Budapesten egyre nagyobb a veszély

Események

ORBÁN Viktor; NAGY István
Hegyeshalom, 2024. szeptember 17. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat ellenőrzi Hegyeshalom térségében 2024. szeptember 17-én. A kormányfő megadta az engedélyt a Lajta főmeder és a Balparti Csatorna közötti szükségtározó megnyitására. Középen Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Az évtized árvize miatt a fővárosban és országszerte intenzív védelmi munkálatok zajlanak.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül63 bejegyzés

Percről percre tudósításunk az árvízi védekezésről.

 

05:36
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történt csütörtökön

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

05:39
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Legalább az időjárás nem ellenség

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint a hétvégén nem várható újabb esőzés az árvízzel érintett folyószakaszok környékén. Gyenge szél mellett 20-27 fokos kora őszies idő valószínű.

05:43
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Térképen a védekezési helyszínek

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság friss térképén mutatjuk, hol, milyen árvízvédelmi készültség mellett dolgoznak a szakemberek. A kék színnel jelölt vízmérce-pontokon nincs szükség védekezésre. A zöld jelek I. fokú, a sárgák II. fokú készültséget jelölnek. A piros jelzésnél III. fokú, míg a bordónál rendkívüli a készültség szintje. Jól látszik, hogy a Duna egyre nagyobb szakaszán lépett életbe a III. fokú készültség, míg rendkívüli intézkedésekre továbbra is Hegyeshalom és Mosonmagyaróvár térségében lehet szükség.

Fotó: vizugy.hu

 

05:59
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Árvíz madártávlatból - videó

06:42
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Budapesten most jön a neheze

Budapest felkészült az árhullámra, de a neheze most jön - írta közösségi oldalán a főpolgármester. Karácsony Gergely bejelentette, hogy a fővédvonalon 9 méteres magasságig épültek ki a szükséges helyeken az ideiglenes gátak. A védművek kiegészítő megerősítése is elkészült.
A Fővárosi Csatornázási Művek figyelőszolgálata szüntelenül járja a gátakat, ha szükséges, készenléti egységeik azonnal bevethetők. A Fővárosi Vízművek szakemberei is éjjel-nappal figyelemmel kísérik az árvíz alakulását. 
 

06:53
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Lezárások Budapesten

Mától lezárták a 2-es metró Batthyány téri állomását, a szerelvények csak áthaladnak a megállón, le- és felszállni nem lehet. A metróállomás lezárásának idején a 39-es busz vonalán a Széll Kálmán tér és a Batthyány tér között sűrűbben indulnak a járatok, és csuklós buszok is közlekednek ezen a vonalon.

Lezárták a III. kerületi Pók utcát is a Szentendrei út felől, ez a korlátozás a 106-os busz útvonalát érinti.

Korlátozták a 19-es és a 41-es villamos közlekedését is a Széchenyi Lánchíd térségében. A 41-es villamos a Krisztina körút felé, az 56-os villamos vonalán közlekedik, a 19-es villamos pedig két szakaszon jár: a Bécsi út felől csak a Batthyány téri, illetve a Clark Ádám téri ideiglenes végállomásig (felváltva), Kelenföld felől pedig a Clark Ádám tér megállóhelyig.

Mindeközben a BKK sűrűbben indítja a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokat, illetve több járat közlekedik az 1-es villamos vonalán is.
Az árvíz miatti lezárások aktuális helyzete nyomon követhető a bkk.hu/arviz oldalon.

07:14
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Éjszakai műszak Pilismaróton - videó

Területvédelmi tartalékos katonák és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendvédelmi szakos hallgatói lelkesen és fegyelmezetten dolgoznak a gátakon, hogy megvédjék a településeket a víz betörésétől - számolt be friss videóban a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: Pilismarót, Mosonmagyaróvár, Szentendre, Vác és Hegyeshalom térségében dolgoztak a katonák az elmúlt éjjel is.

07:39
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Árvízi szemle Kisorosziban és Pócsmegyeren

07:45
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Árvízinfó élőben

07:53
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Segítség a levegőből

"Elzárt településeknél kulcsfontosságú a segítség a levegőből. Ezeket a H145M és H225M típusú helikoptereket is beveti a honvédség az árvíz elleni védekezésnél" - tette közzé Magyarország Kormánya a közösségi médiában.

08:14
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Komáromnál tetőzött a Duna

Az előrejelzéseknek megfelelően 

Komáromnál tetőzik, tetőzött péntekre a Duna, az árhullám halad tovább dél felé, péntek délutánra az árhullám eléri Esztergomot 

- mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
 

Siklós Gabriella közölte: nagyjából most 50, vagy e fölött pár centiméterrel alacsonyabb a tetőző vízállás, mint 2013-ban volt.

A legnagyobb kihívást az árvízi jelenségek okozzák a vízügyi szakembereknek, hiszen tetőzés után fakadóvizek, csurgások, buzgárok alakulhatnak ki, ilyenek a Szigetközben - az árhullám levonulása után - gyakrabban előfordulnak - ismertette, hozzátéve: ezeket a szakembereknek sikerült körülvédeniük.

Jelezte: 

az OVF honlapján feltüntették az árvízvonal telefonszámát, a vonal 24 órában működik. Itt az aktuális árvizes információkról adnak felvilágosítást, felajánlásokat azonban nem tudnak fogadni és útinformációval sem szolgálnak.

Siklós Gabriella ismételten arra kérte az embereket, hogy ne menjenek az átázott töltésekre, gátakra. A civilek egyrészt akadályozhatják az ott zajló védekezési munkát, valamint további plusz terhelést raknak a töltésekre.

08:18
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: az eddigi előrejelzések pontosnak bizonyultak, az előrejelzés a védekezés kulcsa

Az időjárási és a vízállás tetőzésével kapcsolatos eddigi előrejelzések is pontosnak bizonyultak, ami fontos, mert az előrejelzés a védekezés kulcsa - jelentette be a miniszterelnök sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
 

Orbán Viktor azt mondta: a Lajta esetében egy hosszú, tíz órás tetőzésen vannak túl, sikeresen védekeztek a tetőzés időpontjában, a helyzet az idő múlásával javulni fog, a Duna esetében pedig az árhullám tetőzése a péntek reggel megkapott jelentések szerint Komárom térségében lesz.

A Dunának erre a szakaszára is igaz az, ami a Lajtára, hogy lassú apadás várható

 - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a csütörtöki 614 kilométerrel szemben, most már 754 kilométeren zajlik a védekezés: az első fokozatú készültséget 68 kilométerrel növelték meg, a harmadik fokozatú, legmagasabb védelmi készültséget pedig újabb 114 kilométeren rendelték el.

08:21
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: A hétvégére a készenléti szint fenntartása a feladat

A hétvégére a készenléti szint, a figyelem folyamatos fenntartása a feladat - jelentette ki a miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs péntek reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor azt kérte 

minden parlamenti képviselőtől, az önkéntesektől és a polgármesterektől is, hogy szervezzenek figyelőszolgálatot, és legyen folyamatos a járőrözés.

 A legnehezebb ugyanis ilyenkor, amikor az ember úgy érzi, hogy túl van a baj nehezén, hogy ne lankadjon a figyelme. Ennek megfelelően az árvízvédelmi operatív törzs folyamatosan működik - tette hozzá. A miniszterelnök a védekezés új elemeként említette, hogy míg eddig a Duna felső szakaszával kellett foglalkozni, most már a Budapesttől délre eső védműveket is ellenőrizni kellett. Három helyen, Bátán, Dunaszekcsőn és Baján kell dolgozni - mondta. 

A szakemberek tájékoztatására hivatkozva ismertette: Budapesttől délre sem fogja meghaladni az árszint az eddig mért legmagasabbat. Dunaszekcsőn 100 százalékos a felkészültség, Baján, a Petőfi-szigeten azonban még dolgozni kell, az ott lévő 2750 méter hosszú védmű megemelésének készültségi szintje 85 százalékos. A kormányfő jó hírnek nevezte, hogy az időjárási előrejelzések igaznak bizonyultak és az elmúlt két napban sehol sem hullott említésre méltó mennyiségű csapadék. 

Jelezte, hogy 

továbbra is csapadékmentes, késő nyárias időjárásra számítanak, ami segíti a védekezést.

 Azt is elmondta, hogy a tetőzés előrejelzései is pontosnak bizonyultak, a legmagasabb vízszinteknél egy-két centis eltérés van csak. "Az előrejelzés mindennek a kulcsa, mert ha nincs pontos előrejelzés, akkor nem lehet jól tervezni, ha nem lehet jól tervezni, akkor nem lehet bemérni a védekezés szükséges mértékét, de hála Istennek ez idáig (...) minden előrejelzés stimmel" - fogalmazott. 

Orbán Viktor azt mondta: a Lajta esetében egy hosszú, tíz órás tetőzésen vannak túl, sikeresen védekeztek a tetőzés időpontjában, a helyzet az idő múlásával javulni fog, a Duna esetében pedig az árhullám tetőzése a péntek reggel megkapott jelentések szerint Komárom térségében lesz. A Dunának erre a szakaszára is igaz az, ami a Lajtára, hogy lassú apadás várható - tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a csütörtöki 614 kilométerrel szemben most már 754 kilométeren zajlik a védekezés: az első fokozatú készültséget 68 kilométerrel növelték meg, a harmadik fokozatú, legmagasabb védelmi készültséget pedig újabb 114 kilométeren rendelték el. 

Elmondta: a hivatásos állományból csütörtökön 6149-en vettek részt a védekezésben, ami 321 fővel megemelt létszám a korábbiakhoz képest. Az önkéntesek száma ugyanakkor a több mint 4 ezerről 2753 főre csökkent, aminek az az oka, hogy a klasszikus fizikai munkákkal, a homokzsáktöltéssel végeztek, elkészültek a nyúlgátak - jelezte. Arra hívta fel a figyelmet: az önkéntesek, akik most rendelkezésre állnak, leginkább akkor tudnak segíteni, ha a figyelőszolgálatban és a járőrözésben vesznek részt, mert a vízállás tetőzésével nem múlik el a veszély, az apadás időszakában szokott leggyakrabban baj, illetve gátszakadás bekövetkezni. Jelezte azt is, hogy a csütörtökön megnyitott árvízvédelmi telefonvonalra már több mint 400 hívás érkezett, ami azt jelzi, hogy az emberek továbbra is készen állnak arra, hogy segítsenek. 

A védekezés anyagi hátteréről Orván Viktor elmondta: 

csütörtökön újabb 311 ezer zsákot töltöttek meg, így eddig 1 862 500 darab homokzsákot használtak fel.

 Nehéz védekezési helyszínként jelölte meg Pilismarótot, ahol csütörtökön 20 ezer új homokzsákot helyeztek el, a nyúlgát készültsége pedig 99 százalékos. A 11-es főútnál biztosítottak az alternatív közlekedési útvonalak arra az esetre, ha a víz a főútvonalon nehezítené vagy lehetetlenné tenné a közlekedést. Tahitótfaluban, Leányfalun, Vácon - ahol 1500 méter hosszan kellett védművet kiépíteni - és Kismaroson is 100 százalékos a védekezés készültségi szintje. 

A Margitszigeten a ma reggeli jelentés szerint szintén "minden rendben van" - mondta. A kormányfő jelezte: csütörtökön Kisorosziban és Pócsmegyeren személyesen is látta a védekezést, és mindent rendben talált. Kisorosziban védekezési tartalékot kellett elhelyezni, ami megtörtént, így 6500 homokzsák van a védekezési tartalékban. Pócsmegyeren is elhelyeztek ötezer védőzsákot, a szükséges gátszintemelési munkálatok csütörtök délután már 100 százalékhoz közeli állapotban voltak - fűzte hozzá. 

Orbán Viktor újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta,

 a magyarok bajban jobban összetartanak, mint egyébként, a baj összehozza az embereket.

 Elmondása szerint minden településen azt tapasztalja, hogy sok önkéntes van, időnként még több is, mint amennyinek munkát tudnak adni, az emberek pedig bíznak a nemrégen megválasztott vezetőikben, összehangolt védekezési munkát látni. Kétféle védekezési szisztéma mentén működik az árvízvédelem: vannak az államilag védett szakaszok és az önkormányzati védekezés, a kettő összehangolása eddig hibátlanul sikerült - értékelt. Hozzátette, tapasztalatai szerint nyugodtabbak az emberek, mint a 2013-as árvíz idején. "Most azt tudjuk mondani: semmi olyasmi nem fog történni, amit még ne láttunk volna, nincs olyan veszély, amit ne hárítottunk volna el már legalább egyszer" - fogalmazott. Miközben a helyzet komoly, nincs szükség semmilyen kapkodásra - jegyezte meg a miniszterelnök, hozzáfűzve: ha mindenki a helyén marad a hétvégén, akkor nem lesz semmi baj.

Orbán Viktor kiemelte az egyenruhások, a katonaság szerepét a védekezésben, majd azt is elmondta: 

várakozása szerint társadalmi értelemben erősebbek leszünk az árvíz után, mint voltunk.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy az előrejelzések szerint csütörtök délben tudja "szögre akasztani a gumicsizmát", csütörtökig kell "lehozni a meccset", még hat napot kell megcsinálni a kiemelt védekezésből. Az árvízkárokra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Duna nem lépett ki a medréből védett területre. Ahová a védekezés során kiengedték a vizet, ott mezőgazdasági kár keletkezhet, de itt nem számít nagy tételre, a másik típusú kár a hullámtérbe épített házakat érhette, de az biztosítási ügy, nem költségvetési - szögezte le. 

"Ahhoz képest, hogy milyen komoly a helyzet, olcsón fogjuk megúszni" - fogalmazott. 

A Lánchíd közlekedési rendjével kapcsolatban kijelentette: "a budapesti hangyabolyt meghagyom a főpolgármester úrnak, hozza meg róla ő" a döntést.

 Legutolsó saját konkrét döntése a védekezéssel kapcsolatban a Lajta magas vízszintje miatti gátmegnyitás volt, ezt az operatív törzzsel együtt kellett meghozni - válaszolt Orbán Viktor egy újabb kérdésre. 

Egyelőre nem kívánta értékelni, hogy a kormány megtett-e mindent a védekezésben. Ezt a kérdést a védekezés után vegyük elő, most az a feladat, hogy mindenhol meg tudjuk védeni a településeket - javasolta. Hozzátette, a vízügyesek döntik el azt a szakmai kérdést, hol van szükség állandó és hol ideiglenes védműre. A kismarosi mobilgátról például van egy szakmai vita, ő maga inkább támogatja - jegyezte meg. Sajnálatát fejezte ki azonban, amiért az esztergomi szakaszt nem sikerült befejezni. Ha az most meglenne, Esztergomban könnyebb lenne a védekezés, de így is ki fogják védeni az árvizet - hangsúlyozta Orbán Viktor.

08:27
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Az operatív törzs feladata

Orbán Viktor legfrissebb posztjában a Facebookon tette közzé rövid videóját arról, hogy mi pontosan az operatív törzs feladata. A magyar miniszterelnök elmondta, 

minden gyors és azonnali beavatkozást, cselekvést igénylő ügynél operatív törzset alakít az állam.

 

08:29
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

A főváros alatt is indul a védekezés

A főváros alatt is indul a védekezés, Baján még van tennivaló

- írja Magyarország Kormánya Facebook oldalán.

08:32
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Magyar Posta: az árvíz sújtotta területeken élők is hozzájutnak a nyugdíjakhoz

A Magyar Posta minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is. 

Megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését minden olyan területen, ahol az árvízvédelmi előrejelzések alapján fennáll a veszélye, hogy nem lesz megközelíthető a település 

- közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
 

A társaság 20 településen hozott árvízvédelmi intézkedéseket a küldemények biztonságos kézbesítése érdekében, és egyes településeken közel 300 nyugdíjas számára kézbesítette előre a nyugdíjat.

A kézbesítésben akadályozott területekre szóló küldemények átvételét az érintett címzettek által könnyen megközelíthető postákon biztosítja a társaság.

A Posta folyamatosan egyezteti intézkedési tervét az érintett települések önkormányzataival, hogy hol érhetik el az ügyfelek a szolgáltatásokat, hol juthatnak hozzá a nyugdíjaikhoz, illetve küldeményeikhez

 - közölte a Magyar Posta.

08:34
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Induljon a nap Daisyvel

És akkor induljon a nap Daisyvel, a bátor árvízi kutyával, aki ismét segíti a kollégákat - osztotta meg friss posztját a Facebookon az Országos Vízügyi Főigazgatóság - OVF.

09:01
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: még hat napot kell megcsinálni a kiemelt védekezésből

Az előrejelzések szerint csütörtökig kell "lehozni a meccset", még hat napot kell megcsinálni a kiemelt védekezésből - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Orbán Viktor elmondta, minden településen azt tapasztalja, hogy sok önkéntes van, időnként még több is, mint amennyinek munkát tudnak adni.

Kétféle védekezési szisztéma mentén működik az árvízvédelem: vannak az államilag védett szakaszok és az önkormányzati védekezés, a kettő összehangolása eddig hibátlanul sikerült - értékelt.

Hozzátette, tapasztalatai szerint nyugodtabbak az emberek, mint a 2013-as árvíz idején.

Most azt tudjuk mondani: semmi olyasmi nem fog történni, amit még ne láttunk volna, nincs olyan veszély, amit ne hárítottunk volna el már legalább egyszer

 - fogalmazott.

Miközben a helyzet komoly, nincs szükség semmilyen kapkodásra - jegyezte meg a miniszterelnök, hozzáfűzve: ha mindenki a helyén marad a hétvégén, akkor nem lesz semmi baj.

Orbán Viktor azt is elmondta: várakozása szerint társadalmi értelemben erősebbek leszünk az árvíz után, mint voltunk.

09:02
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence: a mentőszolgálat a helyzethez alkalmazkodva módosítja a betegutakat

A mentőszolgálat az árvíz miatti útlezárásokhoz folyamatosan alkalmazkodva módosítja a betegutakat - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs péntek reggeli ülését követő sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a 

Nyíró Gyula kórházban pszichiátriai csoportot hoztak létre, hogy támogatást tudjanak nyújtani azoknak, akiknek az "árvíz okozta nehézségek" miatt ez szükséges.

Az államtitkárt kérdezték a katasztrófaturistákról is, erről Rétvári Bence elmondta: azt kérik, hogy mindenki vigyázzon magára, ne menjen veszélyes helyekre és ne akadályozza az árvízi védekezést.

Felhívta a figyelmet arra: a homokzsákok a vízügy által megjelölt helyre kerültek, folyamatos szakmai felügyelet mellett, így azt kérik, azokra senki ne másszon fel, ne mozdítsa el azokat, mert a tetőzés után is hosszú ideig szükség lesz rájuk.

09:03
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Elhalasztják a hétvégi evezős MEFOB-ot és a diákolimpiát

A súlyos árvízhelyzet miatt a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) 

elhalasztotta a hétvégére tervezett Magyar Egyetemi-Főiskolai országos bajnokságot (MEFOB) és diákolimpiát.

A viadalt a csepeli evezőspályán rendezték volna.

A hazai szövetség a honlapján jelentette be, hogy az új időpontot később jelölik ki.

09:05
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

A szigetközi szakaszt elhagyta az árhullám, pénteken Komáromnál és Esztergomnál tetőzik a Duna

A szigetközi szakaszt már elhagyta az árhullám, pénteken Komáromnál és Esztergomnál, szombaton Vácnál és Budapesten tetőzik a Duna

 – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)vezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Láng István jelezte: a szigetközi szakaszon már 20 centiméteres apadás van.

A Duna péntek dél körül Komáromban, este Esztergomban tetőzik, Komáromnál a jelenlegi szinthez képest hét, Esztergomban öt centiméteres emelkedéssel – mondta.

Hozzátette: a tetőzés Vácon szombat délelőtt a jelenleginél 28 centiméterrel magasabban, Budapesten pedig szombat este, a jelenleginél 37 centiméterrel magasabban várható.
 

09:07
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Élőben nézhető a Duna áradása

Csütörtökön a Bálnába kihelyeztek egy online kamerát, ami folyamatosan közvetíti, hogy mi történik a Dunán. A felvétel itt követhető nyomon:

09:32
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Vízállás-előrejelzés

Vízállás-előrejelzés
Vízállás-előrejelzés
Fotó: MTI

 

09:37
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Az állatok is bajba kerültek az árvíz miatt - videó

Az állatvédelem is nagy kihívásokkal néz szembe az árvíz miatt. Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos egész héten járja az országot, azt tapasztalva, hogy minden területen kell a segítség. A hideg, esős időjárás miatt a fecskék kerültek bajba, Esztergomban a Bogáncs menhelyet öntötte el a napokban az árvíz, a Margitszigeten lévő állatkertet is el kell költöztetni, és az ártérben élő haszonállatokról és vadállatokról is gondoskodni kell - írja a Magyar Nemzet.

10:05
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Dunaalmást elérte a tetőzés

Dunaalmást elérte a tetőzés. A védművek állják a vizet, a lakosság biztonságban. A kadétok jól vizsgáztak!

Magyarország megcsinálja!

- írta közösségi oldalán a miniszterelnök. 

Dunaalmáson ellenőrizte az árvízi védekezést pénteken Orbán Viktor miniszterelnök Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselővel együtt - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A kormányfő a kézi erővel épített vasúti átereszi védműnél hallgatta meg a vízügyesek jelentését.

Az átereszt a település védelme érdekében folyamatosan kell szivattyúzni, a talajvizet a Dunába emelik át éjjel-nappal a helyi önkéntes tűzoltók, a védekezés nyugodtan, összehangoltan zajlik - állapította meg helyszíni ellenőrzés során a miniszterelnök.

Orbán Viktor külön megköszönte az itt dolgozó önkéntes kadétok munkáját - áll a közleményben.
 

10:45
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Ezeket az utakat zárták le az árvíz miatt országosan

A lezárt utak száma folyamatosan változik, így az Útinform weboldalán folyamatosan frissíti az aktuális korlátozásokat.

Jelenleg a következő korlátozások vannak érvényben:

Pest vármegyében:

A 2-es főút le van zárva Sződliget előtt, a 28-as és a 29-es km között, valamint Vác közelében, a 32-es és a 34-es km között is. A javasolt terelőút az M2-es autóút.   
A 11-es főúton, Dunabogdány térségében, a 33-as és a 35-ös km között csak a fél útpálya járható.

A 12-es főúton, Nagymaroson is nagy erőkkel folyik a védekezés. A 12-es és a 13-as km között csak egy sáv járható. A főút elejét egy 4 km-es szakaszon lezárták, a forgalmat észak felé, a 2-es főút irányába terelik.

A 1201-es, Szob-Hont összekötő utat, az Ipolydamásd-Letkés közötti szakaszon a 3-as és 8-as km között lezárták.
Az 5101-es, Csepel-Ráckeve-Kiskunlacháza összekötő utat, a 22-es és a 30-as km között lezárták.
A Szentendrei szigeten a Tahitótfalu-Kisoroszi közötti út egy két km-es szakaszát víz borítja. A 13-as és a 15-ös km közötti szakasz van zárva. Kisoroszit jelenleg közúton nem lehet megközelíteni.  (1113-as jelű út)
A Budakalász-Metro bekötő úton a 0-ás és az 1-es km között (11118-as jelű út) is teljes az útzár.
A Tahitótfalu-Vác összekötő úton, a 3-as és 4-es km között teljes útzár van. (1114-es jelű út).

A fentieken kívül Pest vármegyében a Duna menti kerékpárutak és komphoz vezető utak nem járhatók, így
- a Vác-Sződliget kerékpárút, az 1-es és az 5-ös km között, (97793-as jelű),
- Szentendre közelében a Budapest-Szentendre EV6 kerékpárút, a 2-es és a 3-as km között,(97812-es jelű),
- és a Megyeri-híd alatti kerékpárút van lezárva. (97767-es jelű út)

Nem használható a Dunakeszi-Horányi komphoz vezető út, (12301-es jelű út)
- a Vác- Tahitótfalu komphoz vezető út is le van zárva. (12303)
- a Szentendre-Szigetmonostori révhez vezető út, (11308-as jelű út)
- Szigetmonostor-Határcsárdai komphoz vezető út, (11307-es jelű út)
- Leányfalu-Pócsmegyeri komphoz vezető út, (11311-es jelű út)
-  Dunabogdányi hajóállomáshoz vezető út is le van zárva.  (11315-ös jelű út)

Szintén Pest vármegyei hír, hogy az Ipolydamásd országhatárhoz vezető utat, egy 500 m-es szakaszon árvízi védekezés miatt kellett lezárni. Ennek folytán a Helemba határátkelőhely sem használható, a határátlépés nem lehetséges. (12125-ös jelű út) Ott a kerékpárút sem használható. (97821-es út)

Komárom-Esztergom vármegyében:

A 10-es főúton, Dunaalmás és Almásfüzitő között, a 72-es és a 75-ös km közötti szakaszt lezárták.
A 10-es főúton, Süttő és Neszmély között lezárták a 62-es és a 67-es km közötti szakaszt az árvízi helyzet miatt,
A 11-es főutat teljes szélességében lezárták Dömösnél, a 46-os és a 49-es km között,
A 11-es főutat teljes szélességében lezárták Esztergom nyugati határában, a 67-es és a 72-es km között, itt ideiglenes gátat építettek.
A 117-es főúton, Esztergom térségében, a 10-es és a 14-es km között ugyancsak 60 km/h sebességkorlátozást rendeltek el.

Győr-Moson Sopron vármegyében:

A Duna magas vízállása miatt a lezárták a Győr-Moson-Sopron vármegyei 14-es főúton található Vámosszabadi ártéri hidat és ezzel együtt a határátkelőhelyet is. A lezárás érinti a teljes közúti forgalmat, így az autósok Győr-Moson-Sopron vármegyében az M15-ös autóutat, Komárom-Esztergom vármegyében pedig a 13-as főúti Monostori-hidat használhatják kerülőútként.

A 96505-ös jelű kerékpárutat a 3-as és 4-es km között teljes szélességében lezárták Dunaszeg és Ásványráró között.

Bács- Kiskun vármegyében:

- a Tass hajóállomáshoz vezető út (51341-es jelű ) teljes szélességben le van zárva.
- a Dunaújváros révhez vezető utat lezárták (51342-es jelű ).

Fejér vármegyében:

- a Szigetújfalu-Ercsi komphoz vezető utat lezárták (51305).
- a Lórév- Adony komphoz vezető út is lezárásra került (51307).

A Dunán levonuló árhullám miatt szükségessé vált a gemenci vadállomány védelme.
A közúti balesetek megelőzése érdekében az alábbi forgalomkorlátozásokra számítsanak:

Bács-Kiskun vármegyében
- 60 km/h sebességkorlátozást rendeltek el az 55-es főúton, Baja és Pörböly között ,
- az 51-es főúton, Baja és az M9-es autóúti csomópont között, 60 km/h sebességkorlátozás van érvényben
- hasonló forgalomkorlátozást vezetnek be az 51144-es jelű, Baja - Szeremle közötti összekötőúton. A megengedett maximális sebesség ott is 60 km/h.

Tolna vármegyében, az 55-ös főúton, Baja térségében, a 104-es és a 111-es km között 60 km/h sebességkorlátozás van érvényben. A Duna vonalán az árvízvédelmi területeken élénk a vadmozgás, így a közutakon közlekedők fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek - olvasható az Útinform oldalán.

10:52
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Változások a közösségi közlekedésben

A MÁV közleményében tudatta, a Volánbusz-járatok menetrendje és útvonala leginkább Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom vármegye és a Dunakanyar térségében módosultak. Egyes autóbuszok terelt vagy rövidített útvonalon járnak. Esztergomban és térségében, illetve Vácon és környékén is jelentősek a változások. 

A 898-as autóbuszok nem közlekednek Kisoroszi és Tahitótfalu között.

 A szigetmonostori komp sem működik, helyettük autóbuszokkal biztosított az eljutási lehetőség. A Komárom–Esztergom vonalon az S74-es vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek - tudatta a MÁV Facebook oldalán. A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy mindig informálódjanak az aktuális helyzetről az utazás megkezdése előtt. Bővebb információk a MÁV honlapján érhetőek el.

11:01
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Legfrissebb változások a budapesti közlekedésben

A BKK tájékoztatása szerint Budapesten lezárták a Budai és a Pesti alsó rakpartot, valamint a Margitszigetet, ami gyalogosan is csak az Árpád híd felől közelíthető meg. Lezárták az Óbudai-szigetet és a Népszigetet is. Az Árpád fejedelem útján kifelé az Üstökös utcánál csak egy sáv járható. Lezárták a III., Királyok útját az Emőd utca és a Pünkösdfürdő utca között, a Pünkösdfürdő utcát a Királyok útja és a Kossuth Lajos üdülőpart között, illetve a Pók utcát is.
Lezárták a Clark Ádám téren a gyalogos- és kerékpáros aluljárót. A Margit híd budai hídfőjénél kialakított ideiglenes HÉV-peront a kerékpárosok NEM használhatják. Lezárásra kell készülni a XXII., Duna utcai aluljáróban is.

A rakpartok lezárása miatt jelentős torlódásra kell készülni, ezért a közösségi közlekedés igénybevételét ajánlják.

A budapesti tömegközlekedést érintő változások
 

  • Az M2-es metró a Batthyány téren nem áll meg. A nagyobb kapacitású 39-es autóbusz mellett a Széll Kálmán tér és a Batthyány tér között 39A autóbusz közlekedik.
  • A 19-es villamos Kelenföld vasútállomás és a Clark Ádám tér között jár, valamint az északi szakaszon felváltva a Bécsi út/Vörösvári út és a Batthyány tér; illetve a Clark Ádám tér (Jégverem utca) ideiglenes megállóhely között közlekedik. A járat a Halász utcánál mindkét irányban a Clark Ádám tér irányú peronnál áll meg.
  • A 41-es villamos terelve, a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút útvonalon közlekedik; nem érinti a Rudas gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő közötti megállóit.
  • A H5-ös HÉV nem közlekedik a Batthyány tér és a Margit híd, budai hídfő között. A vonatokra a Margit híd melletti ideiglenes felszíni végállomáson lehet felszállni.
  • A 4-es és a 6-os villamos sűrűbben jár, de továbbra sem áll meg a Margitsziget/Margit híd megállóban. Sűrűbben indul az 1A villamos is.
  • A 2-es villamos a Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér között nem jár, valamint a 2B és a 23-as villamos továbbra sem közlekedik a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.
  • A 26-os autóbusz, illetve hétvégén a 226-os autóbusz nem közlekedik.
  • A 34-es autóbusz, illetve a 934-es éjszakai járat terelve közlekedik, nem érinti a Királyok útján és a Pünkösdfürdő utcában lévő megállókat, a 934-es éjszakai járat a Nyugati pályaudvar felé a Pók utcában lévő megállókat sem.
  • A 106-os autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Nánási út, a Silvanus sétány, a Pók utca és Aquincum megállót a Göncz árpád városközpont felé.
  • A hétvégén nem közlekedik az N2-es nosztalgiavillamos és a 226-os autóbusz.
11:33
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nyugodtan, higgadtan, tervezetten zajlik az árvízvédelem

Az árvízvédelem nyugodtan, higgadtan, tervezetten zajlik - mondta a honvédelmi miniszter a közösségi oldalára pénteken feltöltött videóban.
 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette: 

a Honvédelmi Minisztérium felállított egy katasztrófa válságkezelő központot, amely fogadja a területi védelmi bizottságok igényeit, hiszen az árvízi védekezés tervszerűen, a vízügyi szakemberek igényei alapján történik a honvédségben.

A katasztrófa kezelésére felállított központ aztán az összhaderőnemi műveleti irányítócsoportnak, azaz a vezérkar által kinevezett hadműveleti irányítóközpontnak adja át a feladatot - tette hozzá.

"A Magyar Honvédség úgy működik, mintha harcban állna, de most a víz az ellenség. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát."

11:45
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

A tűzszerész ezred homokzsákokkal védi a hadikikötő déli oldalát Újpesten

A Magyar Honvédség I. Tűzszerész és Folyamőr Ezred homokzsákokkal védi a hadikikötő déli oldalát, ahol többek között a robbanóanyag-kereső kutyák kenneljei is vannak – derül ki az ezred Facebook-oldalán pénteken közzétett bejegyzésből.
A tűzszerész ezred videóban mutatja be, hogyan építették a katonák az elmúlt napokban Újpesten, az MH Hadikikötőben az ideiglenes védművet, amivel a kikötő déli oldalát és a létesítményeket – így a robbanóanyag-kereső kutyák kenneljeit – is védik az áradó Dunától.

<

A tűzszerész ezred egy korábbi bejegyzésében tudatta azt is, hogy az alakulat katonái aktívan részt vesznek az árvíz elleni védekezésben, csütörtökön Vácon dolgoztak. Azt írták: a rendőrség csütörtök délután lezárta a 2-es főút Göd és Vác közötti szakaszát, mert egyes részei víz alá kerültek, ezt követően az ezred katonái hermetikusan zárták el az áradó Duna elől a 2-es főútba torkolló Csuka utca végét a váci lakosok védelmében, ehhez pedig több ezer homokzsákot töltöttek meg és helyeztek ki.

12:12
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

A rendőrség egységei felügyelik a rendet az árvíz útvonalán

"Drónnal figyelik az árhullám útját, biztosítanak az útlezárásoknál, segítenek a lakosoknak a nehéz helyzetben. A rendőrség egységei felügyelik a rendet az árvíz útvonalán" - osztotta meg bejegyzését a Facebookon Magyarország Kormánya.

12:18
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Árvízinfó

12:23
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Az árvízvédelmi készültség jelenlegi helyzete - videó

Pilismarót, Tahitótfalu, Leányfalu, Kismaros - sikerült szinte mindenhol 100 százalékra emelni a készültség szintjét. Az alternatív közlekedési útvonalak is biztosítottak - írja Magyarország Kormánya Facebook oldalán.

12:28
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Így védekeznek a Lajtán

Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Lajta folyónál is védekeznek az árvíz ellen. 12 órás váltásban, folyamatosan védik és erősítik a gátat a székesfehérvári MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár és a győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred honvédjei Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom térségében - olvasható MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár Facebook oldalán.

12:36
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Árvíz fenyegeti a Lupai Czapáry Macskaházat

 Árvíz fenyegeti a Macskaházat, Magyarország FeLV+, és FIV+ cicáknak otthont adó menedékhelyét.

A Lupa közelében található telep speciálisan kialakított 400nm-es szabad kerti kifutója holnapután teljesen víz alá kerül, ami miatt a macskákat ideiglenesen a ház felső szintjén helyezik el. 

Az alapítvány vezetője, Czapáry Veronika író és képzőművész, a nehéz körülmények ellenére is mindent megtesz az állatok gondozásáért.

Az alapítvány most a közösség segítségét kéri, hogy finanszírozni tudjanak egy áramfejlesztő aggregátort, és neoprémes gázlóruhát.

12:40
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Dunaalmáson tetőzött az árvíz

Dunaalmáson tetőzött az árvíz. Most kell odafigyelni. Magyarország meg fogja csinálni! 

- írta legújabb, közösségi oldalára feltöltött videójához Orbán Viktor.

12:48
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás: Újra összefogott az ország! Újra megcsináljuk!

Újra összefogott az ország! Újra megcsináljuk! - osztotta meg friss bejegyzését Menczer Tamás.

12:52
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Árvízmunkálatok Vámosszabadiban

"Vámosszabadiban is a buzgárokkal és a mentett oldalon megjelenő belvízzel kell megküzdeni. Megnyugtató érzés, hogy a vízügyi szakemberek jelen vannak és állandó ellenőrzés alatt tarják a területet. Köszönet itt is a munkájukért" - írta Nagy István közösségi oldalán.

12:54
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Így védik az Országházát - képek

12:56
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Országos Műszaki Irányító Törzs

‼️Fontos‼️ Az OMIT a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, amely szakmailag irányítja az árvízvédelmi munkálatokat az egész országban. Ha ilyen matricával ellátott autót lát, azzal egy kollégánk siet a védekezési feladatait ellátni! Kérjük, ha teheti, segítse haladását! Köszönjük szépen!

- hívta fel a figyelmet Országos Vízügyi Főigazgatóság - OVF.

12:58
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Árvíz munkálatok Esztergomban

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság - OVF Esztergomban is nagy erőkkel dolgozik. Ezzel kapcsolatosan osztotta meg videóját a közösségi médiában:

13:02
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Kiderült mikor és hogyan nyitják meg az árvíz miatt lezárt utakat

Az árhullám levonulását és a tetőzést követően egy elhúzódó, lassú apadás várható a Duna hazai szakaszán. Ez azt jelenti, hogy akár több nap is eltelhet a tetőzéstől számítva, míg egy-egy elöntött szakasz újra járható lesz. Ehhez mindenképpen szükséges, hogy a Magyar Közút szakemberei is megközelíthessék az elöntött szakaszokat, azokat átvizsgálhassák, hogy a földművek, a padka, a burkolat vagy az utakon található kisebb-nagyobb hidak szenvedtek-e károkat az árvíz során. 

Az esetleges károk felmérése és helyreállítása mellett az útszakaszok takarítási munkái következhetnek, hiszen ilyenkor jelentős mennyiségű hordalék kerül az utakra, az árkok, vízelvezető rendszerek is megtelhetnek iszappal.

 Ezeket a beavatkozásokat teljes kapacitással fogja végezni a közútkezelő, ugyanakkor a közlekedők türelmét és megértését is kérik a szakemberek, hiszen alapos és átfogó munkákra van szükség ahhoz, hogy közlekedésbiztonsági szempontokat is figyelembe véve újra megnyithassanak egy-egy útszakaszt az autósok előtt.

A közútkezelő felhívja a figyelmet, hogy azokon a területeken, ahol az árhullám már levonult, de még érvényben vannak korlátozások, azokat vegyék komolyan és tartsák be. Külső szemlélőként akár úgy tűnhet, hogy járható egy út, de ha az út földművei, útalapja megsérült az árvízben, akkor balesetveszélyes is lehet ezekre a szakaszokra ráhajtani. 

Éppen ezért 

érdemes az autósoknak még utazás előtt tájékozódniuk a korlátozással érintett szakaszokról a Magyar Közút Útinform szolgálatának www.utinform.hu oldalán.

Fontos megjegyezni, hogy az árhullám a Budapest alatti térségekben is megjelent, így Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya vármegyében is vannak már útlezárások vagy sebességkorlátozással érintett szakaszok. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a Duna árterében az árvíz miatt élénk a vadmozgás, ezért kérik, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek.

13:04
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Itt fog tetőzni az árvíz

13:06
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Már nyolc méter felett van a vízszint Budapesten

Már nyolc méter felett van a vízszint Budapesten, egyre nagyobb a készültség a fővárosban

 - írja Magyarország kormánya a Facbookon.

Hozzátették: "A rakpartoknál már csak a fák teteje látszik ki a vízből. A Országháznál most vizsgáznak először élesben az árvízvédelmi kapuk, amelyek 2013-ban, az utolsó nagy árvíz után készültek el. A folyó vízszintje várhatóan szombat estig emelkedik a fővárosban, akkor tetőzik."

13:24
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

OVF: lefelé halad a Dunán az árhullám, a nézelődők okozzák a legtöbb gondot

Lefelé halad a Dunán az árhullám, a legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken napközben az MTI-vel.
 

Azt írták, közleményük időpontjában Lábatlan térségében jár a folyó tetőzése, a gátakat most extrém terhelés éri, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyesek szerepe és szaktudása most döntő fontosságú.

A legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket, ezért az OVF a lakosság józan belátását és együttműködését kéri, és arra hívja fel a figyelmet, hogy senki ne menjen a védekezés helyszíneire, akinek nincs ott dolga.

A tájékoztatás szerint a korábbi esőzéseket okozó ciklon távozott a térségből, megszűnt a csapadék a vízgyűjtőkön, amennyi pedig még a jövő hét közepén valószínű, az az árhullámra már nem lesz hatással.

A Duna magyarországi szakaszán zajlik a lassú apadás, egyre lejjebb lévő településeknél tetőzik a folyó - közölték, hozzátéve, hogy csütörtök délelőtt még Nagybajcsnál, este Gönyűnél, péntek hajnalban pedig már Komáromnál érte el a csúcspontot az ottani vízállás.

Nagybajcsnál azóta már több mint 20 centimétert apadt a folyó, és a következő napokban is folytatódik ez a tendencia - ismertették.

Magyarországon várhatóan a harmadfokot szinte mindenhol meghaladja majd a Dunán levonuló ár legmagasabb vízszintje a helyi vízmércékén, Esztergomban előreláthatólag pénteken napközben, Nagymarosnál pedig éjszaka tetőzik a folyó - közölték.

Kiemelték, hogy 

a vízállás Budapesten péntekre virradó éjjel meghaladta a harmadfok szintjét, a tetőzés a fővárosban szombaton napközben várható a harmadfok szintje fölött, 830-840 centiméter körül.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a harmadik fokozat szintje feletti tetőzésre lehet számítani a jövő hét elején.

A Lajtán a szükségtározó megnyitásának köszönhetően Mosonmagyaróvárnál éjszaka 286 centiméteren, a valaha mért legmagasabb vízállástól körülbelül 30 centiméterrel alacsonyabban volt tetőzés - közölte az OVF.

A lassú és tartós áradás miatt a gátak 

a Dunakanyarban most kapják a legnagyobb terhelést, az ideiglenes védműveknek akkora nyomást kell kibírniuk, hogy bármikor előfordulhatnak váratlan jelenségek, mint a csurgás vagy a buzgár, amelyek veszélyeztetik a töltések stabilitását.

A vízügyesek szaktudása most döntő fontosságú - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy munkatársaik állandó őrszolgálatot látnak el, és azonnal beavatkoznak, ha rendellenességet látnak.

Az OVF ismét nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy ne bámészkodjanak a védekezés helyszínein, mert akadályozzák a munkát és veszélybe sodorják a gátakat, az ott dolgozókat és mindenkit. A támogatást, biztatást és törődést megköszönve arra hívták fel a figyelmet, hogy a közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, azt ott nem tudják kezelni. Adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot.

Közleményükben azt kérték, hogy az úgynevezett árvízvonal telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért hívják. 

Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az érintett önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni.

13:37
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Védekezünk tovább, Magyarország meg fogja csinálni!

A miniszterelnök az árvízhelyzettel kapcsolatosan friss bejegyzést osztott meg Facebook-oldalán. A közzétett posztban azt írta:

 

13:55
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Az árvízvédelemben a négylábú bajtársak is segítenek

A honvédelemben nemcsak katonáinkra, hanem négylábú bajtársainkra is számíthatunk

- írta friss Facebook-posztjában Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

13:55
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Vízügyi jelentés - videó

13:57
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Még hat nap

Még hat nap van hátra a kiemelt védekezésből - írja Magyarország kormánya a közösségi médiában.

14:00
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence: Vác megcsinálja!

 Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő a közösségi oldalára töltött fel videót a váci munkálatokról.

Bátor váciak, erős tűzoltók, éjszaka is kitartó katonák, távolról érkező segítőkész önkéntesek időben megépítették a védműveket Vácon. Megvédjük az otthonokat, a családokat, ezeréves szeretett városunkat. Vác megcsinálja!

- írta a közösségi oldalán Rétvári Bence.

14:42
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Vácon szombaton lesz tetőzés - videó

Vácon várhatóan szombaton délelőtt tetőzik a Duna. Még 28 centiméteres növekedés várható. A védekezési munkálatok már folynak - tette közzé friss információit Magyarország Kormánya közösségi oldalán.

14:45
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Több mint 754 kilométeren van jelenleg árvízvédelmi készültség

"Több mint 754 kilométeren van jelenleg árvízvédelmi készültség Magyarországon, 342 kilométeren harmadfok mellett zajlik a védekezés, a Lajta vonalán továbbra is rendkívüli készültség van érvényben."

Tegnap körülbelül 8900 ember vett részt az árvíz elleni küzdelemben, 53 településen kellett ideiglenes védműveket építeni és a meglévőeket megerősíteni.

Közúton továbbra is egy település, Kisoroszi nem megközelíthető, de a település ellátása és tűzvédelme biztosított. A védekezést mindenhol változatlanul számos önkéntes szervezet segíti" - írja a Katasztrófavédelem Facebook oldalán.

14:47
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Védekezés a Margitszigeten

A Katasztrófavédelem a közösségi médiában friss posztjában tette közzé: "Csütörtökön este hét órától a védekezés a második szakaszába lépett a Margitszigeten."

 

14:50
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Légi felvétel a dömösi árvízhelyzetről

Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztotta meg felvételét:

15:43
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Lassan húzódik délre az árhullám

"Az árhullám lassan húzódik délre. Az előrejelzések pontosak voltak, a legmagasabb vízszinteknél is csak 1-2 centiméteres eltérés van" - olvasható a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon.

15:47
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Így áll a védekezéssel a Fővárosi Csatornázási Művek

A társaság tegnap befejezte az árvízre történő felkészülést. Mindenhol lezárták a csatornazsilipeket, az átemelőtelepeket árvízi üzemmódba állították, továbbá elvégezték a szükséges védvonali zárásokat és azok megerősítését.

"A figyelőszolgálatunk munkatársai éjjel-nappal járják a védvonali szakaszokat. Ha bármilyen árvízi jelenséget (pl. buzgárt, fakadó vagy szivárgó vizet) észlelnek, akkor azonnal riasztják a készenléti egységeinket. Ilyen árvízi jelenségnek számít például, hogy mára a Duna vízszintje elérte azt a magasságot, hogy a Margit híd budai hídfőjénél található víznyelőkön keresztül könnyen elöntéseket okozhatna. Ezért munkatársaink ma a víznyelők köré úgynevezett ellennyomó medencéket építettek homokzsákokból és a víznyelők befogadó csatornáinak a fedlapjait lesúlyozták" - olvasható a társaság Facebook-oldalán.

16:03
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Nincs megállás, keményen dolgoznak az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai

"Homokzsáktöltés a bácsai telepen" - írja legújabb bejegyzésében az Országos Vízügyi Főigazgatóság. 

A társaság új képeket osztott meg a Facebook-oldalán.

16:47
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Vitályos Eszter: Új szakaszba lépett a védekezés

"Új szakaszba lépett a védekezés. Mostantól a megfigyelés és a megelőzés a legfontosabb feladat" - írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.

"Minden településen állandó figyelőszolgálat és készenléti ügyelet működik. 12:00 óra óta teljesítünk szolgálatot Szentendrén. Egy szakaszon Fülöp Zsolt polgármester úr is csatlakozott hozzánk és együtt ellenőriztük a rév kikötőtől, egészen a Dunakorzó végéig tartó szakaszt" - tette hozzá Vitályos Eszter. 

Szentendre továbbra is várja a jelentkezéseket, minimum 4 órás idősávokra az ügyfélszolgálat elérhetőségén: +36-26/300-407 vagy ugyfelszolgalat@szentendre.hu e-mail címen.

19:03
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történik a sok homokzsákkal

"A zsákokban lévő homokot építkezéseken még fel lehet használni. Mi azonban a fertőzésveszély miatt a zsákokat veszélyes hulladéknak tekintjük, így azokat átadjuk megsemmisítésre, vagyis elégetésre. Mindez kizárólag a társaságunk által megtöltött és felhasznált homokzsákokra vonatkozik" - írta Facebook-oldalán a Fővárosi vízművek.

19:08
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

A Váci Fegyház és Börtön ellenáll a tetőzésnek

A Váci Fegyház és Börtön közvetlenül a Duna-parttal határos, itt a büntetés-végrehajtás munkatársai a védvonal megerősítésével felkészülten várták az egyre növekvő árhullámot, amely a mai napon elérte a börtön területét - tájékoztatott közleményében a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

 "Az ár megközelítette azt a több ezer homokzsákból álló védművet, amelyet kollégáink és a fogvatartottak az elmúlt napokban fáradhatatlanul építettek. A börtön Duna-parthoz legközelebb eső területét ugyan már elérte a víz, de az épületet jelenleg nem fenyegeti a Duna, az alapos védekezésnek köszönhetően. Fontos, hogy az érkező árhullám a börtönt és a fogvatartás rendjét, biztonságát egyébként sem veszélyezteti, a zárkák biztos távolságban helyezkednek el az érintett területtől. A büntetés-végrehajtás munkatársai és a fogvatartottak jelenleg is folyamatosan dolgoznak, országszerte több százan veszik ki részüket az árvízhullám megfékezésében. Az elmúlt napokban már több mint 90 ezer homokzsákot töltöttek meg, és szállítottak el kollégáink a legszükségesebb helyekre" - írták.

19:37
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Most a legnagyobb a terhelés a gátakon

"Most a legnagyobb a terhelés a gátakon, most kell mindenkinek 24 órában dolgoznia és figyelnie" - hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán péntek délután.

Siklós Gabriella elmondta, Komáromnál már tetőzött, Esztergomnál tetőzés közeli állapotban van a Duna, Budapesten 835-840 centiméter a vízállás, ami 50-55 centiméterrel elmarad a 2013-as árvízétől. Kitért arra is, a két napja elzárt Kisorosziban élők tudják kezelni a helyzetet, és mivel közeledik a tetőzés, várhatóan néhány nap múlva felszabadul a terület - írja az MTI. 

A Budapesttől délre fekvő területeken az 1954-es jeges árvízre építették ki a töltésvonalakat, azok nagyon magasak, de ott is előfordulhatnak védendő helyek, csurgások, szivárgások, buzgárok. A Lajtán még mindig a legmagasabb fokú a készültség, de nagyon lassú apadás kezdődött el. Az OVF szóvivője hangsúlyozta, hogy 

árvízi jelenségek nagyon nagy számban várhatók, a vízügyeseken és a gátakon dolgozókon hihetetlenül nagy a felelősség, és nagy szükségük van nyugalomra.

19:40
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Így védekezik az árvíz ellen az Országos Mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat is készült a dunai árhullámra - olvasható Magyarország Kormányának legújabb bejegyzésében.

 

19:42
szeptember 20, 2024
Vágólapra másolva!

Ebbe az aluljáróba tilos lemenni

Fotókon az áradás a budai oldalon. A Batthyány téri Hév megállóban kővel teli vasúti kocsikkal ellensúlyozzák a Duna nyomását, az M2-es metró már nem áll meg itt, az aluljáróba tilos lemenni - írja Magyarország Kormánya a Facebookon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!