A Tőkés László püspök vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület programjait 2,2 milliárd forinttal támogatta a magyar költségvetés az Orbán-kormány idején, 1998-2002 között - értesült a Népszabadság. Ebből az összegből a Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium a Sapientia Alapítvány útján 1,636 milliárd forintot kapott. Az egyházkerület, a Sulyok István Főiskola és a Partiumi Keresztény Egyetem az Illyés Közalapítványon keresztül 89 millió forinthoz jutott. Egyházkerületi célokat szolgált az Új Kézfogás Alapítvány útján kiutalt 116 millió forint is. Az Apáczai Közalapítványtól az egyházkerület és az általa patronált Arany János Kollégium pedig 16,7 millió forintot kapott.
A fentieken, illetve a művelődési és ifjúsági tárca által juttatott további, kisebb összegű támogatásokon kívül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 242,5 millió forintot kapott tavaly a Református Világszövetség ötnapos nagyváradi rendezvényére - írja a napilap.
Az RMDSZ egykori tiszteletbeli elnöke, Tőkés László szerint jár neki az a 320 millió forint, amelyet a Fidesz-kormány neki ígért. A Medgyessy-kormány ugyanis ezzel az összeggel a nagyváradi római katolikus püspökség és a helyi önkormányzat egyik programját támogatja.