint mindent meg kell tenni, hogy azok az emberek, akik gyermeket nevelnek, azok az államtól támogatást kapjanak.
Ha gyermekekről beszélünk, akkor a társadalmi tudatot is meg kell változtatni. A gyermek a család értelme - mondta Babis. Az emberi boldogságot nem lehet csak pénzzel mérni. Az utóbbi években megjelent egy olyan érv, miszerint klímaváltozást okoz a gyermekek nagy száma.
Ennyire abszurd elmélkedésekre képesek valakik. Haljon ki az emberiség, és akkor megmentjük a Földet?
Babis szerint egyesek megőrültek, akik szerint gyermekek nélkül megmenthető a Föld. Európa csak a green dealt ismeri - tette hozzá. Ilyen abszurd dolgokkal ijesztegetnek minket - mondta a cseh kormányfő. Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben Nyugaton próbálnak fellépni az üvegházhatású-gázok kibocsátása ellen, addig Kínában barnaszén-alapú erőműveket építenek. Babis ismételten kiállt a magyar határvédelmi rendszer mellett.
Andrej Babis feltette a kérdést, hogy akik támogatják a migrációt, azok tudják, hogyan fog kinézni Európa 50 év múlva? Nem szabad tétlenül nézni, hogy az eredeti lakosság nyomás alá kerül. Malmőben 79 nemzetiség él és 150 nyelven beszélnek. Ez Európa? Az egyetlen fenntartható megoldás Európa megőrzése érdekében a születések számának a növelése - hívta fel a figyelmet a cseh kormányfő.
Milorad Dodik, háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja arról beszélt, hogy ő egy meglehetősen bonyolult térségből érkezett. Úgy látja, tabutéma volt a demográfiai kérdés az elmúlt 20 évben.
Milorad Dodik emlékeztetett arra, hogy a polgárháború idején többen születtek, mint békeidőben. A problémák csak gyűlnek, és nem oldjuk meg őket - tette hozzá. Nagy gondnak nevezte, hogy Európa migránsokkal akarja megoldani a jövőjét - mondta. Szólt arról is, hogy a Közel-Keletről érkezett migránsok teljesen élhetetlenné tettek településeket Boszniában, és sok helyi elmegy.
Milorad Dodik feltette a kérdést, hogy néhány évtized múlva európai népek élnek majd Európában? Nagyon sokan jönnek, akik nem tudnak asszimilálódni - tette hozzá. Úgy látja, hogy a nyugat-balkáni népek képesek asszimilálódni, míg a távolabbról érkezők nem, és a társadalmat destabilizálják.
Most még keresztény Európáról beszélünk - hívta fel a figyelmet Dodik. Szólt arról is, hogy Bosznia-Hercegovinában is többen halnak meg, mint ahányan születnek. Mi nem engedtük meg, hogy az országunk parkolóhelye legyen az illegális migránsoknak.
Nagyon nehéz ma a fiatalokat arra rábeszélni, hogy szüljenek. Az általános hangulatot módosítani kell - mondta Dodik. Európának módosítania kell a hozzáállását. Hogy van az, ha arról beszélek, hogy az apa férfi, az anya nő, az nem korrekt?
Ránk akarják tukmálni a saját értéküket, és akkor én politikai inkorrekt vagyok, míg ők meg korrektek - tette hozzá. Én nagyon aggódom emiatt a jelenség miatt, nem tudom a gyerekeink milyen környezetben fognak élni.
Liberális államban nincsen család - tette hozzá. Annak az útnak a végén nem definiált emberek vannak.
Milorad Dodik kijelentette, a hasonlóan gondolkodó embereknek többször kell összegyűlnie, és terjeszteniük kell a mi történetünket.
A Brüsszelből elindult depupolációs vonatot meg kell állítani - mondta a politikus.
Milorad Dodik szerint a muzulmánok nem engedik el az értékeiket. Fel kell ismerni, hogy a kereszténység a fő értékünk. Védjük meg Európát. A jövő nemcsak az energiastabilitást jelenti, hanem a demográfiai stabilitást is.
Hamarosan kezdődik Orbán Viktor miniszterelnök beszéde.
Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a demográfiai csúcs nem csupán tudományos konferencia, hanem számos ország vezetője is részt vesz. Mindez indokolt. A demográfiai kérdések nehézségét nemcsak a felismerések bonyolultsága adja, hanem a tettek is. A demográfiai felismerések kormányzati intézkedéssé alakítása volt a legnehezebb szakmai feladatom 16 év kormányzása során.
Orbán Viktor szerint egyesek szerint nem kell a demográfiai folyamatokat irányítani.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy érzékeny politikai veszteségeket szenvedtünk az elmúlt években: brexit, Trump nem folytathatta a kormányzást, Netanhaju az ellenzéket vezeti, és nem tudjuk, mi történik majd Németországban. A helyzet nehéz.
A magyar kormányfő kiemelte, hogy Csehországgal közösen küzdenek azért, hogy Európa ne felejtkezzen el a keresztény örökségről. Együtt akarjuk lebeszélni az európai vezetőket a migrációról, és hogy támogassák a férfi és nő kapcsolatán alapuló családot.
A magyar kormányfő szólt arról is, hogy a Balkán jövője határozza meg az európai biztonság jövőjét. Meg kell győzni Brüsszelt, hogy a Balkánt ütközőzónaként használják a biztonság érdekében, ez a múltban sem vált be, és a jövőben sem. A Balkánt integrálandó térségként kell tekinteni. Orbán Viktor ismét kiállt az érintett országok uniós felvétele mellett.
A nyugati civilizáció nem képes reprodukálni magát - mondta a kormányfő. Ebben egyébként még egyetértés nincs, hogy ez baj lenne. Orbán szerint egyesek a migráció eszközével akarnak válaszolni a demográfiai problémára. A tömeges migráció valójában az új munkásosztály betelepítésének globális tervét jelenti.
Itt Európában egy ország csak akkor működik, ha tagjai azonos értéket vallanak. Ha ez nincs, akkor egy nemzet menthetetlenül szétesik - tette hozzá. A gazdasági alapon járó utak tarthatatlanok Európában
- mondta a kormányfő.
Orbán Viktor óvott az újmarxista, woke ideológia terjedésétől. Mi be vagyunk oltva a woke-vírus ellen - tette hozzá. A népességfogyásra az egyetlen megoldás, hogy az államnak segítenie kell a családalapítást.
A magyar népességpolitika alapja, hogy ne éljenek rosszabbul a gyerekesek, saját tulajdonú lakása legyen a családoknak, az édesanyákra kell alapozni a családpolitikát, az egész ország működését családbaráttá kell változtatni, és meg kell védeni a család intézményét és a gyermekeket - hívta fel a figyelmet a kormányfő.A modern társadalmakban megszűntek a többgenerációs családok.
Orbán Viktor szerint a rossz gazdasági összefüggés sokakat eltávolít a gyermekvállalástól. Újra gazdasági előnnyé kell tenni a gyermekvállalást.
Úgy kell támogatni a családokat, hogy a gazdaság fejlődjön - mondta Orbán. Mindez egyáltalán nem könnyű. Családtámogatásra jut a GDP 5 százaléka - hívta fel a figyelmet. Ez mind szép, de még nem tartunk ott ahol kellene, mert csak az út felénél járunk. Legalább az irányt ismerjük. Ha minden maradt volna a régiben, akkor 120 ezerrel kevesebb gyermek született volna - mondta a kormányfő. 2010 óta 41 százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma.
Orbán szerint az ország védekezik a nyugati baloldallal szemben. Az egyik legfőbb veszély az LMBTQ-propaganda, ami relativizálja a családokat. A magyar családokat első szinten az alaptörvény védi - mondta a magyar kormányfő. Orbán ezt követően szó szerint idézett az alaptörvényből.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a védvonalak megerősítése érdekében nemzeti konzultációkat és népszavazásokat tartottunk. Nyugat-Európában és Brüsszelben soha senki nem kérdezte meg az embereket az LMBTQ-propagandáról és a migrációról.
A kormányfő közölte, gyermeket vállalni öröm, de nem úgy öröm, mint elmenni a vidámparkba. A gyermekvállalás sokszor nehézséggel jár, de ez segít minket.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a legfontosabb, ha az életünket folytatásra érdemesnek találjuk és ez csak a gyermekek révén lehet elérni. A miniszterelnök szólt arról, hogy Ferenc pápa bátorította a családvédelmi kérdésekben. Itt állunk és másként nem tehetünk, tudjuk mi a dolgunk - zárta Orbán Viktor.
Véget ért a kormányfői beszéd, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.