Visszavonás előtt a lex Pokol?<br/>

Vágólapra másolva!
Pokol Béla visszavonná javaslatát, amely a médiában megjelent vélemények helyreigazítására adna lehetőséget - értesült a Magyar Hírlap. A kisgazdapárti képviselő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Vágólapra másolva!

Pokol Béla kisgazdapárti képviselő, az alkotmányügyi bizottság elnöke arra készül, hogy visszavonja lex Pokol néven elhíresült javaslatát - tudta meg a MH. Az egyszer már a parlamentben tárgyalt, majd átdolgozásra visszavont elképzelés szerint helyreigazítást lehetne kérni a sajtóban megjelenő "elmarasztaló vélemény, értékelés vagy bírálat" miatt.

A lap értesülései szerint Pokol Béla a koalíción belüli helyzet alakulására, a Fidesz és a kisgazdapárt feszült viszonyára való tekintettel vonná vissza a Polgári törvénykönyvet módosító javaslatát. A politikus azt válaszolta: "nem tud erről nyilatkozni."

Hasonló tartalmú módosításra készül az Igazságügyi Minisztérium is. A Ptk. tervezett változtatásával azonban nem ért egyet több szakmai szervezet. A "sajtóelégtétel" munkacímű tervezettel a "más módon sértett személyekhez fűződő jogok" címén lehetne helyreigazítást kérni. Ez lehetőséget adna arra, hogy ne csak magánszemélyek, hanem hatalmi és államigazgatási szervek is kérhessenek helyreigazítást mások nevében - vélik a szakmai szervezetek.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2001. január 3.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!