Az MSZP nem támogatja a kormány alkotmánymódosítási tervezetét a NATO tagságból adódó kötelezettségvállalással kapcsolatban - jelentette be a szocialista pártelnök, Kovács László, aki hozzátette: pártja olyan megoldást javasol, amelynek értelmében magyar katonák külföldi bevetéséről továbbra is csak az Országgyűlés dönthet. NATO 5.. cikkelyének értelmében, valamely tagállamot ért támadás esetén a szervezet országai közösen lépnek fel az agresszor ellenében. E cikkely alapján indította a NATO afganisztáni háborúját.
George Robertson NATO főtitkár a közelmúltban külön kérte Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltet, hogy pártja támogassa a mihamarabbi alkotmánymódosítást. A kormány azt javasolja, hogy az 5. cikkely hatályba lépése esetén a kormány a Parlament felhatalmazása nélkül dönthessen ország területének átengedéséről más NATO tagok hadseregeinek számára, és a magyar katonák külföldi bevetéséről.
Az MSZP az utóbbi kitételt ellenzi. A kormánynak csupán arra adna felhatalmazást, hogy engedélyt adjon NATO csapatok átvonulására Magyarország területén, itteni állomásoztatásukra és az ország területéről induló támadásokra. A magyar katonák külföldi bevetését továbbra is parlamenti hozzájáruláshoz kötnék. Az MSZP szerint erre azért van szükség, hogy a magyar katonák csak a kiképzésüknek és technikai felszereltségüknek megfelelő bevetésben kockáztathassák életüket.
Nem igaz a Fidesz vádja, hogy javaslatuk ellenkezik a többi NATO-állam gyakorlatával – mondta Kovács László, aki elmondta: a tagállamok egyharmadánál a javaslatukhoz hasonló törvények hatályosak. Példaként említette Németországot, ahol épp ezen a héten kellett a Bundestagnak határoznia a német katonák afganisztáni bevetéséről.
Az MSZP az alkotmánymódosítás előkészítése érdekében a hat parlamenti párt elnökeinek egyeztetését kezdeményezi hétfőn az Országházban.
[origo]
korábban: Az MSZP módosítaná az alkotmányt