Felfüggesztették Hegedűs mentelmi jogát

Vágólapra másolva!
Felfüggesztette az Országgyűlés ifjabb Hegedűs Lóránt mentelmi jogát. A szavazás során a liberális képviselők gázmaszkot húztak a fejükre mondván, a gyűlöletbeszéd mérgező.
Vágólapra másolva!

Immár semmi sem állja útját annak, hogy a rendőrség hallgassa meg ifjabb Hegedűs Lórántot, aki ellen eljárás indult, mert egy írásában gyűlölet keltésére alkalmas kijelentésekkel illette a zsidóságot. Kedden az Országgyűlés többsége megszavazta, hogy Hegedűs Lóránt mentelmi jogát az ellene folyó eljárás idejére függesszék fel.

Ifjabb Hegedűs Lóránt a főváros XI. kerületének egyik lapjában, az Ébresztőben galíciai jött-mentekről értekezett, és arra szólította fel olvasóit, hogy rekesszék ki őket, mielőtt ők rekesztik ki a Magyarokat. Az írást követően a rendőrség eljárást indított a református lelkész-képviselő ellen. A képviselő a múlt pénteken maga kérte a mentelmi bizottságot, hogy függesszék fel mentelmi jogát.

A parlamenti határozat-hozatal alatt az SZDSZ-es képviselők gázálarcot tettek a fejükre mondván, a gyűlöletbeszéd mérgező. Hegedűs felszólalásában kifejezte, hogy bízik az igazságszolgáltatásban. A képviselő hangsúlyozta, hogy a cikkével csak a szabad vélemény-nyilvánítás alkotmányos jogát gyakorolta.

Korábban:

Hegedűs mentelmi jogának felfüggesztését javasolják

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!