Évente harminc-negyvenezren települnek ki a fővárosból

Tíz év alatt 242 ezerrel csökkent Budapest lakossága, ezzel egyidejűleg 137 ezerrel nőtt Pest megye népessége. Évente több tízezren költöznek ki az agglomerációba, leginkább a budai és a belvárosi kerületek lakói települnek ki. Megszűnt a korábbi félelem, hogy aki egyszer elveszíti fővárosi otthonát, többé nem tud budapesti lakásban élni.

Évről évre hozzávetőlegesen 30-40 ezren döntenek úgy, hogy Budapestről a környező települések valamelyikébe költöznek. Az agglomeráció vonzereje nem csökken annak ellenére sem, hogy az utóbbi években mérhetetlenül elszaladtak az ingatlanárak.

Különösen figyelemreméltó mindez a népszámlálási adatok tükrében: 2001-ben 242 ezer emberrel kevesebb lakost regisztráltak a fővárosban, mint 10 évvel korábban. Ugyanennyi idő alatt 137 ezerrel emelkedett a Pest megyeiek száma. Bár az adatok magukban hordozzák a születés és a halálozás miatti változásokat is, mégis szembetűnő a különbség: hasonló nagyságrendű a folyamat, ám ellenkező előjelű. Így összességében 379 ezerrel növekedett a Pest megyeiek száma a fővároshoz képest.

A legtöbben egyébként - a terület nagyságától és a népességszámtól függetlenül - a XI. kerületből költöznek ki. Ezt követi a III., majd a II. kerület, de szép számmal határoznak a XXI., az I. és a XII. kerületbeliek is úgy, hogy az agglomerációba települnek. A budai kerületek sorát a belvárosiak követik: a magasabb ingatlanárakat regisztráló V. és VI. kerületből is sokan döntenek a lakásváltoztatás mellett. A legkedveltebb települések az északiak, a legkevésbé az Alföld felőli falvak és városok vonzóak a fővárosiak számára.

Budapestről 1999-ben - állandó lakhelyváltoztatással - 34 718-an költöztek el (az ideiglenes elvándorlók száma 27 250), közülük 23 ezren a környező 78 település valamelyikébe. Fejérbe 1700-an vágytak, a többi megye 1000-nél kevesebb új lakost fogadott be a fővárosból.

Mindennek ellenére Magyarországon más országokhoz képest alacsony a mobilitás. Az ingatlanárak oly különbözőek településenként, hogy egyéb mobilizálható tőke híján nehéz elmozdulni.

Az amerikaiak például rendkívül mobilak. Ez részint gazdagságukkal, részint a lehetőségekkel magyarázható. Egy, az Egyesült Államokhoz hasonló méretű országban ugyanis jóval nagyobbak a lehetőségek. Míg hazánkban speciális szakmával gyakorta nehéz elhelyezkedni, ott a legszűkebb területekre szakosodott munkatársak is több helyütt találnak állást. Kevésbé köti tehát őket foglalkozásuk.

Nálunk viszont az amúgy is nehézkes váltást korlátozások is nehezítették. Korábban, 1961-től csupán azok vásárolhattak maguknak otthont a fővárosban vagy lehettek itt főbérlők, akik legalább 5 esztendeig itt éltek vagy dolgoztak. Persze kivétel ez alól is akadt: aki készpénzben fizetve, OTP-hitel és más támogatás nélkül kívánt beköltözni a fővárosba, annak felmentést adtak a szabály alól. Ez azonban elenyésző volt, hiszen akkoriban a bérlemények aránya jóval magasabb volt.

Az utóbbi években jelentősen apadt a főváros és vidék közti szakadék. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy intenzíven fejlődnek a vidéki települések is. Javul az infrastruktúra, jobb az úthálózat, fejlődik az iskolai oktatás színvonala. Nem elhanyagolható azonban a telefon - éppúgy a vezetékes, mint a mobil - elterjedése sem: a könnyebb elérhetőség, az elzártság érzetének megszűnésével felszámolódott a kisebb falvak iránti ellenérzés. Csökkent tehát a lemaradás, s kényelem és infrastruktúra szempontjából sincs olyan éles határ, mint korábban volt.

Növeli a kiköltözési kedvet, hogy megszűnt az a rettegés is, ha egyszer elveszíti valaki fővárosi otthonát, soha többé nem jut vissza Budapest közigazgatási határain belülre. Jellemző, hogy 15-20 évvel ezelőtt a legtöbb család számára egyetlen kincs a lakás volt, s ahhoz ragaszkodtak. Emiatt a váltás komoly feszültséget okozott számukra, s sokan éppen emiatt nem merték fölvállalni lakásuk értékesítését. Mostanra azonban már javult az ingatlanok értékmegőrzése a nagyvárosok környékén és az üdülőfalvakban is, sőt már befektetési lehetőségek is kínálkoznak. Vonzóvá váltak tehát a vidéki, elsősorban a főváros közeli települések.

Az agglomeráció népességének növekedése azonban már korábban elkezdődött. A Budapestre költözés anyagi és jogi nehézségei miatt ugyanis sokan kényszerültek ide azok közül, akik a fővárost vették volna célba. Népszerű volt Budapest környéke azért is, mert sokan errefelé találtak megélhetést a téeszesítés során földjüket vesztettek közül is. Aki nem akart belépni a szövetkezetbe, az iparban keresett munkát, s a nagyváros környékére költözött. A szuburbanizáció azonban nem csak az agglomeráció lakosságának számát növelte: sokan városon belül költöztek a "városon kívülre". A budai hegyvidék zöldövezete gyakorlatilag a kifelé vágyók paradicsomává vált.

Felgyorsult az agglomeráció lakosságának növekedése a rendszerváltást követően. A külföldi cégek idetelepülésével, hazaiak alapításával egyre könnyebben adhatták ki irodának vagy az itt dolgozó alkalmazottaknak lakásukat a belvárosiak. Az így keresett pénzt kiegészítve pedig lecserélhették lakásukat egy házra a környező falvak valamelyikében. Fokozta a kiköltözést a privatizáció: ennek során a korábbi bérlők kedvezően vásárolhatták meg otthonukat. Sokan így szerzett ingatlanjukat eladták, s boldogan költöztek a zöldövezetbe.

A kiköltözés folyamatát nem lehet jónak vagy rossznak minősíteni. Az lenne ugyanis jó, ha mindenki ott és olyan lakásban élhetne, ami megfelel szükségleteinek, s azok változásával megfelelő módon tudná biztosítani a továbblépést - magyarázta Daróczi Etelka, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének munkatársa.

Veszélyes lehet azonban, hogy sok helyütt "túlcsordulás" alakulhat ki. A települések jó része limit nélkül befogadja azt, aki ingatlant vásárolna. Kevés olyan település van - például Pilisvörösvár - ahol a hagyományőrzés miatt nem engedélyezik korlátlanul a parcellázást. Ez szakértők szerint azért fontos, mert a túlzott beáramlás veszélyezteti egy közösség kohézióját, a környezetet, ami miatt vonzó az adott hely. Ez visszaüthet, mint például Érd esetében, ahol a város már túlnőtt saját magán, s elveszítette áttekinthető, emberközpontú mivoltát.

A budapestieket ugyanis nem kizárólag a zöldövezet csábítja a város határain kívülre. Vonzza őket a friss levegőn és a természeten kívül az is, hogy ezeknek a községeknek-kisvárosoknak "arca van".

Figyelemreméltó az is, hogy míg más országokban - például az Egyesült Államokban - a szuburbanizáció akkor terjedt el, amikor (az 50-es, 60-as években) még erőteljesen növekedett a népesség. Hazánkban ezzel szemben akkor kezdtek kiköltözni az emberek a fővárosból, amikor apadt a lakosság száma. Így sokkal szembetűnőbb a nagyvárosi lakosság csökkenése.

A 10 évvel ezelőtt felfokozódott kiköltözési láz javában tart ma is. Míg a rendszerváltást követően többnyire csak az ingatlanjuk hasznosításával jutottak az emberek a szükséges tőkéhez, addig a jövőben a gazdaság fejlődése és az életszínvonal javulása teszi lehetővé a váltást. Az első hullám tehát véget ért, a második kezdetén vagyunk.

Mindennek komoly gátja azonban a közlekedés elégtelensége. Vajda Pál főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint naponta 400 ezren igyekeznek Budapestre munkahelyükre, illetve iskolába az agglomerációból. Az autótömeg elárasztja az utakat, s hatalmas dugókat idéz elő a bevezető szakaszokon. Szakértők szerint sokan éppen a közlekedési nehézségek miatt gondolkodnak el azon, költözzenek-e, s ha igen, hová.

Országos viszonylatban is kiemelkedő a vándorlás Pest megye településeire. Ide települnek a legtöbben: 1999-ben 42 400-an költöztek a megyébe az ország különböző településeiről -beszámítva a megyén belül lakóhelyet változtatókat is. A Budapestről kivándorlókon kívül is 19 418-an határoztak úgy, hogy állandó lakóhelyüket ide helyezik át. A fővárosban 20 664-en kerestek maguknak otthont. Az ezt követő legnépszerűbb megye Borsod-Abaúj-Zemplén, ide - a megyén belül költözőket is kalkulálva - 15 482-en költöztek. Tízezernél többen választották otthonukul Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fejér, Baranya és Bács-Kiskun megyét is. A legkevesebben Vas és Nógrád településeire költöztek.

A Pest megyeiek közül 12 ezren úgy gondolták, más faluban, illetve városban keresnek otthont, a megyét nem hagyták el.