Kökény vádol, Mikola cáfol <br/>

Vágólapra másolva!
Politikai síkra terelődött a gyógyszerárvita. Az MSZP tegnap közleményben állította: az áremelésről született döntésével a kormány cserbenhagyta a betegeket és a gyógyszerészeket. Az egészségügyi miniszter szinte azonnal, tételesen cáfolta az állításokat. Mikola István érveit azonban semmilyen dokumentum vagy nyilatkozat nem erősíti meg.
Vágólapra másolva!

A gyógyszerek július 1-jétől érvényes áremeléséről, illetve támogatásáról született keddi kormánydöntés után úgy tűnik, a politikusok is beszállnak a gyógyszerárvitába. A Magyar Szocialista Párt képviselője, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke tegnap közleményben jelentette ki: a kormány döntésével cserbenhagyta a betegeket és a gyógyszerészeket. A patikai árrések módosításáról hozott döntés és az antibiotikumok drágítása Kökény Mihály szerint azt jelenti, hogy a kormány a gyógyszerkassza hiányát a lakossággal és a patikusokkal akarja megfizettetni. Mikola István, a döntés előterjesztője ezzel végképp bebizonyította alkalmatlanságát az egészségügyi tárca irányítására, és a szocialisták szerint intézkedéseiért most már a miniszterelnök viseli a felelősséget.

Az Egészségügyi Minisztérium Sajtóirodája röviddel ezután adta ki azt a közleményt, amelyben Mikola István cáfolja a vádakat. A miniszter egyebek mellett megállapítja, hogy a gyógyszerkasszában "25-27 milliárd forint plusz forrás áll rendelkezésre, amit a kormány biztosít a gyógyszeregyensúly fenntartásához. Tehát nem spórolás folyik, hanem az indokolatlan költségnövekedés megfékezése". Mikola kijelenti azt is, hogy a kormány döntése éppen a betegek érdekében történt, és például a gyógyszerárrés újraszabályozásával is azt kívánták elérni, "hogy a lakosságnak ne kelljen további súlyos milliárdokat kifizetnie a gyógyuláshoz szükséges gyógyszerek megvásárlásakor".

A miniszter emellett úgy látja, Kökény Mihály nem a betegek tömegeit és a kis gyógyszertárakat, hanem a 120 jól jövedelmező patika érdekeit védelmezi.

Tény ugyanakkor, hogy a nyilvánosság mind ez ideig nem értesült olyan kormánydöntésről, amely arról szólna, hogy 25-27 milliárd forinttal kipótolják a gyógyszerkasszát. Ehhez egyébként is módosítani kell az egészségbiztosító költségvetését, amit csak a parlament tehet meg. A Pénzügyminisztérium ominózus levelében sincs szó a gyógyszer-támogatási előirányzat növeléséről, arról viszont igen, hogy a gyógyszerkassza várható többletkiadásait a támogatási rendszer felülvizsgálatával is mérsékelni kell. A kormány által elfogadott előterjesztés szerint - elsősorban az antibiotikumok támogatásának csökkentésével - így végül is 2,2 milliárd forint megtakarításra számít a kabinet, míg további 3,6 milliárdot remél megspórolni a patikai árrések módosításával.

A lakosságnak egyébként korántsem a patikai árrések miatt kell további súlyos milliárdokat kifizetnie, ahogy azt a miniszter állítja. A 3500 forintnál drágább orvosságok - amelyeknél ezután csak 630 forint árrést számolhatnak fel a patikusok - döntő részét ugyanis 90 vagy 100 százalékban támogatja a biztosító, vagyis a beteg vagy ingyen, vagy az ár tíz százalékáért kapja meg őket.

A patikák viszont jelentős árbevételtől esnek el így, és korántsem csak a 120 jól jövedelmező nagy gyógyszertár. Ezt nemcsak az a tény igazolja, hogy 3500 gyógyszerész írta alá a változtatás elleni tiltakozó levelet, de az is, hogy több kis, vidéki gyógyszertárban dolgozó patikus is úgy nyilatkozott a közelmúltban lapuknak: létük kerül veszélybe, ha csökkentik bevételeiket. Ezt az egyik legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő, a Hungaropharma vezérigazgatója is megerősítette.

Szabó Ferenc a Magyar Hírlapnak elmondta: becslések szerint a patikák már most is mintegy kétmilliárd forinttal tartoznak a beszállítóiknak, és a döntés miatt további behajthatatlan követeléssel kell számolniuk a nagykereskedőknek.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2001. június 13.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!