Pap János (1957, Alsónyék) - Fidesz

Vágólapra másolva!
Mosonmagyaróvár képviselője környezetvédő kutató, aki rendszeresen hozzászól a szakterületével kapcsolatos kérdésekhez. A költségvetési viták alkalmával mindig jelentkezett módosító indítványokkal, hogy választókerületének külön támogatásokat szerezzen. A környezetvédelemhez kapcsolódó összes törvényjavaslathoz hozzászólt, sokszor módosító indítványokat is készített, de szakterületétől távol álló kérdésekhez csak akkor szólt hozzá, ha közvetlenül érintették Mosonmagyaróvárt és környékét.
Vágólapra másolva!

Pap 1989 óta a Fidesz tagja, és az első ciklusban, 1990-94 között már volt parlamenti képviselő. A mostani ciklushoz hasonlóan akkor is a környezetvédelmi bizottság tagja volt. 1994-ben nem indult a választáson, de egyetemi munkája mellett akkor vállalt különböző megbízatásokat. 1985-ben a helyi református közösség presbiterré választotta, 1996-ban pedig ő lett a pápai egyházmegye tanácsosa. Egyházi és politikai munkája mellett futballedzőként és bíróként is működik.

Pap János az MSZP hobbiból vadászó képviselőit támadta a parlamentben: Néhány vadászó képviselőtársamnak hadd mondjam el, hogy ha a parlagfűért ennyire aggódik, akkor talán a fácánosban, a fácánnevelőben kellene elsősorban kiirtani, mert a parlagfű bírja a legjobban a fácánürüléket, és ezért nagy előszeretettel ott használják, és az ilyen fácánosnál élő emberek és gyerekek bizony nagyon sokat szenvednek az allergiától.

Ajánlat:

További képviselők Győr-Moson-Sopron megyéből

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!