A gyanú szerint anyagi ellenszolgáltatás fejében kisfiúkat próbált fajtalankodásra rávenni az a biatorbágyi férfi, akit az Érdi Rendőr-kapitányság rendőrei vettek őrizetbe. Az ügyben sóskúti lakosok bejelentése alapján indítottak eljárást májusban. Az akkor még ismeretlen tettes Sóskúton 10-12 éves kisfiúkat hívott magával autókázni, majd anyagi ellenszolgáltatás ellenében fajtalankodásra próbálta rávenni őket.
A rendőrök a sértett gyermekek által a tettesről, illetve autójáról adott leírások alapján jutottak a 35-40 év körüli gyanúsított nyomára. Zs. J., akit korábban már büntettek hasonló bűncselekmények miatt, őrizetbe vételekor elismerte, hogy több kiskorúval próbált szexuális kapcsolatot létesíteni.
A nyomozók feltételezik, hogy a gyanúsított Pest, illetve Fejér megye több településén próbált meg kisfiúkat molesztálni. Az Érdi Rendőr-kapitányság várja azok jelentkezését, akik hasonló esetekről tudnak.