A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Könnyen jutnak droghoz a pécsi egyetemisták

Vágólapra másolva!
A pécsi egyetemi hallgatók közel egyharmada már kipróbált valamilyen kábítószert. A Pécsi Tudományegyetemen végzett felmérésből kiderül: a legtöbben a műszaki főiskolások, a bölcsészek és a természettudományi kar hallgatói közül próbáltak ki drogokat. A kutatás azt is megállapította, hogy az egyetemisták szerint minden különösebb nehézség nélkül hozzá lehet jutni a tiltott szerekhez. A népszerűségi listát a marihuána vezeti, kokaint és heroint csak kevesen használnak.
Vágólapra másolva!

A Fact Intézet áprilisban végzett felmérést a Pécsi Tudományegyetemen a hallgatók alkohol- és drogfogyasztási szokásairól és általános egészségi állapotukról. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával készült kutatásban több mint 2500 hallgató vett részt.

Főleg kannabiszt fogyasztanak

A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett diákok több mint egyharmada már fogyasztott valamilyen illegális kábítószert. Többségük azt állította magáról, hogy csak kipróbálta a drogot, néhányan pedig azt közölték, hogy alkalmanként fogyasztanak kábítószert. A megkérdezettek közül mindössze 26-an válaszolták azt, hogy rendszeres drogfogyasztók. A kutatás szerint a fiúk hajlamosabbak arra, hogy kipróbálják az illegális szereket: a lányok 72,4 százaléka ugyanis még soha nem fogyasztott kábítószert, szemben a fiúk közel 56 százalékával.

Jelentős különbségek vannak a drogfogyasztást illetően a különböző egyetemi karok között is. A műszakisok között például a diákok közel 44 százaléka már élt valamilyen kábítószerrel, míg a bölcsészkar és a természettudományi kar hallgatóinak közel 40 százaléka próbálta ki a drogokat. A felmérés szerint legkevésbé a joghallgatók élnek tiltott szerekkel, közülük csupán 20 százalék próbálkozott kábítószerrel. A kutatás megállapította azt is, hogy a legtöbb drogfogyasztó a műszaki, valamint a bölcsészkaron van.

Kinevetik a fiatalok a diszkós drogtanácsadást/itthon/20030527kinevetik.htmlTanára buktat le sok drogozó diákot/itthon/20030527tanara.htmlNövelheti a drogfogyasztást az ecstasy alacsony ára/itthon/20030522marharomszaz.html

A Fact Intézet felmérése kitért arra is, hogy melyek a legnépszerűbb drogok a hallgatók között. A listát a marihuána vezeti (a válaszadók harmada fogyasztott már kannabiszszáramazékot), amit a nyugtatókkal, altatókkal való visszaélés követ. Amfetamint (ecstasy, speed) a válaszadók 7 százaléka fogyasztott már, LSD-t pedig mindössze 3,4 százalékuk. Kokain-, illetve heroinfogyasztók csak elvétve akadnak a hallgatók között. A kokaint csak 26-an próbálták ki, közülük is csak négyen vannak, akik többször is fogyasztottak már ilyen szert. A heroin előfordulása még ritkább: mindössze öten próbálták ki, és csak ketten fogyasztották több alkalommal.

A megkérdezettek elmondták azt is, hogy elsősorban házibulik alkalmával használnak kábítószereket. Vannak persze, akik otthon, illetve barátaiknál is élnek a drogokkal, sőt a kábítószer-fogyasztók 13 százaléka azt közölte, hogy utcán, illetve parkokban is szokott drogozni. A Fact felméréséből az is kiderül, hogy a drogfogyasztó csoportok többsége gyakran látogatja a kocsmákat, egyéb vendéglátó helyeket. Az alkalmi és rendszeres drogfogyasztók közel kétharmada cigarettázik, és többségük gyakran iszik alkoholt is.

A Fact kíváncsi volt arra is, hogy a hallgatók hogyan ítélik meg: mennyire könnyen vagy nehezen lehet hozzájutni kábítószerhez. A megkérdezettek egytől ötig osztályozhatták a beszerzés nehézségeit: az egyes válasz azt jelentette, hogy nehéz hozzájutni, az ötös azt, hogy nagyon könnyű. A válaszok átlaga 3,87 lett, ami azt jelenti, hogy a hallgatók szerint Pécsett minden különösebb nehézség nélkül hozzá lehet jutni a drogokhoz. Mindössze a válaszadók egy százaléka vélte úgy, hogy a tiltott szereket nagyon nehéz beszerezni.

A kutatás foglalkozott a dohányzási és alkoholfogyasztási szokásokkal is. A felmérés szerint a hallgatók negyede rendszeresen, 13,4%-a alkalmilag dohányzik. A rendszeres dohányosok aránya a műszaki főiskolán volt a legmagasabb, a közgazdasági karon pedig a legalacsonyabb.

A szeszfogyasztással kapcsolatban a kutatók azt állapították meg, hogy a hallgatók több mint háromnegyede alkalmanként, 8,8%-a rendszeresen fogyaszt alkoholt. A rendszeres fogyasztás leginkább a természet- és a bölcsészettudományi kar, legkevésbé az orvosi kar diákjait jellemzi. Az alkoholfogyasztók több mint fele néha, 11,3%-a gyakran lerészegedik. A lerészegedések gyakoriságát illetően a műszaki főiskolások járnak az élen - állapítja meg a felmérés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!