Egy bűnözőtársuk segítségével fogták el Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, akiket egyéb ügyek mellett a nyolc halálos áldozatot követelő móri rablógyilkossággal is gyanúsítanak. A titokzatos tanú előzetesben van, egy halálos közlekedési ügy vádlottjaként ül - erősítették meg a Blikknek a Kékfény információját.
A lap úgy tudja, hogy a férfi csepeli, és régi cimborája Kaisernek és Hajdúnak. Sőt a csepeli rablást is együtt követték el. A tanú vélhetően vádalku reményében, előbb a csepeli, majd a budaörsi, végül pedig a móri ügyben is megnevezte Kaiseréket elkövetőként. Vallomását a hét végére befejeződött híváslisták elemzése is igazolja.
Rendőrségi forrásokból a Blikk úgy értesült, hogy a héten újabb információkat hoznak nyilvánosságra a móri ügyben.