A Tilos rádió azért indított pert, mivel szerintük az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a beadványok pontozásánál nem járt el jogszerűen. A Tilos legfontosabb kifogása, hogy a műsorszolgáltatási tapasztalatokra vonatkozó pályázati részre az azelőtt soha nem sugárzó Rádió C az elérhető maximális 8 pontot kapta, míg a kilenc és fél éve (ebből öt és fél éve legálisan és megszakítás nélkül) működő Tilos rádió ugyanerre 3 pontot kapott. A pályázati kiírás szerint a testület a tapasztalatot a benyújtott dokumentumok, bizonyítékok és nyilatkozatok alapján bírálja el, és a Rádió C pályázatában egy szó sem szerepelt a műsorszolgáltatási tapasztalatról.
A bíróság első fokon elutasította a Tilos rádió keresetét. A bíró azzal indokolta a kereset elutasítását, hogy a bíróságnak nincs arra lehetősége, hogy az ORTT döntéseit felülbírálja. Az ítélet nem jogerős.
A Tilos rádió több tagja az [origo] munkatársa.
Korábban: