Biztos, hogy milliókat raboltak a móri gyilkosok

Vágólapra másolva!
A rendőrség is megerősítette, hogy több mint hétmillió forintot vittek el a móri Erste Bank kirablói. A nyolc halálos áldozatot követelő rabláskor eltűnt összegről a bank és a rendőrség eddig ellentmondóan nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Szombaton Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója állította, a móri rablók csupán hétszázezer forintot vittek magukkal. Ezzel szemben az Erste Bank képviselője azt mondta az [origo]-nak, hogy hét és félmillió forint tűnt el a bankfiókból.

Vasárnap Garamvölgyi elismerte, a banknak van igaza. Félreértés történt, nyilatkozta az MTI-nek a kommunikációs igazgató, aki szerint az volt a baj, hogy a bank egy munkatársa csak szóban beszélt az összegről, így félrehallották a rendőrségen az információt.

Korábban:

Mór: a bank továbbra is 7 és félmilliót hiányol

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!