A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
A Paks hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpest csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójában, míg a Puskás Akadémia ugyanilyen arányban nyert otthon a Zalaegerszeg ellen.

A Paks három nappal azután lépett ismét pályára, hogy csütörtökön, Larnacán továbbjutott a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, a vendégeknél pedig a válogatott támadó, Csoboth Kevin nem került be a meccskeretbe, miután a játékjogának értékesítése kapcsán a klub tárgyalásban áll. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a felek már megegyeztek, s a futballista vasárnap orvosi vizsgálatra utazott a svájci St. Gallenhez.

Paksi FC, Újpest FC
Hiába egyenlített az Újpest, Pakson is kikapott
Kép: paksifc

Utolsó pillanatban kapott ki az Újpest Pakson

A kiegyenlített első félidőben sokáig nem láthatott veszélyes helyzetet a közönség, kisebb lehetőségek ugyan adódtak mindkét oldalon, de a kapusoknak nem igazán volt dolga. Bő félóra után aztán az enyhe fölényben játszó Paks vezető találata sem helyzetből született: a menteni igyekvő Nunes lábáról felperdült a labda, s amikor visszahullott, a bizonytalankodó Piscitelli nem fért hozzá Tóth mellett, s így a kapuba pörgött - írja az MTI.

A szünetben cserékkel frissítette csapatát a lila-fehérek vezetőedzője, Bartosz Grzelak, ezzel együtt továbbra is a házigazdák voltak aktívabbak, Ötvös szabadrúgásból a keresztlécet, Szabó Bálint egy szép akció végén a bal, Böde pedig később a jobb kapufát találta el. Az Újpest is próbált támadni, az új szerzemény Brodic életerős lövése után Szappanos védett nagyot. A hajrában jóval közelebb állt a gólhoz a Paks, mégis a vendégeknek jött össze az egyenlítés, miután Brodic és Ljujic összjátékát követően utóbbi a kapuba bombázott.

Az utolsó percekben mindkét csapat hajtott a győztes találatért, s ez végül - az ex-újpesti Windecker révén - a Paksnak jött össze. A végén még volt egy nagy helyzete az Újpestnek is, de ismét egyenlítenie már nem sikerült.

A Paks így négy ponttal áll, míg a fővárosi lila-fehérek mérlege egyelőre két vereség.

Megtört az átok, újra nyert a Zalaegerszeg ellen a Puskás

Felejthető első félidőt produkált a ZTE, mert bár a labdabirtoklási arányt tekintve majdnem pontosan 50-50 százalék volt az arány, a zalaiak gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentettek a kapura. A felcsúti együttes sem ezúttal játszott jól az első félidőben, de mivel egy szöglet után Plsek fejesével már az ötödik percben előnybe került, nem is volt miért sietnie. A nem túl nagy iramú és alacsony színvonalú első 45 perc csak azért nem zárult kétgólos hazai előnnyel, mert a Puskás Akadémia második gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A fordulás után nem sokat változott a meccs képe, így hamar sor került egy-két cserére mindkét oldalon. Rövidesen a Zalaegerszeg szinte a semmiből tudott egyenlíteni, a hazaiak védelmi hibáját a kaputól 15 méterre teljesen üresen maradó Sajbán használta ki. A folytatásban a további cserékkel felfrissített Puskás Akadémia próbálta irányítani a játékot, s bár sokáig nem sikerült betalálnia, végül a csereként beállt Komáromi nagyszerű beadását a válogatott Nagy Zsolt fejelte a zalai kapuba, ezzel pedig el is döntötte a mérkőzést.

A felcsúti csapat tavaly február 12-e, öt találkozó után győzte le ismét a ZTE-t tétmérkőzésen, s így két sikerrel rajtolt, az első körben ugyanis Újpesten diadalmaskodott 2-1-re.

 A zalaiak így egyelőre pont nélkül állnak, miután az első fordulóban egygólos vereséget szenvedtek az MTK-tól. A Puskás Akadémia a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában az örmény Ararat Armenia vendége lesz csütörtökön.

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Paksi FC-Újpest FC 2-1 (1-0)
Paks, 3765 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Nunes (36., öngól), Windecker (92.), illetve Ljujic (81.)
sárga lap: Kovács K. (24.), Kinyik (32.), Mezei (45.), illetve Gergényi (35.), Ljujic (65.)

Puskás Akadémia FC-Zalaegerszegi TE 2-1 (1-0)
Felcsút, Pancho Aréna, v: Csonka
gólszerzők: Plsek (5.), Nagy Zs. (90.), illetve Sajbán (65.)
sárga lap: Nagy Zs. (37.), Szolnoki (50.), Maceiras (62.), illetve Medgyes (44.)

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!