Egy hónap múlva lebontják a Citadella-teraszt

Vágólapra másolva!
Korábbi határozatát hagyta helyben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a szabálytalanul felépített Citadella-terasz ügyében. Eszerint az építtető cégnek 8 napon belül bontási terveket kell beadni, majd azok elfogadásától számított 15 napon belül le kell bontani a teraszt. További egyeztetésre nincs mód. A cég ellen rendőrségi eljárás indult, a hivatal pedig 20 millió forint örökségvédelmi bírságot szabott ki.
Vágólapra másolva!

Egy hónapon belül le kell bontania a Citadella-teraszt a szabálytalanul építkező vagyonkezelő cégnek. Ez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Cselovszki Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján hangzott el. A hivatal csütörtöki, másodfokú határozatában elutasította a Citadella 4U kft. fellebbezését, és helybenhagyta az előző, bontásról szóló határozatot. A vagyonkezelő cég pénteken megkapta az értesítést, valamint egy határozatot arról, hogy 20 millió forint örökségvédelmi bírságot szabtak ki rá. Ez a legnagyobb összeg, amit Magyarországon eddig szabálytalan építkezés miatt kiszabtak.

Cselovszki elmondta, hogy a Citadella 4U-tól 8 napon belül várják a bontási terveket. Az azok elfogadásától számított 15 napon belül a kft. köteles elvégezni a munkákat. Amennyiben ezt nem teljesíti, a hivatal pályázatot fog kiírni a bontásra, és saját pénzből lebontatja a teraszt. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal már beszerzett árajánlatokat - mondta. A bontás több tízmillió forintba fog kerülni, az összeg rendelkezésre áll, és a hivatal később behajtja a kft.-n - tette hozzá. A munkát gyorsan, tisztán, a törmelékek, hulladék azonnali eltüntetésével kívánják elvégezni.

Az [origo] kérdésére, hogy korábban miért nem lépett fel ennyire határozottan a hivatal, elmondták, hogy álláspontjuk szerint mindent időben tettek, és ennél hatékonybban nem volt módjukban fellépni. Semmiféle további tárgyalás, egyeztetés nem lehetséges a terasz sorsáról, esetleges fennmaradásáról - mondta Cselovszki.

Az ügyben rendőrségi eljárás is folyamatban van, mert a Kincstári Vagyoni Igazgatóság feljelentése alapján nyomozást rendeltek el a Citadella 4U ellen természetkárosítás és rongálás bűntettének alapos gyanúja miatt. A lődombra a cégnek sem használati, sem rendelkezési joga nincs.

Korábban:

Nyitásra kész a Citadella-terasz

Ajánlat:

Nézze meg az [origo] képgalériáját a Citadella-teraszról!

Az [origo] képgalériája

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!