A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Első fokon a főváros nyert a Metró-perben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


A felperes Fővárosi Önkormányzatnak, illetve BKV Rt.-nek adott igazat a magyar állammal szemben az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden, az úgynevezett metró-perben azzal, hogy érvénytelennek minősítette a pénzügyminiszter együttműködési szerződésre vonatkozó 1998. november 10-i felmondását.

A bírónő az indoklásban hangsúlyozta: ennek a pernek a tárgya kizárólag a szerződés, illetve felmondásának érvényessége, nem pedig maga a szerződésteljesítés. A bíróság megállapította azt is, hogy a magyar államot jelenleg nem terheli olyan kötelezettség, amelynek teljesítését a felperes követelhetné.

Ezzel kapcsolatban a felperes jogi képviselője a tárgyalást követően újságírók előtt elmondta, hogy a magyar állam tavaly év végéig a megállapodásnak megfelelően 200 millió forintot fizetett ki, ez év végéig pedig mintegy 3 milliárd forintot kell erre a célra elkülönítenie. Az együttműködési megállapodás szerint a beruházás tervei 60-40 százalékos arányban oszlanak meg a magyar állam, illetve a Fővárosi Önkormányzat között. A beruházásra vonatkozó együttműködési finanszírozási szerződés érvényben van, bíznak abban, hogy a kedvező jogerős ítélet után a magyar állam teljesíti a szerződésben rögzített kötelezettségeit. A következő lépés egy szerződés megkötése lesz a Magyar Államkincstárral, ez a technikai feltétele a költségvetési pénzek folyósításának. Lehetővé teszi továbbá a hitelek lehívását az Európai Beruházási Banktól, amellyel már korábban finanszírozási szerződést kötött a 4-es metró megépítésére a BKV Rt. Egyébként az állam és a főváros közötti együttműködés nem kizárólag pénzek folyósítását jelenti, hanem például azt is, hogy a feleknek közösen létre kell hozniuk egy kht.-t a beruházás ellenőrzésére. A munkálatok, bár jelentősen lelassultak, jelenleg is folynak.

Az alperes jogi képviselője a tárgyalást követően leszögezte: a bíróság a szerződés felmondásának érvényességéről, nem pedig magának a metrónak a megépítéséről döntött. A fellebbezésre 15 napja van az alperesnek.

A főváros vezetése bízik abban, hogy a kormány tudomásul veszi a metróperben hozott elsőfokú ítéletet, s ezáltal rövid késedelemmel ugyan, de megépülhet a 4-es metró, amelynek nincs alternatívája - mondta Demszky Gábor főpolgármester a keddi bírósági döntést követő helyzetről tartott aznap délutáni sajtótájékoztatóján. A főpolgármester szerint az államnak nem kellene fellebbeznie az ügyben, mivel nem tud új jogi érveket felsorakoztatni. A főpolgármester kitérve arra, hogy a városvezetést nem érte váratlanul az elsőfokú ítélet, leszögezte: ez azt jelzi, hogy Magyarország olyan jogállam, ahol még a kormány sem rúghatja fel a polgárjogi szerződéseket. A főváros vezetése továbbra is kész a megegyezésre minden vitás kérdésben.
(MTI)

Ajánló:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!