A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Közlekedés - hétfő

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A Szent István körúton a Jászai Mari térnél felbontották a Nyugati tér felé vezető külső sávot, emiatt a Margit hídon Pest felé kell torlódásra számítani. A III. kerületben a Keve utcát a Monostori úttól a Kadosa utca felé mától egyirányúsították, mert víznyomócsövet építenek.

A XII. kerületben a Béla király úton a György Aladár utca után az Istenhegyi út felé vezető oldalt elkerítették. Az útfelbontás egy kanyar előtt okoz útszűkületet, ezért mindkét irányból idejében csökkentsék a sebességet. A XIII. kerületben a Meder utcában vízvezetéket építenek, ezért szintén mától az utcában irányonként csak egy sáv járható. A VII. kerületben a Dob utcában az Izabella utca és a Rózsa utca között építik a csatornát, ezért sávlezárásra és megállási tilalomra számítsanak. Az Izabella utcában az Andrássy út és az Aradi utca között felújítják a gázvezetéket, ezért útszűkület lassítja a haladást.

A Kőbányai úton a Könyves Kálmán körút és a Mázsa utca között irányonként csak egy sávban közlekedhetnek, a Mázsa utcától kifelé a Mázsa térig pedig a külső sávot zárták le. A Pongrác úton a Kőbányai úttól kezdődően kb. 80 m-es szakaszon a Kerepesi út felé vezető oldalon útszűkületre és sávelhúzásra számítsanak. A Városmajor utcában a Szamos utca és a Csaba utca között a befelé vezető oldalt a Barabás-villa felújítása miatt leszűkítették.

Vidéki utak

Eső miatt vizes, nedves utakra számítsanak Győr és Csorna környékén, Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Fejér és Bács-Kiskun megyében. Az M1-es autópályán Lebénynél, az M7-esen pedig Balatonvilágos környékén vizes, csúszós az út. Sűrű köd okoz gondot Putnok körzetében, ahol mindössze 50-100 méter a belátható útszakasz hossza. Közepes látási viszonyok között halad a forgalom Zala megyében, Miskolc, Nagyatád, Salgótarján és Solt térségében, s ködfoltok lassítják a forgalmat Edelény és Kiskunhalas környékén.

A személyautósoknak kifelé és befelé Hegyeshalomnál fél órás a várakozás. Esztergomnál kifelé fél, míg Tornyosnémetinél egy órás a várakozás. A teherautósok kifelé Röszkénél tíz, Tompánál hat órás, Gyulánál egy, Ártándnál négy és Nagylaknál három órás várakozásra számítsanak.

A 6-os főúton Pécsett a 196-os és a 198-as km-nél gázvezetéket javítanak, ezért felbontották a burkolatot. A 8-as főúton Csór és Inota között burkolatszélesítés miatt van sebességkorlátozás. Nem közlekedhetnek a 12,5 tonnánál nehezebb járművek a 10-es főúton, Dorogon. Kerülni Esztergom-Kertváros érintésével a 117-es főúton lehet. A 33-as főúton Hortobágy átvezető szakaszán, a 35-ösön Józsa belterületén építési munka miatt vezettek be sebességkorlátozást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!