Több száz diákot érint az ELTE intézkedése, melynek értelmében idén szeptembertől több, korábban ingyenes szak után is költségtérítést kell fizetni a diákoknak. A döntés szerint azoknak a diákoknak kell kifizetniük a 65-80 ezer forintos költségtérítést, akik első tanári szakjuk mellé felvettek egy második szakot is.
Bakonyi László, az ELTE tanulmányi főosztályvezetője az [origo]-nak azt mondta: azok a szakok, amelyekért mostantól fizetniük kell a hallgatóknak, korábban is költségtérítésesnek minősültek, azonban az ELTE átvállalta a tanulmányok költségeit, hogy így segítse a diákokat. Jelenleg azonban már nincs pénze az egyetemnek arra, hogy ezt a költséget fedezze. "A BTK eddig tudta vállalni, hogy fedezi ezeket a költségeket a többi hallgató támogatásának terhére" - fogalmazott.
Az intézkedés többek között azokat a diákokat érinti, akik nyáron az ELTE átszervezésekor a BTK-ról a Társadalomtudományi Karra (TáTK) kerültek, azaz kulturális antropológia, politikaelmélet vagy - abban az esetben, ha ez második szakjuk - szociológia szakra járnak. Bakonyi szerint azonban az ELTE még ebben a félévben visszafizeti a költségtérítés nagy részét. Mint a főosztályvezető mondta: a kulturális antropológia és a politikaelmélet szakos hallgatóknak a költségek 80 százalékát, a többi szak esetében pedig az összeg lehető legnagyobb hányadát visszafizetik majd.
Az érintett diákok azt is kifogásolják, hogy az ELTE nem értesítette őket a változásról, és csak az egyetemi beiratkozáskor kapták meg a befizetésről szóló csekket. Az egyetem küldött ugyan nyáron hallgatóinak értesítést arról, hogy egyes szakok új karra kerülnek, arról azonban nem tájékoztatták őket, hogy a költségtérítés feltételei megváltoznak.
Bakonyi ezzel kapcsolatban a Népszabadságnak azt mondta, elképzelhető, hogy erről valóban nem tájékoztatták előzetesen a hallgatókat, bár a változásról már márciusban megállapodott a hallgatói önkormányzat és a kar vezetősége. A költségtérítés befizetése ellen tiltakozó hallgatóknak azonban a TáTK tanulmányi osztályán annyit mondtak, hogy a változásról a hallgatói képviselőket idejében értesítették.
Rádli Katalin, az Oktatás Minisztérium felsőoktatási osztályának helyettes vezetője szerint a tárca csak szakmai felvilágosítást tud adni az ügyben, mivel az tanulmányi ügynek minősül, és így az egyetemre tartozik. Rádli az [origo]-nak elmondta, hogy az intézkedés ellen jogorvoslatot kérni is csak az ELTE vezetésétől lehet. Az osztályvezető-helyettes szerint egyébként a hatályos szabályoknak megfelel, ha költségtérítést szednek a második egyetemi szak után a diákoktól. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az egyetem a tanulmányi feltételek esetleges megváltozásáról köteles értesíteni a diákokat.