A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tömegközlekedés

Kőbányán a Kada utcát lezárták a Maglódi út és a Sörgyár utca között, mert felújítják a csatornát. Ezért a gyors 85-ös és a 95-ös autóbuszok mindkét irányban módosított útvonalon járnak.

A XVI. kerületi Mátyás király utcában csatornát építenek, ezért a gyors 44-es, a 144-es, a 192-es autóbuszok, valamint az éjszakai 144-es járat is Rákosi út - Párta utca - Csömöri út módosított útvonalon kerülik el az építkezési területet.

Péntek és szombat éjszaka a 6É, a 42É és a 78É autóbuszok sűrűbben közlekednek, valamint a 45É autóbusz több mint 12 km-es változatlan útvonala mellett további 14 helyen is megáll.

Holnap (szombaton) reggeltől az Orczy téren vágányfelújítást végeznek, ezért a 24-es villamos a Közvágóhídtól a Nagyvárad térig jár, onnan villamospótló autóbusszal lehet eljutni a Baross térre. A 28-as villamos az Új köztemetőtől a Kőbányai út 21. számig közlekedik, villamospótló autóbusz a Könyves Kálmán körút és a Blaha Lujza tér között jár.

Forgalomkorlátozások

BUDÁN:

A II. kerületben a Kapy utcában a Törökvész út után az útpálya két oldalát felbontották, csak az útpálya közepén egy sáv járható, irányonként váltakozva hajthatnak át a járművek. Szintén a II. kerületben a Hímes utcát a József Attila útjánál félszélességben lezárták, át kell térni a szembejövők oldalára.

A Máriaremetei út felső szakaszán tart a közműépítés, a Hidegkúti úti torkolat közelében. Egy sáv járható, jelzőlámpa irányítja az áthaladást.

A Bécsi úton csatornát építenek, a Bojtár utcánál jelentősen leszűkül az útpálya. Ugyanitt mindkét irányban megtiltották a balra kanyarodást (a Bojtár utca, illetve a benzinkút felé.)

A XI. kerületben a Hunyadi János úton az Építész utcánál a kifelé vezető oldalon a külső sávot lezárták a forgalom elől.

A Sasadi úton a Cseresznye utcánál útszűkület lassítja a lefelé tartó forgalmat, szintén közműjavítás miatt.

A Hegyalja út felső szakaszán, a Dayka Gábor utca után felbontották a lefelé vezető sávot, mert javítják a gázvezetéket. A munkaterületnél át kell hajtani a szembejövők oldalára.

PESTEN:

A Dózsa György úton útszűkület nehezíti a közlekedést. A Szondi utca és a Lendvay utca között az Andrássy út felé vezető középső sávot bontották fel.

A VI. kerületben a Rippl Rónai utcában a Podmaniczky utca és a Szondi utca közötti szakaszt lezárták. A Szondi utcai kereszteződésben csak váltakozva közlekedhetnek.

Újpesten a Fóti úton az Attila utcánál egy hosszabb szakaszon váltakozó irányú a forgalom, melyet jelzőlámpa szabályoz.

A Baross utcát lezárták az Irányi Dániel és a Fóti út között útépítés miatt.

A 30-as, a 47-es és a 147-es autóbuszok Baross utca - Irányi Dániel utca - Megyeri út terelt útvonalon közlekednek.

Kőbányán az Újhegyi utat a Kozma utcától a Maglódi út felé egyirányúsították. A korlátozás miatt a 68-as és a Keresztúr-buszok kerülő úton járnak, a 95-ös autóbuszok pedig az Új köztemető főbejáratánál állnak meg.

Zuglóban a Füredi utcában az Ond vezér útjánál a kifelé vezető belső sávot felbontották.

A XVII. kerületben a Csabai úton a Vanília utca után, valamint a Péceli úton a Nápoly utcától a városhatár irányába haladó oldalon helyenként sávlezárást kell kikerülniük.

Kispesten az Ady Endre úton a Hungária útnál a befelé vezető oldalon útszűkület lassítja a forgalmat.

Csepelen a Szent István úton a Cincér és a Kökörcsin utca között a befelé vezető oldalon leszűkül az útpálya.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!