A lap közölte annak a hangfelvételnek a szövegét, amely szerint öten tavaly májusban az akkori miniszter fiának szánt hárommillió forint kenőpénz célba juttatásáról egyeztettek az Agrárinnovációs Kht. irodahelyiségében. Az Agropark Kht. képviselői állami támogatást kértek a minisztérium tulajdonában álló Agrárinnovációs Kht.-tól, és a felvétel szerint Torgyán Attilától remélték, hogy közbenjár apjánál az ügyükben.
Korábban több tanú azt állította, hogy a pénz költségvetési keretből származik. Az összeget állítólag az Agrárinnovációs Kht. utalta át tanulmányírás címén az Agroparknak. Benczéné - aki a felvétel szerint az ügyben a postás szerepét játszotta - korábban állítólag azt mondta, hogy a pénzt nem adta át Torgyán Attilának.
Polt Péter legfőbb ügyész korábban úgy nyilatkozott, hogy az első hosszabbítást azért kérte a rendőrség, mert nem vallottak egyformán a gyanúsítottak és a tanúk. Az ellentmondások tisztázásához pedig nem elég néhány kihallgatás. Polt áprilisban még úgy vélte, hogy a nyomozást június 6-ig be lehet fejezni.
Mint arról korábban beszámoltunk: a kazettaügy nyomozása során a rendőrség az Agrárinnovációs Kht. mellett több, az agrártárcához tartozó cégnél is vizsgálódni kezdett. Így tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is. A Kehi eddig négy büntetőfeljelentést tett, de továbbiakra is készül.
A Torgyán Attilának szánt kenőpénz célba juttatásáról szóló egyeztetésen jelen volt az a Sipter Ferenc - a kht. akkori gazdasági igazgatója -, akit Osváth Lászlóval, a kht. volt vezetőjével együtt a rendőrség a napokban hűtlen kezelés gyanúja miatt őrizetbe vett, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
A nyomozás eddigi adatai szerint Osváth "vagyonkezelői kötelességének megszegésével, banki átutalások aláírásával jogosulatlan kifizetéseket kezdeményezett a kht. bankszámláit vezető pénzintézeteknél különböző gazdasági társaságok és az Agrárinnovációs Kht.-nál munkaviszonyban lévő természetes személyek részére". Siptert pedig azzal gyanúsítják, hogy 10,5 millió forintos kárt okozott a kht.-nak.
(Népszava)
Ajánló:
Korábban:
(2001. május 24.)