A Fővárosi Bíróság a közeljövőben dönt arról, elutasítja-e a fővárosi önkormányzat fellebbezését, ez esetben ugyanis be kell zárni a rákospalotai szemétégetőt. Az itt ártalmatlanított hulladéknak így új helyet kell keresni - írja a Magyar Hírlap.
Az évi 350 ezer tonnányi szemét lerakása többmilliárdos bevételt hoz a befogadónak. A főváros környéki több korszerű lerakóhely közül a várostól nyugatra 23 kilométerre van a pusztazámori, Újpesttől viszont csak 12 kilométerre a dunakeszi, illetve 5-4 kilométerre a csömöri és a gyáli. Az ésszerűség szerint a város megfelelő kerületéből a legközelebbi lerakóba szállítanák a szemetet, ami olcsóbb is, gyorsabb is, és kevésbé terheli az amúgy is forgalmas fővárosi utakat.
A megosztott elhelyezésről azonban hallani sem akar a Fővárosi Közterület Fenntartó Rt. (FKF Rt.). A cég kizárólag a saját tulajdonában levő pusztazámori telepre hajlandó szállítani a korábban rákospalotán ártalmatlanított szemetet, nem pedig a csömöri vagy a gyáli telepre, amelyek magántulajdonban vannak. Az FKF szóvivője szerint milliárdokat áldoztak a pusztazámori lerakóra, bűn volna, ha kihasználatlanul hagynák.
A parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke szerint elfogadhatatlan a főváros eljárása. Illés Zoltán állítja, nem pénzügyi, hanem környezetvédelmi és egészségügyi szempontokat kellene mérlegelni a szemétügyben - írja a Magyar Hírlap.