Medgyasszay László (1941, Mór) - MDF

Vágólapra másolva!
Győr környékének képviselője 1990 óta tagja az Országgyűlésnek. Az állatorvos végzettségű képviselő 1993-94-ben a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára volt. Korábban évekig tagja volt az MDF elnökségének, volt sajtófőnök, többször volt a párt alelnöke is, és a mostani ciklus elején frakcióvezető-helyettes, de 2000 februárja óta nincs tisztsége a pártban.
Vágólapra másolva!

1990 óta önkormányzati képviselő Győrött, és 1998-ban a Győr-Sopron-Moson megyei közgyűlés alelnökének választották. Medgyasszay László az MDF régi gárdájához tartozik, a párt működésének kezdetén meghatározó, azóta elhunyt Csengey Dénessel voltak közeli barátok. Csengeyvel együtt alapították a Nemzeti Alapítványt, amit Medgyasszay azóta is vezet. Államtitkárként ő indította be a falugazdász programot.

Elsősorban mezőgazdasági témákhoz szokott hozzászólni. 2000 szeptemberében felháborodottan kérdezte Torgyán Józsefet, akkori minisztert a holland farmerek letelepítéséről szóló programról. A termőföld magyar kézben tartása egyik legfontosabb programpontja, egyik fő támogatója volt 1997-ben az erről szóló népszavazási kezdeményezésnek. Többször utalt már rá, hogy nem teljesen elégedett a kormány és az EU között kötött, külföldiek földvásárlási jogát rögzítő szerződéssel, több módosító javaslata is van. Nem értett egyet a kormány szövetkezeti üzletrészekről szóló, Alkotmánybíróság által megsemmisített törvénytervezetével sem. Ezért a törvény első változatának elfogadásakor az MDF-esek az ő javaslatára tartózkodtak a szavazáskor. Választókörzete fejlesztése érdekében lobbizott a zsirai határátkelő és a pannonhalmi mentőállomás megépítéséért.

Medgyasszay László minden kormány mezőgazdasági poltikájával elégedetlen: Nos, képviselőtársaim, tartsunk önvizsgálatot! Az elmúlt 15 évben - hangsúlyozom: 1985 óta - melyik kormány járt el ebben a témában eminensen, igazán eminensen a mezőgazdaság vonatkozásában? Ha őszintén megtesszük ezt az önvizsgálatot, akkor nem esünk a közmondás igazságába: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Persze, hogy ki a veréb és ki a bagoly, ez nézőpont kérdése, de ez vonatkozik a sértegetésre is.

Ajánlat:

További képviselők Győr-Moson-Sopron megyéből

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!