Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az [origo] kérdésére azt mondta az államfő lépéséről, hogy azok nem vezetnek konfliktushoz Mádl Ferenc és a kormányoldal között. A szocialista politikus mindenesetre váratlannak nevezi, hogy "Mádl Ferenc érdeklődése feltámadt házszabályi kérdések iránt". Lendvai Ildikó szerint lett volna oka az államfőnek felemelni a szavát már a házszabállyal kapcsolatban az előző kormány idején, amikor háromhetenkéntre ritkították a parlamenti ülésezést, nem engedtek létrejönni ellenzéki kezdeményezésre vizsgálóbizottságokat, valamint nem tartottak meg ellenzéki kezdeményezésre vitanapokat. "Az ő dolga, hogy ezt érzi nagyobb súlyúnak, mint a korábbiakat" - jegyezte meg Lendvai.
A frakcióvezető szerint az államfő kérdései hasonlatosak a Fidesz kérdéseihez, de mivel Mádl Ferencnek joga van ezeket az Alkotmánybíróságnak feltenni, nincs "hadiállapot" a köztársasági elnök és a kormányoldal között. Arra a kérdésünkre, hogy terveznek-e találkozót az államfő és a parlament vezetői között, Lendvai Ildikó azt mondta, hogy egyelőre meg kell várni az alkotmánybírósági eljárás végét.