Elérte a fővárost az árhullám

Vágólapra másolva!
Vasárnap éjszaka elérte az árhullám a főváros környékét, a tetőzés hétfő hajnalra várható. A Győr és Vác közötti szakaszon már megkezdődött az apadás. A megáradt folyó eddig sehol sem szakította át a gátakat, csak ártéri és mezőgazdasági területeket öntött el. A Margitszigetet és több Duna melletti utat lezártak, mert a víz átbukott a töltéseken. Vasárnap országszerte húszezren dolgoztak a védműveken.
Vágólapra másolva!
Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye/itthon/20020813arviz.html

Húszezer ember vett részt hétvégén az árvízi védekezésben országszerte. 1750 embert telepítettek ki otthonából vasárnap délutánig, közülük 86-an vasárnap kényszerültek elhagyni otthonukat. A Duna magyarországi szakaszán vasárnap tetőzött. A Győr és Vác közötti szakaszon vasárnap délután már megkezdődött az apadás. A fővárosban hétfő hajnalban várható a tetőzés.

Vasárnap a kormánykabinet rendkívüli ülésén döntés született arról, hogy elmarad több fővárosi augusztus 20-i ünnepi program, így elhalasztják a tűzijátékot, és nem tartják meg a parlamenti fogadást. Arról már pénteken döntöttek, hogy nem lesz idén vízi- és légiparádé.

A miniszterelnök szerint ugyanis nem lehet ünnepelni, miközben ezrek dolgoznak a gátakon. Soha nem fordult elő ugyanis eddig, hogy egyszerre 170 kilométeres szakaszon magasabb legyen a vízállás, mint a valaha, de most vasárnap ez történt.


Forrás: ORIGO


Emelkedik a Duna Budapesten
Fotó: Barakonyi Szabolcs


A Budapestet Esztergommal összekötő tizenegyes utat több helyen lezárták, mert a víz elöntötte az utat, illetve sok helyütt a munkagépek foglalják el az úttestet. Reggelre Leányfalu és Tahitótfalu között öntötte el az utat a víz. Átszakította a víz a 10-es utat is Dunaalmásnál, itt ideiglenes védművet építettek az éjszaka, hogy megvédjék a települést. Itt vasárnap már megkezdődött az apadás.

Visegrádon felkészültek 220 ember kitelepítésére. A városba szombat este a honvédségtől érkezett erősítés, miskolci és nyíregyházi vízügyesek is mentik a várost. Éjszaka két alkalommal majdnem áttörte a várost védő gátakat a víz, és csak a gyors beavatkozás tartotta távol a Dunát Visegrád utcáitól.

Zsákokat pakol az egész Dunakanyar/itthon/20020817zsakokat.html

Dunabogdánynál már szombaton lezárták a 11-es utat, két napja az egész falu talpon van, több kertet már elöntött a víz. Vasárnap reggel a németországi Leutenbachból érkezett ide segítség, a német tűzoltók folyamatosan szivattyúzzák az útra folyt vizet. Vasárnap délelőtt egy kisebb tűz is lassította a védekezést, egy vas-szerelvény üzlet udvara gyulladt ki. Az árvízi mentésben résztvevő tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet. A településen részleges vízkorlátozás van, mert az ár betört az ivóvízkutakba.


Forrás: ORIGO


Védekezés Vácon
MTI


Nagymarosnál sikerült ugyan megvédeni a gátat, de a csatornák kanálisain keresztül befolyik a víz a városba. A településen folyamatosan szivattyúznak, újabb gépek érkeznek vasárnap a helyszínre.

Hatalmasra duzzadt az Ipoly is, mert a Dunából visszafolyik a víz a mellékfolyóba. Több Ipoly menti településen is folynak védelmi munkák, és a térségben néhány utat is lezártak.

Sződligeten 300 embert készítettek fel a kitelepítésre, de egyelőre nem kell elhagyniuk otthonaikat. Vasárnap kora délután a mentést vezetők úgy döntöttek, valószínűleg elkerülhető a kitelepítés. Szigetszentmiklósról 266 embernek kellett elköltöznie, itt sok nyaraló is veszélyben van.

A Szentendrei szigeten lévő Kisoroszi autóval napok óta megközelíthetetlen, a telelpülést hajókkal látják el. Lakóházak itt nincsenek veszélyben.

Dömösön az ivóvízbázis elszennyeződött, ezért Dömösön, Pilismaróton és Dobogókőn nincs vezetékes víz. Akár több mint egy hét is eltelhet, mire újra ihatnak a csapból a helyiek.

Miközben Győrnél és Komáromnál már apad a Duna, Budapesttől délre csak most ijesztő mértékben emelkedni a vízállás. Ebben a régióban csak a Tolna megyei Bátáról kellett kitelepíteni embereket, itt tizennégy ház van veszélyben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!