A Parlagfűmentes Magyarországért eseti bizottság szerdán a jelentéséhez érkezett módosító javaslatokat tárgyalta meg. A szöveg pontosítására vonatkozó javaslatokat elfogadták, a tartalmi részt érintő - kivétel nélkül ellenzéki kezdeményezésű - javaslatokat ugyanakkor elvetették.
Így nem kapta meg a szükséges támogatást Sisák Imre és Karsai Péter MDF-es képviselők javaslata, amelyben az állt, hogy a parlagfű elleni védekezés összehangolására fellállítandó, tárcaközi és megyei koordinációt biztosító tárcaközi bizottság élére a Miniszterelnöki Hivatal 2003. október 31-ig nevezzen ki kormánybiztost.
Elvetették Selmeczi Gabriella és Szíjjártó Péter fideszes képviselők javaslatát is, miszerint a jelentésben szereplő, a költségvetés által biztosítandó 600 millió forint helyett 8 milliárd forintot kérjenek parlagfűmentesítésre.
A bizottság szeptember végén készítette el jelentését. Ebben többek között jogszabályi módosításokat szorgalmaztak, hogy a parlagfűirtás minden esetben még a virágzást megelőzően megtörténjen, és ezt jogi úton is kikényszeríthessék. Ehhez például szükségesnek tartja a bizottság a földhivatali nyilvántartás rendezését, hogy az ingatlantulajdonos minden esetben elérhető legyen.
Biztosítani kell a jelentés szerint az irtáshoz szükséges anyagi fedezetet is. A képviselők felhívták arra a figyelmet, hogy a 2004-es költségvetés sem különít el meghatározott összeget a parlagfűirtásra. A jelentés szerint évi 600 millió forintot kellene a költségvetésnek biztosítani.
Emellett szorgalmazza a jelentés a lakosság ismereteinek bővítését, iskolai felvilágosító programok szervezését és a civil szervezetek anyagi támogatását is.